Mostanában visszaszokóban vagyok a nyomtatott sajtóra. Azóta van ez így, mióta végképp bizalmamat veszítettem a televízióban, részlegesen pedig még az internetben is. Nekem ne kelljen a Heti válasz emberét az M1-en hallgatni, és ne kelljen ki tudja kinek az újonnan szerkesztett oldalait nézni. Na nem mintha romantikus elképzeléseim lettek volna eddig.
Szóval újságot veszek. ÉS-t leginkább, mert ezzel támogatok is. (Ez viszont romantikus most.) Zé úr meg HVG-t, és Magyar Narancsot szokott, mert ő azt támogatja. Anyám meg már csak sóhajt, meg sem kérdezi, szocik lettünk-e.
Minden magára valamit is adó kultúrában odafigyelnek a szegényekre. Adnak nekik, nem elvesznek tőlük. Az iszlámban az adakozás a vallásgyakorlás része (az öt kritérium közül a harmadik, a zakát). A vagyon 2.5%-át minden évben befizetik a szegények javára. A zsidó hagyomány is ismeri a szegények számára való gyűjtést, adakozást, csakúgy mint a keresztények.
Ma Magyarországon inkább elnézzük, hogy agyonverik a hajléktalanokat azok, akiket fejlett esztétikai érzékük és jogkövető lelkületük hajt. Inkább elfordítjuk a fejünket, mert nem akarjuk látni, aminek a megteremtéséhez mi magunk is asszisztálunk nap mint nap, és undorodva toljuk el, mi tiszták, a mosdatlan kéregető kezet. Különbek, jobbak, felsőbbrendűek vagyunk.
A tegnapi ÉS első oldalán Megyesi Gusztáv azt kérdezte tőlem, min csodálkozom. Mondtam neki, hogy én személy szerint nem csodálkozom semmin, de legszívesebben kirángatnám a tisztelt Kocsis Máté urat a hűtött-fűtött irodájából, és megkérném, lenne szíves életben maradni mától számítva egy hétig a Hunyadi téren, pénz, hitelkártya, mobiltelefon és sofőr nélkül. Hogy lesz szíves egy kicsit kukázni is reggelente, mert fagyottan még egészen élvezhető a szalonnabőrke, meg a szalámihéj.
Különben meg mégis csodálkozom. Vagy inkább ámulok. Hogy bizony tudtak olyan törvényt írni, hogy attól a hajléktalan nem rendeltetésszerűen tudja használni a közteret és a kukát. Tábla kell szerintem, mert ennek fele sem tréfa.
KÖZTERÜLETEN ÉLNI ÉS MEGHALNI SZIGORÚAN TILOS.
Örkény már otthon érezné magát.
Szavakkal itt már nem segíthetsz,légy bár Demosztenesz. Ám mi mást tehetsz? Words,words,words-mondá Hamlet,de ő,bár sokat tépelődött,végül cselekedett.Eredmény:Fortinbras
VálaszTörlésszép szava s a magasra emelt koporsó.
Az individuum felértékelődésének korát éljük, bár írhatnám magyarul azt is, hogy mindent elönt az önzés. Nincs szolidaritás, de még alamizsna sem. Én ugyan a harmadik évezred elején egy olyan Földről álmodozom, ahol sem a mérhetetlen gazdagság, sem a nyomor nincs jelen.
VálaszTörlésCsak mindig felébreszt egy népirtás, egy háború, egy fagyott ember.
Kezd lidércálommá válni az élet.
Újságot nem olvasok, a napi hírek nem érdekelnek, már így is túl sokat tudok a világról.
Először szólni kell talán mégis, hogy azokat, akiket még lehet, akiket még nem ragadott magával az önzés egészen, a társadalmi szolidaritás felé irányítsuk.
VálaszTörlésAztán tenni kell, cselekedni. Egy meleg leves is segítség. Nem mondom, hogy mozgalom kell, de valami minden napra egy segítés.
Én még mindig erről a Földről álmodom. Meg a koporsókról.
Persze tenni kell, saját emberségünk folytán, lelkiismeretünk háborgásának csitítására, de tudnunk kell, hogy amit teszünk az nem más mint a süllyedő hajón a rézkilincsek szidolozása.
VálaszTörlésÓ, nekem ilyen világmegváltó vízióim is szoktak lenni. :::)))
VálaszTörlésAkkor jó kezekben vannak a rézkilincsek. :)))
VálaszTörlésSzidolt azt hol lehet kapni manapság? ::))
VálaszTörlésGondolom Szidol szaküzletben. :))
VálaszTörlés:::))) Szekszárdon?
VálaszTörlésMi a gond Szekszárddal?
VálaszTörlésKiváló a kadarkájuk.
Semmi gond nincs, kedvelem Szekszárdot. Csak szépen alliterált. ;)
VálaszTörlésNeked könnyű! Mert tudod, hogy mi az az alliteráció. Én meg rohangálhatok a Szidol után. :))
VálaszTörlés