Azt azért nem mondanám, hogy mondjuk mióta világra jöttem, hanem inkább azt, hogy amióta az eszemet tudom, nem szeretem a pillangókat. Mert meg kell érni ahhoz, hogy az ember átlásson az álarcokon, hogy lássa a kedves, gyengéd kis nőiességnek álcázott levakarhatatlan függéskényszert, meg a bájos ide-oda libbenés mögött a tanácstalanságot. A színek mögött a tapadós festéket.
Az a baj, hogy ez a nemszeretés nem feltétlenül indokolható teljességgel a pillangók spirál alakban feltekeredett nyelvének Zsigmondi elutasításával. Van ebben egy kis komplexus is. De mindegy az ok, a lényeg a jelenség, hogy énnekem a közelembe se. Maximum én a közelébe, ha Isten bölcs előrelátásában mozdulatlanságra ítélte egy szál levendulán a dörgicsei templom mögött.
Mindezt most csak azért írtam le, hogy jól lássuk, én valójában negatívan diszkriminálom a pillangókat, de ugyanígy teszek kivénhedt örömlány rokonukkal, az éjjeli lepkékkel is. Szégyellem magam persze, de ösztönös, na.
Most akkor ebben a fényben (vagy homályban) elég nehezen értelmezhető ez a mi velünk élő pillénk. Talán az a kis szolid koktélruhája a titok ... vagy a diszkrét személyisége?? Fene tudja ...
Két vagy három napja érkezett különben, a nagy fagyok beállta előtt, és a lépcsőforduló sarkában a plafon alatt lakik. Néha röppen csak be a háló sarkába, mintha azt is diszkréten, hogy amikor nagy a járkálás a folyosón, ne legyen láb alatt. (Vagyis felett.) Különben repülni sosem láttam, csak ezt az elegánsan kiterjesztett szárnyú pihenést hozza, de való igaz, dekoratívan tud lapulni a falhoz. Buddha-lepke, de komolyan.
Az egészben persze az a legérdekesebb, hogy senkinek sincs ingerenciája a családból kikergetni se a hidegbe, se a napsütésbe, csak a Tigrist őrjíti meg, mert az meg ott mekeg a lépcső aljában, hogy gyere már le te szemét kis szuka, de a pille az egyrészt archetipikus nő, hogy hagyja, hogy a pasi még ezerszer megdögöljön érte, mielőtt, (Tigristől elnézést, nyilván ez csak egy ilyen hasonlatféle) másrészt tudatában van annak, hogy ha engedne a csábításnak, hát hamar vége lenne az ő bálkirálynőségének.
Hát így él velünk a pille most már napok óta. A család megtűri, sőt néha egy-egy elismerő mosoly is jár neki, hiszen talált magának egy helyet, ahol biztonságban van. Ügyes.
Hogy mikor, és főleg mit, eszik, arról nincs fogalmam. Titkon azért azt remélem, családot alapítani nem nálunk fog, mert ahhoz végképp nem vagyok elég befogadó, hogy bájos, de nagyétkű hernyócskákkal osszam meg a szobanövényeket.
