Colores

Nem szeretem az egyenruhák olajzöldjét és a bakancsra száradt sár világosbarnáját. Az unalom vagy a tehetetlenség szürkeségét sem szeretem.
A szabadságnak élénk színei vannak, mert aki szabad, az a színektől sem fél.
Lehet, hogy kényelmes dolog egy fakó seszín pulóverben beleolvadni háttérbe, de nem vall valami nagy bátorságra. Most nem arra gondolok, hogy ne lehetne logikus érveket felsorakoztatni a tehetetlenség és a megalkuvás mellé. Persze, hogy lehet. Csak belehal az ember.

Fehér

Megint esett kicsit a hó, ilyen taknyosan, hogy túl vagyunk azon az állapoton, amikor elfeketedik az ég, és akkor eljön ez a szürkeség, amikor havazni kezd, de sajnos második napja nem tudunk valami megnyugtató fehérség felé elmozdulni. És a szürkeség még hagyján, de nincs is elég hideg, pedig a hideg jó, akkor még a fotókon is összeugranak a tárgyak, és szép, éles határuk lesz.
Ilyen semmi idő van. Olyan, hogy még rosszkedvűnek se tud lenni az ember tisztességesen. Inkább vállvonogatós, kit érdekel kedve van, amikor egy kicsit csak a saját nyomora érdekli, és a többieket is csak ilyen tessék-lássék módon tudja sajnálja. Nem azért, mert alapvetően rossz ember, egyszerűen csak szeretné, ha esne a hó, ha otthon ülhetne a fotelben, ha nem kellene megtartania nyolc órát, ha délután nem kellene uszodába vinni a gyereket, mert halálra unja magát közben, és ha nem kellene másnap ismét felkelnie, és egy adminisztratív továbbképzésen ülnie kilenctől hatig.
'Ikigai'- mondja a japán. Az kellene. Fehérben.