Ezt most csak nőknek

Érzek néha ilyen panaszt vagy rosszul mondom, neheztelést, hogy alig-alig viszünk mi magunkkal valakit/valakiket Lengyeltótiba a teraszra, de ez nem véletlen. És ennek csak az egyik oka az idő, mármint, hogy keveset tudunk mi hárman, csak hárman együtt lenni. A másik, amire tegnap azért rá kellett jönnöm az az, hogy meglehetősen nehéz minket ebben a hármas csomagban órákon, napokon keresztül elviselni. Annyira hihetetlenül hülyék tudunk lenni, hogy az másoknak, különösképpen pedig férfiaknak, nemigen ajánlható jó szívvel.
Névnapot ünnepelni voltunk tegnap, és ilyenkor tavasszal már igen el is vagyunk fáradva, ami nagyon veszélyes tud lenni a társasághoz esetlegesen csatlakozók számára. A bevitt alkoholmennyiséget ugyanis a máj heves tiltakozással fogadja, és rezisztenciájában az etilalkoholt nem bontja, hanem szétküldi mindjárt a vérerekbe, szolgáljon nekik örök tanulságul.
Ez persze azzal is jár, hogy három (négy?? öt???) pálinka, és több pohár borok után az amúgy sem igen létező skrupulusainkat végképp a földszinten hagyva remek elméletekkel állunk elő. Ilyenkor szóba kerül, hogy bizonyos gyalogosok nem gyakorolnak megfelelő önmérsékletet, és össze-vissza járkálnak a zebrán, ami rendszabályért kiált, hogy elképzelhető-e az elemes tampon, s vajon milyen funkciókhoz volna szükség az elemre, hogy kinek hajlik maga felé a keze, illetve, hogy nyelvészeti értelemben mi a különbség a Fuck you! és a Fuck me! kifejezések között, valamint hogy most már nincs az a pasi, akiért mi ejtőernyőznénk.
Mindezen elméleteinket ráadásul a körünkben lévőkre mindenfajta tekintet és belátás nélkül részletesen és hangosan röhögve ismertetjük.
Világos tehát, hogy egyszerűen elengedhetetlen, hogy minket rendszeres időközönként hagyjanak elmenni hármasban a teraszra, mert gyakorlatilag így teszünk kárt legkevésbé a velünk kapcsolatban lévő pasik lelkivilágában. Két hét múlva megkönnyebbülhetnek.