Soul

Kellene nekem egy kicsi a fiúk jókedvéből mára.

Búcsúlevél - a romantika vége

Azt meg kell szokni az embernek, hogy vannak helyzetek, amikor véget ér a romantika, és maradnak az észérvek. Észérvek alapján búcsúlevelet kapni is sokkal könnyebben feldolgozható, mint romantikusan ...
Ma reggel búcsúlevelet kaptam Mike Edwardstól. Észérvek alapján.
Mike Edwards a Borders vezérigazgatója, és arról értesített, hogy negyven év után a Borders, az Egyesült Államok egyik legnagyobb könyvértékesítő vállalata, bezárja a boltjait. Hogy mi vezethetett ide, arra természetesen van logikus, üzleti magyarázat. Rossz döntések, az internet és az elektronikus könyvek jelentőségének fel nem ismerése, hogy a legkézenfekvőbbeket említsük.
A Borders történetének rendkívül sok tanulsága van. Az eladósodás és a meggondolatlan terjeszkedés üzleti öngyilkosság. Még akkor is, ha mindez a legjobb szándékkal történik. Még akkor is, ha emberek százezreinek a Borders üzletei nyújtották a lehetőséget, hogy könyvet vegyenek a kezükbe, hogy kulturális rendezvényeken, felolvasóesteken vegyenek részt. Még akkor is, ha most majd a neten rendelhetnek, de nem vehetik vásárlás előtt kézbe a kiadványokat. Még akkor is, ha a piac, a józan ész, egy ideje az elektronikus könyveket részesíti előnyben.
Nem akarok romantikázni, pedig lehetne. (És nem azért, mert ez volt Amerikában a kedvenc könyvesboltom.) Tényleg lehetne siránkozni, hogy hova lesz a nyomtatott könyv, az olvasás, a könyvek illata. De a dolog nem működött, nem működhetett tovább. Az üzletben, tetszik, nem tetszik, a ráció a főnök.
Igen, most majd ezrek veszítik el az állásukat, sokan lesznek kedvetlenek, sokan gyászolják a Borderst. Én is, pedig túl sokat nem vásároltam náluk. De most majd megint kicsit a romantikára építve, mégis sokkal ügyesebben, valaki megvalósítja az álmát, és új üzleteket nyit. Az új üzlet pedig majd sikeres lesz, mert tanul az előd hibáiból.
Azt hiszem, és bocsássanak meg a közgazdászok, mert nem vagyok szakember, tehát ez csak egy vélemény, Magyarországon túl sokat romantikáznak az üzleti életben. Túl sokáig, pontosabban. Mert egy jó üzlet alapötlete általában romantikus. Valaki szeretne valamit csinálni: főzni, rendet rakni maga körül, könyveket kiadni stb. Aztán beindul az üzlet, és tovább romantikáznak, a ráció meg elmarad.
A magyar gazdaság irányítói is mintha ilyen romantikus alkatú emberek lennének. Vannak jó ötleteik, aztán ... A megvalósítás már nem nagyon megy. A vállalatok meg úgy ragaszkodnak a hervatag szerelmes rózsacsokorhoz, mintha ... nem is tudom. Közben a menyasszony már fél éve lelépett.
Nem a hideg racionalitás a kedvenc műfajom, de azt gondolom, életképtelen, agyontámogatott vállalatok életképtelen gazdaságot szülnek. Néha vége van a romantikának, és akkor fel kell állni az igazgatói székből, és azt kell mondani, szép volt, köszönjük, innen próbálja más. Lehet ezt jobban is csinálni.
A politika egy része romantika. A másik része meg üzlet. Egy ország irányításához kevés a jó szándék és a romantikus hév. Jó volna, ha ez néha eszébe jutna a politikusoknak is .

És dehogynem, összességében marhára sajnálom, hogy bezárnak sok-sok ezer könyvesboltot. Sajnálom, hogy azt gondolja a piac, az elektronikus könyveké a jövő, pedig csak egy szép hosszú áramszünet kellene, hogy az ellenkezőjéről megbizonyosodjanak. De ez romantika, és már megkaptam a búcsúlevelemet. Vége van.

Metamorfózis

Én egészen komolyan gondolom, hogy nincsen olyan, hogy valakit feleslegesen szeretünk. És azt is, hogy minden szeretet, amit adunk, értelmes elfoglaltsága az életnek.
Ha már nincs, mert nem ezen a világon van, akit szerettünk, a szeretetből nem szabad, hogy bánat vagy harag legyen. A szeretet metamorfózisa a szeretet. Talán csak valamivel áttetszőbb.
Ezt most Luczifernek gondoltam írni. Nem vigasztalásul. Ölelés helyett.

A reggeli kávéról

A színnek van fontossága. Ha fekete, akkor a sötétje adja a komolyságot, ha tejeskávészín, akkor meg a kedvességet.
Az íze sem mindegy. Ha keserű, akkor nyár van, ha édes, tél vagy fáradt munkanap eleje.
Ha a kis sárga bögrén virágok vannak, akkor otthoni. Ha a szakállas haszid áll az Ariel kávézó előtt, a fekete macska meg a háztetőn, na akkor az egy munkahelyi. Ha egy megjósolhatatlan bögre a kis kékvirágos pezsgőkávés mellett ácsorog olyan áhítatos csendben (hagyja érvényesülni, azért), akkor az egy teraszos.
Sokféle van még, de ez nem olyan fontos. A fontos, hogy ha nem egyedül iszom, az íze sokkal jobb.
Kellene erre is egy íratlan szabály. Hogy ne lehessen a reggeli kávét egyedül inni.

A semmiről

Sokszor gondolom, a jóga nem az én világom, nem nekem találták ezt ki. Én inkább cselekvő, semmint szemlélődő ember vagyok. Aztán időnként rájövök, hogy végeredményben ez egy orbitális marhaság. Mármint ez a felosztás a cselekvés és a szemlélődés között. Ennyit már igazán tudhatna az ember a matematikából is, mármint, hogy a nulla, a nemlét is jelentéssel bír.
A nemlét és a lét megkülönböztetése az ember életében ideiglenes, a világmindenség idejében az egyes élet csak felvillanó fény, nem több. De a pillanat, minden pillanat, minden ember élete, mégis fontos. Hogy Stewarthoz visszatérjek, mert nem megy ki a fejemből egyelőre, a sík felett örvénylő folyadék cseppjeinek fontos szerepe van a folyadék mozgásában, még akkor is, ha ez a szerep a folyadék életében csupán pillanatnyi.
Kell-e gyakorolni a halált? Az ember élőként elsőre nagyon is ellenszenvesnek találja az ötletet. Egyszer élek, az időm többi részében úgyis halott vagyok, ki kell használni az időt, amíg lehet.
A savászanában (hullapóz) végeredményben  nem is egészen így kellene nézni a gyakorlás fogalmát. Vagyis nem a halált gyakorolják, hanem a halál és az élet közti egyenrangúságot.
Mert mit ért az ember az életéből? Nem túl sokat. Mármint a többség, akikhez, sietve mondom, én is tartozom. Az élet a tevékenység, a cselekvés, a haladás, a szerzés, az élmények és javak gyűjtése és dokumentálása, a beszéd ... minden, amit mi teszünk vagy amiben mi részt veszünk valamilyen formában. Nagyon kevéssé gondoljuk életnek a csendet, a nyugalmat, a feloldódást, az elengedést. Úgy általában mármint, nem kizárólagosan.
A jóga egyik alap testtartása a savászana, amit minden jógakönyv, minden jógatanfolyam (??) elsőként tárgyal. Az ászana lényege, ahogyan azt magyar neve is elárulja, hogy hanyatt fekvésben az összes izmot ellazítva, mozdulatlanul kell feküdni. A legkisebb izomfeszülést is kerülni kell.
Ez első hallásra nem bonyolult, ugyanakkor a megfelelő kivitelezés elsajátítása hónapokba is telhet. Akkor végezzük helyesen a gyakorlatot, ha egy idő után megérezzük a nehézségi erőt, és testünk 'súlytalanná válik'. Aki próbálta már, tudja, hogy nagyon nehéz a teljes ellazultságot elérni.
A testtartást legalább fél órát érdemes kitartani (vagyis nem tartani), de minél tovább fekszünk savászanában, annál többet segít. Tapasztalatom szerint az ember eleinte még legalább gondolkodni igyekszik, hogy 'ne vesszen kárba' a tétlenül töltött idő. Pedig az a jó, ha már gondolatok sincsenek.
A semmit gyakorolni nem azért jó, mert az emberi élet a semmi felé törekszik. Azért jó, mert a semmit megtapasztalva több értelme lesz a valaminek. A savászana engem legalábbis arra tanít, nem kell kapkodni. de ha teszünk valamit, annak jelentősége van. Nagyon nehéz lecke.
Nagy tanulság az is, számomra biztosan, hogy könnyebb úgy cselekedni, ha az összhangban van a világ áramlásával. Széllel szembe ugyanis ... (Most az alapbölcsességet értem, nem a pejoratív értelmezést.) A folyadék összessége, a rendszer, több bölcsességgel bír, mint a csepp, mert tisztában van az áramlási mintával.
Sokszor értelmezem félre az élet fontos dolgait. A kimondás, a birtoklás, a kiemelkedés jelentőségét, és gyakran gondolom kevesebbnek az élményét, a befogadásét, a belesimulásét. Savászanában fekve legalább napi fél órára megválok az önzéstől. Nem sok.

Ajánlott irodalom: dr Weninger Antaltól bármi. Készült vele egy tévésorozat a kilencvenes években. Esetleg nincs valakinek ötlete, hol lehet megtalálni? Hátha. :)

A legméltóbb emberi tevékenység

Egy hete dobozolok, de még nem tudok ilyen meghatóan beszélni róla. Talán majd jövő hét végén, amikorra az egész anyagi életünk dobozokban pihen, el tudok vonatkoztatni a dobozolás okozta enyhe hányingertől. (Egyébként, aki szeretne osztozni ebben a felemelő tevékenységben, csak szóljon.)

A kalligráfus

Tegnap egy érdekes emberre bukkantam, amikor olvasgattam a neten. Szabó Lajos a neve. Két nappal azelőtt halt meg, hogy én megszülettem.
Azt írja róla a lexikon, hogy filozófiai író, de jó sok dolog érdekelte: a halmazelmélet, a nyelvészet, a közgazdaságtan, a fizika, a vallások, meg még ki tudja, mi nem. Gondolkodó leginkább.
Érdekes, hogy valaki főállásban gondolkodik...
Az utolsó években kalligráfiákat készített, amit vagy értettek, vagy nem. Úgy tűnik innen messziről, hogy a szövegei nélkül nem igazán érdemes nézegetni őket.
A Typotex 1997-ben kiadta a 46 és 50 közötti szemináriumi előadásait. Ezt valahogyan meg kellene szerezni.