Free motion

Steppelek.

Vitéz Mihály, a komódok és én - vígjáték csavarhúzóra és gumikalapácsra

Van ez a helyes figyelmeztető ikon a Malm komód összeszerelési útmutatójának elején. A bal oldalon egy magányos összeszerelő legörbülő szájjal áthúzva, a jobb oldalon pedig két ember vigyorogva. Na ezért hívtam el VM-et bútort szerelni.
Szegény ember vízzel főz, ez van. Ő már nem tud jönni teraszozni a héten Lengyeltótiba, így legalább egy kis időt sikerült együtt tölteni, még akkor is, ha mondjuk ez nem az a pihentető nyári program. Azért remélem, nem bánta meg, hogy felajánlotta a segítségét, bár azt hiszem, úgy van ezzel, mint én, hogy szeretek együtt dolgozni vele meg TSB-vel még ilyen nem West Balkán stílusban is.
Hármunk barátsága talán ettől ilyen jó, hogy nem csak a lazítás megy együtt, hanem a munka is. És mindegy, hogy lekvárfőzésről, iskolai projektekről, varrásról vagy bútorszerelésről van-e szó. Az öröm és a bánat mellett a munkán is osztozni tudunk. Nagyon jó ez így, és ez hiányozni fog augusztustól, amikor VM már egy másik iskolában kezdi a tanévet. Lehet, hogy mégis ki kellene találni valami közös dolgot, ahol hárman továbbra is együtt dolgozhatunk.
A komódok mindenesetre tegnap elkészültek, és bár TSB-vel csak telefonos kapcsolatot tudtunk tartani,  jókat röhögtünk magunkon, meg egymáson is. Hiába na, a hetvenedik csavar után tényleg ellazul az ember.
Ott álltunk negyven fokban a hálószobában, kezünkben az akkus csavarhúzó, hátunkon patakokban csorgott a víz, és azon filozofáltunk, nem lenne-e érdemes becserélni a szexet bútorszerelésre. A testedzés megvan, jól megizzad az ember, sőt a hajlékonyságot is fejleszti, mert a hajladozás karban tartja az ízületeket, a kész bútor pedig nagy megelégedéssel tölti el az embert. És egész délután bírtuk. Hát hol mondhatjuk mindezt el a szexről?
Persze ha majd megöregszünk, TSB-nek kell felolvasni az összeszerelési útmutatót, mert VM és én nem fogjuk látni a betűket. Ő adogatja majd a csavarhúzót és a gumikalapácsot, amit mi rendre nem találunk, és jótékonyan figyelmeztet minket, ha megint fordítva akarjuk felrakni a sínt. Ha meg már nem megy, nem veszünk összeszerelős bútort. Beosztjuk, ami van. Csak nálam egy kisebb bútorraktárnyi.

 

Séta

Azt hiszem, kétféle fáradtság van. Van az, ami alvással győzhető le, és van, ami baráti beszélgetésekkel. Az első egyszerűbb, tisztább, humánusabb. A második, a nyúlós rosszkedvű fáradtság, ami ott kísért a pihenés óráiban is, már bonyolultabb, mert inkább a psziché sajátja, mint a testé.
Manapság ritka kincsem ez az egyszerű fajta, meg is kell becsüljem, ha egyszer-egyszer nem szomorúan, hanem gondolatok nélkül alszom el este. Hogy ha álmodom is, az izmok pihenése felülírja a rémálmok és az alvás alatt is futó filmdráma örvényeit.
Jó lehet egyszerűen élni. Jó lehet, ha az izmok fájdalmas erőfeszítése az utolsó kedvetlen gondolatot is kiűzi az ember fejéből, ha az életben maradás küzdelme nem hagy már teret olyasminek, amit boldogtalanságnak is lehet hívni. Bölcsebb látni a hiábavalóságot.
Ez egy kedves illúzió, mert tulajdonképpen igaz, és jó azt képzelni ideig-óráig, hogy ki lehet sétálni ilyen Hamvasbélásan, ilyen Thoreaui tempóban a világból; kimérten, az idővel megbékélve, a mindenség felé.
A ma emberének mintha csak az Istentől kikényszerített halála maradna alternatívának az élettel szemben, pedig az élettel szemben ott az a fajta élet, ami nem a mindennapok rabságában, hanem a szellem szabadságában zajlik. Az élettől meggyötörteknek Hamvast, Thoreaut vagy Lénárdot kellene olvasni. Nem a tetszés, hanem a ritmus miatt.