Privát hőfok

Én tényleg mindig csak nevettem azon, amikor azt mondták nekem, hogy fejben dől el minden. Kezdve az ember kezének hőfokától egészen a boldogság vagy hát inkább azt mondom, az elégedettség érzésééig. Meg persze a boldogulás is.
Én különben, leszámítva az életkoromból és hormonszintemből mostanában időnként adódó privát bahamai vakációkat, kifejezetten fázós vagyok. A vérkeringés lesz az oka, a beszűkült erek, a cigaretta, a feszültség ésatöbbi szól barátaim és rokonaim verdiktje. Nem vonom kétségbe. Igaz ugyan, hogy ovis koromban nem nagyon nyomasztott a globális felmelegedés, sőt az akkoriban naponta elszívott cigaretták száma sem volt jelentős, mégis mindig rohadtul fázott a kezem meg a lábam. Egyáltalán, én szinte mindig fáztam. Alternatívát csak a nyári izzadás szolgáltatott, szóval nem nagy csoda, ha a kedvenc évszakom a tavasz és az ősz.
Soha el nem tudtam képzelni, hogy van arra mód, hogy az ember önmagát fűtse, pedig tényleg van. A mi környékünkön nincs hatha jóga, ez a jógának az a fajtája, amikor az ember jó sokáig kitart egy-egy testtartást, a szervezete meg ez idő alatt előbb-utóbb öngyógyít, meg hasonlók. A jógaoktató, akihez járok, ashtanga jógát tart, ami jóval dinamikusabb, és a rövidebb ideig (5 légzés) tartott ászanák hatását speciális légzéssel növeli. Ezt a légzés udzsaj légzésnek hívják, és hangzásra olyasmi, mint amikor valaki vastüdővel lélegzik.
Amikor nyáron a haladókhoz jártam, kifejezetten ijesztőnek találtam, hogy a foglalkozás jobban hasonlított egy Darth Vader képzőre (ezt loptam), mint valami elmélyült kis csoportra.
Tegnap aztán megértettem az elméleti alapvetést is, merthogy kiderült, speciális fűtőlégzésről van szó, ami felfűti az egész szervezetet, így az izmok nem sérülnek a dinamikusabb mozgatás során sem, ráadásul megindul a méregtelenítés is, vagyis izzad az ember, mint a ló. Az elmélet tényleg vigasztaló volt, mert így legalább békésen gondoltam a szervezetem megemelkedett maghőjére, miközben fél lábon állva próbáltam egyszerre egyensúlyozni és békésen tűrni, hogy az izzadságcsepp végigcsorogjon az orrhegyemen.
Már egész jól megy a légzés, úgyhogy szerintem télen megtanítom a családnak, aztán fele annyi gázt sem használunk majd fűtésre, mint a szomszédok. Csak azt nem tudom, a macska is meg tudja-e tanulni az udzsaj légzést vagy neki esetleg kötnöm kell majd egy macskapulóvert.

Társbérlet

Weninger Antal szerint rossz úton jár, aki a jógát sportnak, pusztán testgyakorlásnak tekinti, aki azt gondolja, a jóga arra való, hogy feszesítse az izmokat és lazítsa az ízületeket. Annál inkább jó úton halad viszont, aki megérti, a jóga egyszerre koncentráció és relaxáció, aki a jógát életmódnak fogja fel. A test ugyanis a lélek mozgását követi.
Ez utóbbit már én gondoltam hozzá tegnap este, amikor elnéztem a jógafoglalkozás a vendégkörét. Emma hívott egy ideje, de kicsit tartottam tőle, hátha olyan lesz, mint valami akrobatikus rock and roll, hogy csak a zene eredeti, a mozdulatok öröme meg hiányzik. Jó, hogy nem így volt.
Persze, amilyen a formám, tegnap valamiért iszonyúan sokan voltak, ráadásul valamiféle átalakítási munkák miatt nem is a megszokott teremben volt a foglalkozás, hanem a fitness-centrum közepén. Mindegy, gondoltam, majd nem megyek többet, ha nem tetszik.
Amikor megérkeztem, egészen úgy éreztem magam, mintha egy indiai ashramba csöppent hamburgeramerikai lennék. És ez még csak a látvány volt. A vendégek és az én testem közötti látványkülönbség.
Tényleg komolyan megijedtem, hogy lesz majd most röhögés bőven, amikor megpróbálok közönség előtt ilyen-olyan ászanákat végrehajtani egy olyan pasival szemközt, aki ránézésre is minden gond nélkül bele tudná hajtogatni a testét egy kisebb női kézitáskába. De nem. Semmi ilyesmi nem volt.
Tetszett, hogy sietség nélkül jógáztak. Hogy azt hittem, egy óra a foglalkozás, közben meg majdnem két óra volt. Tetszett, hogy volt mosolygás, hogy a 'kezdőknek' sok mindent ki kellett hagyni, hogy az oktató vagyhogyhívják, csak bátorító mosolyt engedett meg magának, hogy az indiai vendégjóginak kinéző pasi szinte végig becsukta a szemét, mert nem mutatta magát, hanem befelé figyelt. Tetszett, hogy mindig figyelmeztettek, lélegezni kell.
A végére annyira elfáradtam, és annyira fájt a derekam, hogy úgy éreztem, soha többé nem kívánok majd odamenni, és hogy ma reggel majd daruval kell kiszedni az ágyból. De nem.
A test és a lélek együtt kell, hogy lakjon. Előbb-utóbb össze is fogom költöztetni őket egy kellemes társbérletbe.