Időkapszula

Gofrinál olvastam, és kedvem lett írogatni ezekről. Azt nem tudom megmondani miért, talán csak mert elfáradtam ma. Olyannyira elfáradtam, hogy csak a válaszokat írom le, nézzétek meg a kérdéseket, ha van kedvetek kitölteni az üzenetet a jövőbe. Aztán 100 év múlva a kutatók majd kiásnak egy adattárat, és néznek egy nagyot.

1. Külső tulajdonságok: kék szem, göndörség.
2. Belső tulajdonságok: megértő, azt hiszem, és nyitott. De könnyen elkap a hév. (Ez simán látszik a blogban is.)
3. Fontos személyes tárgyak: egy-két könyv. Ha menekülni kellene, más tárgyat nem jutna eszembe magammal vinni. Nem nagyon kötődöm tárgyakhoz azt hiszem, esetleg a tavaly a szülinapomra kapott szíves varrott terítőmhöz még.
4. Egy különösen maradandó olvasmányélmény: magyarul Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban, angolul választani az marha nehéz, ha emlékezetes, akkor talán Len Roberts barátom Sweet Ones című kötete... A többi nyelven nincs nagy bajom, mert alig-alig olvastam, de azért voltak emlékezetesek: spanyolul Lorca versei, németül öööö egyszer olvastam egy kicsit Hermann Raschkét kényszerűségből, a Das Christusmysteriumot, na az nagyon izgalmas volt, de lehet, hogy csak simán nem értettem, mi a fenéről szól. Horvátul egy volt szerelmem versei voltak emlékezetesek, mikor még azt hittem, hogy meghalt a háborúban. Görögül János evangéliumának eleje, hát egy oldalig jutottam, de az maradandó volt. Héberül dettó, Mózes első könyvének eleje, ld. a görög élményt. Latinul a Winnie ille Pu. ;)
Még egy csomó nyelven szeretnék emlékezetes dolgokat olvasni, majd egyszer.
5. Kedvenc zene: Az operák mindig, Bartók és Philip Glass gyakran. Mostanában  Bonobo és Yoav holtversenyben. Meg még ezer és egy.
6. Egy különösen maradandó filmélmény: Ha csak egy, akkor a Brazil. Ha több, akkor nincs itt elég hely.
7. Amit régen csinált, de ma már nem: könnyűbúvárkodás.
8. Amit régen nem csinált, de most igen: blogozás. Örülök, hogy feltalálták.
9. Amit megszokott, vagy most próbál megszokni: most próbálom megszokni a változást. Marha nehéz.
10. Egy maradandó emlék a múltból: amikor kivették a mandulámat, az arcomra hajtott köténynek állott vérszaga volt.
11. Egy számára nagyon fontos személy: a családomon kívül van egy top kettes halmaz, meg egy elég nagyszámú BARÁTOK feliratú is.
12. Három dolog, amire képes: tudok beszélgetni, tudok gondolkodni, tudok írni.
13. Valami, amire remélhetőleg képes lesz a jövőben: békében meghalni.

A meggybor és a svájciak - Gyémánt Kör

Igazából fogalmam sincs, isznak-e a svájciak meggybort. Persze a jódolgukban akár ihatnak is, ahogy mindenből kibulizzák maguknak a jót, most miért pont a meggyborból maradnának ki. De nem ez a lényeg, hanem hogy Emmával tegnap este az Eozin teraszán meggybort ittunk.
Jó rég volt Gyémánt Kör ülés, szerintem legalább két hónapja nem morfondíroztunk a világ dolgain kettesben, mindkettőnknek volt dolga sok.
Tegnap aztán pótoltuk. És mi egyébről is lehetett volna szó, mint a gazdasági válságról, a görög csődről, a virtuális pénzmozgásokról, Kínáról, illetve a keleti gazdasági hatalomról, és Svájcról. leginkább is Svájcról, mert úgy találtuk, mégiscsak különös, hogyan tud Svájc minden szarból kimaradni, közben meg minden jóban benne lenni. Valami globális svájci összeesküvésre gyanakodtunk. Két meggybor után meg már a kínai inváziót, a lá Vonnegut, is látni véltük, de gondolom, Svájc majd ebből is szigetként emelkedik ki.
Most mit mondjak, hála az égnek, sokra nem jutottunk, így nem vagyunk kitéve a veszélynek, hogy a svájci titkosszolgálat lefülel minket, és idő előtt egy betontömbbel a lábunk között végezzük egy kies kis svájci tóban.
Beszélgettünk még filmekről is, (itt üzenem Emmának, hogy a Négy szoba a film címe, ami nem jutott eszembe,) meg jógáról, meg arról, milyen bölcs is a mi miniszterelnökünk, hogy a keleti filozófia és életszemlélet felé irányítja a mi kis országunkat.
Aztán egyszer csak késő lett, túl sok lett a meggybor százalékos aránya a véremben, és hazajöttem aludni. Svájciakról nem álmodtam.

Fázisportré

Fibonacci a kertben

Nem emlékszem pontosan, mikor szerettem bele a matematikába, talán már első osztályban. Akkoriban a számokért, kamasz fejjel már inkább a műveletekért, a formulákért bomlottam. Aztán telt az idő, de ez a szerelem nem múlt el, sőt, a matematika a világban megtapasztalható véletlenek ellenpontja, a biztos háttér maradt. A kettő az kettő, a négy a négyzete, és nem, nem zavart a gyök kettő irracionalitása sem, mert matematikailag leírható maradt.

De a világ nem a szimmetria és az aszimmetria, a racionalitás és az irracionalitás kiszámítható egyensúlyaként működik. A világ láthatóan kaotikus, a racionálisan gondolkodó, a kizárólag matematikai műveletekre koncentráló elme számára legalábbis. De végre megértettem, hogy van a világban egy ici-pici csavar, amitől minden a helyére kerül, amitől megértjük mindazt, ami létezik, és mindazt, ami létezett vagy létezhet majd a jövőben. Köszönet érte Ian Stewart matematikus könyvének.

Nem kell megijedni, nem lesz bonyolult az egész, csak látnunk kell. A modern matematikát ugyanis leginkább nem megérteni kell a szó klasszikus értelemében, hanem egyfajta belső képpé rendezni magunkban, megérezni, ha úgy tetszik.

A modern matematika egyik csodálatra méltó elmélete a káoszelmélet. Elnevezése ellenére éppen arról szól, a káosz csak látszólag komplikált, csak látszólag minta nélküli, valójában egyszerű, determinisztikus magyarázata van. Persze a determinizmus és a jósolhatóság két különböző dolog. Az egyik legegyszerűbb példa az időjárás. Egyszerű szabályok alapján működik, determinált, mégsem jósolható meg hetekkel előre. „A káosz megtanít minket arra, hogy egyszerű szabályoknak engedelmeskedő rendszerek is viselkedhetnek meglepően bonyolultan.”- mondja Stewart.

A szerző nagyon érzékletesen írja le a könyvben, hogyan is kell mindezt (a lehetséges világok összességét) elképzelnünk; mint egy sík felett örvénylő folyadékot. A természeti világ, a matematikailag elképzelhető világ a lehetségesség örvénylő mintáit mutatja. Minden mintának oka van, de nem minden minta jósolható meg előre.

Ian Stewart a természet számairól, a természet rendszereiről ír ebben a könyvecskében, amit bárkinek meleg szívvel ajánlok, mert ha eddig nem szerette a matematikát, jó eséllyel most megkedveli azt. Ugyanakkor végig az járt az eszemben, ha a természetre érvényes rendszert, mintákat tudunk a matematika segítségével felépíteni, meglátni, és a vizuális képzelőerőnkön keresztül megérteni, miért ne lehetne mindezt a társadalom működésére is alkalmazni? Nem, itt éppen nem az aszimovi pszichohistóriára gondolok, sőt éppen az ellenkezőjére, arra, hogy az emberi történelem sem jósolható meg teljes bizonyossággal.

Mi okozza a háborúkat, mi emel fel birodalmakat, mi taszít a feledés homályába virágzó kultúrákat? Mi a társadalmi elégedetlenség gyökere, mi az az összetett rendszer, ami meghatározza, mi fog történni tíz, száz, ezer év múlva? Vagy legyünk filozofikusabbak. Mi az emberi élet értelme? Hogyan viszonyul a teremtett világ Istenhez, és viszont …

Douglas Adams híres könyvében a tudósok a világmindenség értelmét keresik, melyet a szuperszámítógép ki is számol mintegy ötmillió év alatt. Csakhogy a válasz igen meglepő. Éppen azért meglepő, mert pontos és precíz. 42. A dolog tanulsága az, jól kérdezni egyáltalán nem egyszerű dolog.

Az ’elméleti’ matematika által generált világmodell kiválóan működik a biológiában. Nem önállóan persze, hiszen ott vannak a fizikai törvények, a kémia, a genetika ésatöbbi, de működik. Használati értéke van.

Meggyőződésem, hogy a modern matematikából a társadalomtudományok éppen annyit profitálhatnának, mint a természettudományok. A társadalom is dinamikus rendszer, ahol a káoszelméletnek igenis van létjogosultsága. Hogy ismét Stewartot idézzem: „Van itt megszívlelendő lecke mindenkinek- igazgatóknak, akik úgy képzelik, egy szorosan ellenőrzött társaság magától simán működik, politikusoknak, akik úgy gondolják, hogy ha egy problémáról törvényt hoznak, ezzel meg is szüntették, és tudósoknak, akik azt képzelik, ha már modellt alkottak egy rendszerre, művük teljes.”

A természettudományok felhasználják mindazt, amit a matematikától megtanultak, és sikeresen hoznak létre olyan rendszereket, melyek rendkívül gyorsan tudnak reagálni a szimmetriavesztésre. Hasznos volna mindezt felhasználni az emberi társadalmak esetében is. (Hiszen lehet-e a rendszer eltérő a természet és a társadalom esetében??)

A matematika azt mondja, minden időpillanat pontosan ugyanolyan, mint bármely más időpillanat. A születés időpillanata és a halálé nem különbözik egymástól semmiben. A világ rendszere örvénylik, kavarog, de nem független az embertől, hiszen bármely ember lehet az a kicsi tényező, mely a rendszert a szimmetrikus (egyensúlyi) állapotból kibillenti. A szimmetriavesztéstől a rendszer csupán egy másik mintát vesz fel,  működésének alaptörvényei nem változnak. Azt gondoltam a könyvet olvasva, hogy talán ezért kellett az ember. Hogy legyen az a kis eltérés, hogy Isten élvezetet találjon a világban.

Mert Isten, ha nem is matematikus, egészen biztosan matematikusként lát. (És állítólag még enyhén balkezes is.)

Idol

Ma felhívtam a főnököm, mert nem volt bent a munkahelyén. Jól megérdemelt szabadságát tölti ugyanis. Én mondjuk bementem, mert az első munkanapon az új diákjainknak szóló háromnapos kis programra kellett még nyomtatnom ezt-azt. Mindegy. Szeretek ott lenni, főleg ha olyanokkal vagyok ott, akiket szeretek.
A lényeg, megkérdeztem, engedélyezi-e, hogy elvállaljam a nyelvtanfolyamot, mert az bizony két szeptemberi tanítási napot is érintene. Mondta rögtön, hogy ááááá dehogy, mert rossz tapasztalatai vannak idénről. Na gondoltam magamban, ez de érdekes, hiszen jónéhány, hogy úgy mondjam, hozzá közelálló bizalmi emberi heti egy napot más intézményben tanított. Már kezdtem azt hinni, belátta, hogy ez nem fair, de ugyan!!! Azt mondta, Gofrival rossz tapasztalatai voltak. Mert ugyebár hetekig távol volt. Az, hogy ez egy ösztöndíj, és az iskolának is jót tesz, ha egy tanára nyer ilyesmit, az ugye smafu. Ráadásul mivel kábé október közepéig ideiglenes órarenddel nyomjuk, és helyettesítettük is feszt, nem hiszem, hogy fennakadást okozott a dolog. (Ha meg még jól is emlékszem, Gofri minden óráját bepótolta, ami esetleg elmaradt.)
Na így. Aki két napot el akar menni, azt nem támogatja. Aki ösztöndíjat nyer, az gondot okoz. Aki egész évben egy konkurens intézménynél heti egy napot óraadó a teljes állása mellett, az oké. Persze mit várjak valakitől, aki vizsgaidőszakban egy napra tripla pénzt is képes felvenni. Semmit nem várok.
A végén persze visszakozott, hogy hát tulajdonképpen ugye ő is tanít itt-ott, és hát nem is tudja, majd az a két nap izé, de így nem mertem aláírni a szerződést, még csak az kéne, hogy egy évig az ő jóságáért kelljen hálálkodni. Annyit nem tud fizetni a tanfolyam.
Így most akkor lesz időm csomagolni és olvasni, viszont nem nagyon lesz pénzem ősszel a gyerekeknek iskolai cuccokat venni. Nem baj, a napos oldalát nézem, nem vinnyogok. Majd lesz más munka. Esetleg főállásban is. És akkor mosolyogva fogom azt mondani, mert sajnos egy paraszt vagyok, hogy egy tanári fizetésből nem tudok megélni. És kedvesen vállon veregetem, és biztatóan azt mondom neki, hogy ezt ő nyilván nem érti, mert világ életében egyedül élt, és ez már így is marad.

Lombikhamlet

Döntöttem. Gyereket akarok Hamlettől. Jó, nem mondom, egy kicsit macerás az ügy, és az indokaim is bonyolultak, de elmagyarázom.
Szóval Hamlet, szegény ugyebár eléggé meg van már halva, de amint azzal minden nap szembesülök, tulajdonképpen örökéletű lett. Annak ellenére, hogy kicsit  öreg már, sőt leginkább Yorickra hajaz szegény, számomra rendkívül vonzó pasi. Van neki ez a belső indíttatása, hogy a kizökkent időt helyretolja, a feszes seggen kívül leginkább ez motivál, és bevallom, még a genetikai szakadás sem izgat. (Ez a függvény szakadásából van, amikor a gyerek genetikai állománya és az apjáé között vizuálisan hiány mutatkozik; vö, függvény szakadása. A  korszakalkotó tudományos fogalmat VM és én alkottuk meg a bélatelepi strandon múlt héten, úgyhogy egyelőre nem található meg a genetikai szakirodalomban.)
Aztán ha megszületik, és felcseperedik az én kis Hamletkám, majd elmegy ősz édesanyja helyett az Elenor nevű szolgáltatóhoz, s kardját kirántva követeli, hogy a piaci versenytársak helyett a szolgáltató vegyen példát a Földhivatal ügyintézési stratégiájáról, és adjon választ a húsz évvel azelőtt (2011-ben) feltett egy, azaz egy darab kérdésre. (Lenni vagy nem lenni.)
Persze nem lesz ez a gyerekvállalás egyszerű, tekintettel arra a meggondolatlan lépésemre, hogy ostoba fejjel pár éve elköttettem a petevezetékeimet. De akkor sem hagyom elvenni a kedvem az új gyerektől. Kell nekem az a kis Hamlet. Indokolni is tudom a Lombikügyi Nemzeti Bizottságnak.
Ha támogatnak, példakép lehetek. Erre ugyan alig-alig van szükség, most, hogy a leendő anyáknak kitűzhető babazászlót ígértek, de ki tudja, az én példámtól majd izé kedvet kapnak a negyvenen felüli petevezetéküket elkötetett háromgyerekesek is. Gyarapodjék a magyar, szülessenek a kiskirályfiak és kiskirálylányok. Az is eszembe jutott különben, konzultálhatnának velem a program megálmodói nemzetileg, mert akkor tudnám kérni, hogy a közmunkaprogram keretében bébiszittereket is kiutaltathassanak maguknak a Magyar Anyák Szövetségének (MASZ) tagjai. Hátha nem állnak sorban az ajtó előtt a tettre kész szomszédok a zászló láttán. Sosem tudhatjuk.
Megyek is, beugrom a spermabankba, és megérdeklődöm az árfolyamokat.

Retro

Hazudni kellene valamit legközelebb a bolíviai fennsíkról.

6/8

Hát az én álmaim is ilyen hatnyolcadosak. Hat ütemben elmondom, mennyire szeretlek, de te csak a két utolsó ütem csendjét hallod meg.

Sex on the beach - professional edition

Most viccelődhetnék azzal, hogy nyilván szuicid típus az az angoltanár, aki még nyáron is intenzív kurzust vállal, pedig helyette élvezhetné jól megérdemelt nyári szabadságát, lelkileg feltöltődhetne, olvashatna, írhatna levelet barátainak és ellenségeinek, utazgathatna Toszkánában, süttethetné a hasát az Adria mellett ésatöbbi.
De nem viccelődöm, mert az ember negyven fokban a legkevésbé saját magán akar röhögni. Meg az a helyzet, hogy bár tudom, sokak szerint a pedagógusok menjenek a francba, kinek van ennyi sok egybefüggő szabadsága, év közben sem dekkolnak (egyelőre) nyolc órát a munkahelyükön, amúgy is csak lógatják a lábukat egész évben, szóval jó életük van, na, de azért az a szomorú valóság, hogy nincs ez a szakma megfizetve, úgyhogy a pedagógusok elég nagy része csak úgy tud megélni, hogy van egy-két mellékállása.
Nagy részük 'szabadidőben" is tanít ugye, mert végülis ahhoz ért.
Nekem gyakorlatilag egyetemista korom óta voltak/vannak magántanítványaim, de ez nem a kedvenc műfajom. Pláne mióta családom is van, elég nehéz összehozni egy nyugodt magánórát. Talán ha lenne egy elszeparált dolgozószobám... (De nincs.) Persze próbálkoztam én is céges munkákkal, a kedvenc emlékem ebből a kategóriából, amikor egy szimpi kis magáncégnek fordítottam egy műszaki szerződést (erőműleírással!), amire így utólag is nagyon büszke vagyok. Kár, hogy bár a számlát elküldtem nekik, pénzt sosem láttam tőlük. A nyelviskolák siralmasan fizetnek, a fordítóirodák meg, legalábbis annak idején, éhbért.
Nem valami csodás tehát a piac, melyen eladhatom magam, úgyhogy ha beesik egy munka, ami nem olyan tragikusan fizet, azt bizony kénytelen elvállalni az ember. Pláne azért is, mert hátha később még jó lesz ez valamire. Persze nem valószínű.
Egyébként meg minden napszámos munka közül egy munkahelyi intenzív csoport nyáron, feltéve, ha tényleg lesz szerződés és a végén még fizetnek is, az elviselhető kategória. Kicsit olyan, mint egy turistacsoport. Az ember megszereti, megutálja őket, barátságokat köt, és elgondolkodik azon, Isten mire föl teremtette az embert. Ha lesz gyomrom ahhoz, hogy beszéljek Bridge-dzsel (a tanfolyam szeptember 10-ig tart), már majdnem olyan jó lesz ezt a 120 órát lezavarni a múzeumi dolgozóknak költözködés közben, mint egy langyos Sex on the beach-et kortyolgatni itthon a negyven fokos panelban.
Persze a barátaim szerint nem vagyok normális. A változatosság kedvéért Zé úr szerint sem. Milyen kár, hogy a szolgáltatók egyáltalán nem érdeklődnek az elmeállapotom iránt.