Nos, itt megérkezett a hó eleje. Pár centi, de csúszik a mínusz 12-ben, mint a fene. Kicsit bánom, hogy ma már dolgozom, pláne, hogy Bori még köhög, és így cipelem magammal a munkahelyemre ebben a nagy hidegben.
Kíváncsi vagyok, mekkora lesz a vége. Ha tényleg az amerikai előrejelzési modelleket használják, akkor az elég pontos, mert emlékszem ez volt az egyik meglepetés odakint, hogy szinte percre és inchre pontosan megmondták, hol mennyi fog esni. És tényleg annyi esett és ott. Napokig be voltunk zárva.
Bevásároltunk még tegnap este ezt-azt, ne kelljen boltba csúszkálni hétvégén, ha nem muszáj. Végeredményben amíg áram van, nincs nagy baj. Az meg legyen, mert nálunk teljes az áramdependencia. Addig van fűtés, meg meleg víz, meg meleg étel.
Persze nem kellene ez a nagy hisztéria, meg hogy szibériai tél, hát ott ugye mínusz 60 is lehet, akkor vége lenne itt a világnak. Nem mindig jobb félni. Kellene valami médiaközép, hogy még tisztességesen tájékoztat, de nem fúj fel mindent elefánt méretűre.
Azt számolgattam, mennyi az a 35+ centi, amit az Időkép ígérget ide. Jó sok, de a szél a nagyobb baj, mert akkor az összehordja. Azért nem fogok sírni, ha hétfőn nem kell menni, mert az Emmától örökölt filmekből eddig nullát néztem meg. Nem is tudom, mi a fenét csináltam itthon ebben a négy napban.
Na emlékezésképpen itt vannak a két évvel ezelőtti képek 2010 február elejéről. Meglátjuk, lesz-e egy párhuzamos sorozat itthonról. Gépet mindenesetre viszek.
