A napfény hiánya lesz, gondolom, a mesterséges fény lélekrombolása, ami így tudja a kedvetlenséget az ember agyáig rágni.
Majd egyszer ilyenkor kapok infarktust. A tél dögeiből falatozó hiénapettyes februárban tömődik el az artériám kilátástalansággal. (A kilátástalanság vajon milyen vegyület? Zsírsav, gondolom.)
Nem hosszú már a tavaszig az idő, ha napokban számolom. Ha túlélésre kárhoztatott pillanatokban, legyőzhetetlen végtelen.
Nem lehet semmit sem csinálni. Aludni kellene. Csend kellene. Egyedül kellene lenni a világban. Télen mindig egyedül kellene lenni.
Egyetértek. (Amit szeretek, az a meleg fürdőszoba három fényforrással a tükrök előtt, meg a jó szag.)Találj valami kedvedre valót, csak egyet! :)
VálaszTörlésKeresek. :)
Törlés...az ilyen "gyilkos gondolatokba" lehet belehalni. Mondom én az alapjában véve nyárimádó. Az elmúlt években végigszenvedtem ilyesmi gondolatisággal felvértezve a teleket. A múlt év augusztus 6 -án aztán úgy döntöttem, hogy / mert nincs már annyi vissza, amennyin túl vagyok ezután másképp kell hozzáállnom az őszhöz, és főképp a télhez. Azt hiszem sikerült :) Viszonylag sikeresen vettem fel a harcot a napfényhiány okozta, és olykor mélységek felé húzó depresszióval. Szóval kedves Zé! Lehet mit csinálni.....
VálaszTörlésPersze. Más is belehalt már. ;)
TörlésLuminoterápia! elég a lápa elé ülni összesen félórát naponta. pl evés közben, vagy olvasás közben... Nálam elég jól beválik: itt északon is kevés a fény...
VálaszTörléspardon: "lámpa" persze...
VálaszTörlés