Normale

Elég valószínű, hogy 2012-ben vége lesz a világnak. Ezt az elgondolásomat arra alapozom, hogy azt hiszem, megtanultam egy fontos dolgot Karácsonnyal kapcsolatban. Évek óta idén először sikerült teljesen ellazulnom, nem a mindenmindegy formában, hanem a teljesen pozitív értelemben.
Először is az történt, hogy nem sikerült befejeznem a lányoknak (TSB, VM) szánt ajándékot a kijelölt határidőre (csütörtök), mert előző este valami egészen bizarr és valószerűtlen szituációba keveredve még negyed tízkor is activityztünk (Így kell ezt leírni? Biztos nem.) egy ismeretlen család nappalijában. Szóval nem készültem el.
Aztán telefonon megbeszéltük, hogy ki nem szarja le, nem az ajándék a fontos, azt elnapoltuk jövő szerdára, helyette magunkat ajándékoztuk egymásnak. Egy óra beszélgetést, egy óra gondtalan időt.
Aztán ez a gondtalan, egymásra koncentráló idő valahogy önkéntelenül, megmagyarázhatatlan módon  áthúzódott a családi karácsonyba is. Idén nem izgattam magam, vajon minden elkészül-e időre, mert sosem készül el persze. Igyekeztem kitakarítani tisztességgel, de lehet, hogy maradt egy-két porcica az ágy alatt. A szarvast megfőztem, de Bori ajándék varrógépe a garázsban maradt, azért az ajándékozáskor kellett leszaladni.
A hagyományokkal szakítva azonban anyám lába nem fájt, a sógorom nem itta magát merevrészegre, nem nekem kellett autóznom este, így ihattam a szarvashoz két pohár vörösbort. Mindenki örült annak, amit kapott, és valahogy idén eléggé olyasmiket kapott mindenki, aminek örült. Mivel a tradicionális youtube-ozás is elmaradt, játszottunk éjfélig kitalálóst. Én egyszer Puskás öcsi voltam, az ment, de Besenyő Pista bácsi énemre nem sikerült rájönnöm. A sógorom Jézus Krisztus volt, de ő is csak addig jutott, hogy egy nemzetközi zsidó férfi. (Sic!)
Na jó, azért annyit a történeti hűség kedvéért hozzá kell tennem, hogy a macska idén nem fél a fától, sőt, nagy örömét leli a karácsonyfadíszekben, úgyhogy itt most tíz perc alatt legalább ötöt játszott le, és hát igen, a vacsoránál az is kiderült, a szarvaspörköltbe Zé úr tizenezer forintos borritkaságát sikerült belefőznöm, viszont mindenkinek ízlett, Zé úr meg csak felvonta a szemöldökét, és felülemelkedett. Mint én azon, hogy a pénteki munkanapja hajnali négyig tartott.
Ennek szellemében folytatjuk az ünneplést. Azt tervezem, ma olvasni fogok. A tollakon és a határidőnaplón kívül ugyanis kaptam ajándékba vágyott Hamvas leveleket, Sonntag fényképezésről szóló esszékötetét, és Bacher emberevőit (emberevéseit inkább?). De lehet, hogy tök titkosan még beleolvasok Kertész könyvébe is. (Ajándékkönyvbe nem tilos, ugye?) Anyám meg itt lesz ebédre, úgyhogy délután még akár vasalhatok is. Van hozzá egy jó kis filmem.
Furcsa. Tök normális karácsonyunk van. Egy kicsit azért gyanús.

Boldog Karácsonyt!

Gyermekkirályt választanék, és hozzá küldeném a bölcseket, a katonákat és a minisztereket, hogy tanuljanak tőle, nem tapasztalatot, hanem hogy hogyan kell a dolgokat komolyan venni. Különbséget tenni jó és rossz között? Nem. Örülni annak, ami van. Hasznot várni? Nem. Szépet csinálni. Dolgozni? Nem. Játszani. Boldoggá tenni az embereket? Nem. Szeretni őket. Tapasztaltnak lenni? Nem. Tapasztalatlannak maradni, és ártatlannak, irreálisnak és elfogulatlannak, gyengédnek és romlatlannak. Megőrizni az emberinél magasabb égi realitást: azt, amelyik nem itt tesz minket otthonossá, hanem ott, ahol még a gyermek él.
-Hol?
-Ahonnan jöttünk és ahová megyünk.


Hamvas Béla: A babérligetkönyv