Az élet fikcionalitásáról

1.1  Én tizennégy éves voltam, ő tizenhat. Én gyakorlatlan a szív dolgaiban, neki nem volt keze. Ő mosolygott. Én mosolyogtam. Igéző kék szemei voltak. Leszálltam a buszról.

1.2 A lélek mankóiról

Nem mertem elmondani még anyámnak sem, pedig ő talán jobban megértette volna, végtére is neki is rövidebb volt az egyik lába egy kicsivel, három centivel mondjuk, még a csípőficam miatt. De nem akartam, hogy tudja. Egyáltalán a Katának sem meséltem róla, pedig vele még nyolcadik elején öröktitok szövetséget kötöttünk, szóval őt agyon is csapta volna az Úristen, ha elmeséli valakinek a titkaimat.
A nyolcadik utáni nyáron történt. Minden reggel a hatos busszal mentem az irodába, anyám szerezte a nyári munkát, jó unalmas is volt, számokat írogatni, aktákat rendezni, ilyesmik. Az embernek nyáron nincs nagy kedve a számokhoz, na. Hiába biztatott a statisztikai főosztály vezetője, hogy menjek közgazdasági pályára, mert van érzékem a számokhoz, én akkor igazából semmiféle pályára nem akartam menni, csak mondjuk a strandra napozni, hogy végre láthassam a Gábort fürdőgatyában is. (Most azt csak itt egy gyenge zárójelben, hogy Gábor engem csadorban sem kívánt igazán látni, merthogy jobban kedvelte a kissé nőiesebb formát mutató lányokat, ha volt érzékük a számokhoz, ha nem.)
Reggelente a buszon is álmatagon nézelődtem, igyekeztem rezzenetlen arccal bámulni a koszos ablakon keresztül, és nem gondolni arra, aznap mennyi aktát kell átnyálazni. Emlékszem, a nagy sárga irodaépületnél szállt fel az a fiú, jókedvűen, hangosan nevetgélve a barátaival. Mindjárt lehuppant mellém az ülésre, és még azzal a jókedvű lendülettel mondta, hogy 'Szia, hát te hova mész ilyen korán reggel?', és addig nézett a tengerkék szemeivel, amíg el nem nevettem magam én is.
Két megállót mentünk együtt, aztán le kellett szállnom. Mielőtt leszálltam, megkérdezte, minden reggel ilyenkor megyek-e dolgozni, mert várni fog rám. Mert örökké rám fog várni.
Másnap fél órával korábban indultam. Mert az ember tizennégy évesen még nem akarja tudni, hogy mi az az örökkévalóság.

Ezt most csak azért írtam, hogy megnyugtassam az aggódókat, és aggodalommal töltsem el a nyugodtakat. Az a helyzet, hogy az elme kiapadhatatlan játszóterén eligazodni nem egyszerű. A valóság, a fikció, és a hazugság metszete nem üres halmaz, de azért van közöttük különbség. 
Ja igen, és ha valaki elbizonytalanodna, mikor mit olvas, csak kérdezzen nyugodtan. Vagy megmondom az igazat, vagy hazudok valami magam számára is hihetőt.