Alliterálhatna

Hiábavaló hétfő hajnalnak lehetne írni, de nem hangzik jól. Áthúzódó hányinger-fejfájás és hideggyűlölet. Heti kezdés.
A tegnap estét Emmával töltöttem. Azt hiszem, valami olyan korszakomat élem, hogy nem szabad inni, nem is tudok, vagyhát technikailag igen, de nem tesz jót, vagyhát lazításilag igen, csak nem kellene egy pohárnál többet, mert azonnal véráramba szívódik. Lehet, hogy nincs májam? Innen lehet ez a ma reggeli áthúzódás.
A beszélgetés jó volt, gyémántos persze, igaz, visszanéztünk csak, nem előre. Az elmúlt napokban amúgy is csak a határidőnapló mutat előre. Van olyan, hogy időválság???
A hétfő is bizonytalan. Bori tegnap este köhögni kezdett. Torokszorító hirtelenvírusa van. Még elmúlhat mire felébred. Eszter hányt. Utóbbi nyilván azért, mert tegnap teletetováltatta a gerincvonalát körökkel. Na jó, nem tele. Öt van. Vagy négy. Az ember végtére is hiába beszél. Aztán meghal.
Arról, ami marad, itt: VilagMa.

A tanár magányos harcáról

Tanárnak lenni sok szempontból az egyik legmagányosabb hivatás ma Magyarországon. Sajnos.
http://vilagma.hu/kaosz-es/szamkivetes/ 

Kitekintés

Tekintettel arra, hogy a következő film, amiről itt írni fogok, súlyos dilemmák elé állított, ellensúlyként idelinkelem, amit viszont nagyon szerettem, és szerintem még sokáig fogok is. Nagy öröm egyébként, hogy egy közös blogba írhatok, és kíváncsian várom, milyen is lesz ezt így heten-nyolcan együtt elkövetni hétről-hétre.
Az Oly sokáig szerettelek című francia filmről Vera Woon írt. És a szívemből szólt. :)
KATT