Az ebédről

Én vagyok az, aki nem szeret egyedül főzni, bevallom, és ebbéli beállítódásomat feminin vonásnak tudom be. (Erről majd még máshol.)
Például, hogyan készítsünk stíriai metéltet és gulyást? Nem bonyolult. Első lépésként hívjuk meg magunkhoz rég nem látott tanítványunkat. Vegyünk ezt-azt a boltban, de leginkább forralt bornak való borokat és gyümölcsöt. Majd a gyanútlan vendégre érkezés után azonnal adjunk kötényt, kezébe kést.
Amíg aprít, mesél. Amíg dinsztelek, kérdez.
Baráti főzésekhez mindenképpen válasszunk olyan receptet, ahol aprítani kell, és lehetőség szerint legyen valami tészta, ami gyúrható. Attól van az egésznek ilyen otthonérzése. (Nekem legalábbis biztosan, mert a házilag készült tésztába mindig belekerül valahogyan a lélek, legyen az bár metélt avagy kelt.)
Egy ilyen ebédmeghívás kevéssé nagystílű és lélegzetelállító, viszont annál szórakoztatóbb. Ebéd déltől ötig. Ilyen is van.

Szarvas classic

Bár a tudósok szerint a kalóriamegvonás a kísérleti állatokban egyértelműen életkor-növekedéssel járt, ez nem szegte kedvem, hogy egyfajta kellemesen értelmezett öngyilkossági kísérlet jegyében tegnap szarvast egyek barnamártással, áfonyalekvárral és lángossal.
Pécsett létezik egy Csillag nevű étterem, ami ezer és egy éve sikeresen működik, és ezer és egy éve semmit sem változott. Értsük ez alatt a berendezési tárgyakat, a kiszolgálás jellegét, a pincérek modorát, az elszívóberendezés működési hatékonyságát, a málnaszörpöt, és még majdnem az árakat is.
Részletezem: minden hónap első péntekén zárt körű vacsora van az étteremben. Ide bejutni nem egyszerű, mert tulajdonképpen nagy adag szerencse, jó ismeretségi kör, és az előző vendégek néhányának elhalálozása árán lehet csak bekerülni a meghívottak közé. Ezeken az estéken két fogásból lehet választani, amiből az egyik mindig valami klasszikus, mint a szarvas, a libacomb vagy a hagymásrostélyos például. Van mellé mindig valami Bé verzió is, de az azt választó vendégek majdnem annyira kilógnak a környezetből, mint a hamburgerező egy Michelin étteremből. Az étel minden esetben és minden részletében kifogástalan.
A felszolgálás külön kunszt, mert ezekre az alkalmakra visszalátogat a Tibi pincér, aki már régóta nem ebből él, de akit mintha a századfordulóról penderített volna oda a jóisten. Klasszikus figurája az étteremnek, és igazi showman. Természetesen van kisegítő is, például a nagyothalló bácsika személyében, akinek mindig háromszor kell elmondani, hogy Jager és málna, de valahogy a Csillagban ez is jól van.
Az étterem berendezési tárgyai és szagelszívója az ötvenes évek környékéről valók. Ha bemegyünk, soha ne nézzünk körül egy lakberendező szemével, és télen lehetőség szerint mosható kabátot válasszunk. Dohányozni szigorúan az udvaron lehet csak, és a vécé is odakint van, retrobudi jelleggel. Tényleg már csak a téglalapra hajtogatott, fényes vécépapír hiányzik.
Az egész este összességében véve valami rendkívül szürreális, időutazással egybekötött, kulináris mennyországlátogatás. Mondanám, hogy ajánlom mindenkinek, aki erre jár, de a péntekre úgysem juttok be. Azért vigasztalásul mondom, a Csillag hétköznapi étlapja sem semmi, úgyhogy ha mégis úgy adódik, feltétlenül érdemes beugrani egy ebédre.