Szarvas classic

Bár a tudósok szerint a kalóriamegvonás a kísérleti állatokban egyértelműen életkor-növekedéssel járt, ez nem szegte kedvem, hogy egyfajta kellemesen értelmezett öngyilkossági kísérlet jegyében tegnap szarvast egyek barnamártással, áfonyalekvárral és lángossal.
Pécsett létezik egy Csillag nevű étterem, ami ezer és egy éve sikeresen működik, és ezer és egy éve semmit sem változott. Értsük ez alatt a berendezési tárgyakat, a kiszolgálás jellegét, a pincérek modorát, az elszívóberendezés működési hatékonyságát, a málnaszörpöt, és még majdnem az árakat is.
Részletezem: minden hónap első péntekén zárt körű vacsora van az étteremben. Ide bejutni nem egyszerű, mert tulajdonképpen nagy adag szerencse, jó ismeretségi kör, és az előző vendégek néhányának elhalálozása árán lehet csak bekerülni a meghívottak közé. Ezeken az estéken két fogásból lehet választani, amiből az egyik mindig valami klasszikus, mint a szarvas, a libacomb vagy a hagymásrostélyos például. Van mellé mindig valami Bé verzió is, de az azt választó vendégek majdnem annyira kilógnak a környezetből, mint a hamburgerező egy Michelin étteremből. Az étel minden esetben és minden részletében kifogástalan.
A felszolgálás külön kunszt, mert ezekre az alkalmakra visszalátogat a Tibi pincér, aki már régóta nem ebből él, de akit mintha a századfordulóról penderített volna oda a jóisten. Klasszikus figurája az étteremnek, és igazi showman. Természetesen van kisegítő is, például a nagyothalló bácsika személyében, akinek mindig háromszor kell elmondani, hogy Jager és málna, de valahogy a Csillagban ez is jól van.
Az étterem berendezési tárgyai és szagelszívója az ötvenes évek környékéről valók. Ha bemegyünk, soha ne nézzünk körül egy lakberendező szemével, és télen lehetőség szerint mosható kabátot válasszunk. Dohányozni szigorúan az udvaron lehet csak, és a vécé is odakint van, retrobudi jelleggel. Tényleg már csak a téglalapra hajtogatott, fényes vécépapír hiányzik.
Az egész este összességében véve valami rendkívül szürreális, időutazással egybekötött, kulináris mennyországlátogatás. Mondanám, hogy ajánlom mindenkinek, aki erre jár, de a péntekre úgysem juttok be. Azért vigasztalásul mondom, a Csillag hétköznapi étlapja sem semmi, úgyhogy ha mégis úgy adódik, feltétlenül érdemes beugrani egy ebédre.

még egy csepp ősz....

az utolsó csepp - immár decemberben

Bevándorlási kérelem

Tisztelt Hivatal!

Alulírott Biedermann Izabella azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy számomra a bevándorlást engedélyezni szíveskedjenek.
Indokaim a következők:
Utálom a napokig tartó, hideg, ködös nyálkásszürke időjárást.
Nem vidítanak fel depresszióba hajló munkatársaim vidám történetei a szellem mocsarából.
Unom a takarítást, a főzést, a koránkelést, a rossz sajtmentes pizzát, a derékfájást, és a panaszaimat.
Elegem van abból, hogy mindenki hülyének néz, hogy olyan döntésekkel kell szembenéznem mindenféle szinten, amikhez semmi közöm, de engem érintenek.
Nem érdekel semmi, ami körülöttem történik, mert semminek semmi logikus értelmét nem találom.
Úgy érzem, alkalmas vagyok a bevándorlásra, mert:
- nincsenek komoly egészségügyi problémáim;
-kevéssel is beérem, ha süt a nap;
-viszonylag gyorsan tanulok nyelveket;
-könnyen barátkozom.

Kérem esdeklésem kedvező és mihamarabbi elbírálását.

Üdvözlettel:
2011. 12. 02.
Biedermann Izabella
sk.

Isteni minőségbiztosítás

Mi a minőség? Vagyis, tulajdonképpen mit is vizsgálnak az auditorok?
Ha tisztességesen teszik a dolgukat, jó sok mindent.
Mit vizsgálnak az auditorok egy iskolában? Nyilván ott is jó sok mindent. Egy jó audit, ugyanis nem elégszik meg egy felszínes kérdőívvel, meg egy kis látogatással, hanem igyekszik mindennek a végére járni.
Az a helyzet, hogy az én iskolámban még soha nem jártak ilyen emberek, találkoztam viszont velük Amerikában, amikor meglátogatták az órámat, és tegnap találkoztam velük a legkisebbik gyerekünk iskolájában is. Különösen ez az utóbbi volt érdekes tapasztalat itt Magyarországon.
Már napok óta szó volt arról, az iskola szeretne felkérni néhány (130!!!) szülőt, álljon a vizsgálóbizottság rendelkezésére. Borit is megkérdezték tegnap egy kérdőív formájában, hogyan értékeli az iskoláját. Azt mesélte, csak a kajára adott egyest, mert gyakran koszos a tálca, és nem ízlik neki az ebéd.
A szülők tegnap este gyűltek össze az ebédlőben, ahol találkoztunk a vizsgálatot végző bizottság összes tagjával (négy fő), és ahol Klára nővér (sic!) részletesen elmesélte, mi mindent vizsgálnak, kezdve az infrastruktúrától (tantermek állapota, felszereltség) a nevelők munkáján át (óralátogatások, interjúk) a diákok, illetve a szülők elégedettségégéig. Megvizsgálták a hivatalos dokumentumokat, ellenőrizték a törvényesség meglétét, az elszámolásokat. Meghallgatták az iskola igazgatónőjét, és a fenntartót, vagyis ez esetben a zirci apátot.
Ezek után az igazgatőnő és Sixtus atya megköszönte a szülőknek, hogy időt szántak a vizsgálatban való részvételre, és arra buzdítottak minket, hogy őszintén mondjuk el a véleményünket mindarról, amit az iskolában tapasztalunk. Majd leléptek.
Persze gondolhatja az ember, a szülőket alaposan megválogatják ilyenkor, keresnek olyanokat, akik csak jókat mondanak, de ez korántsem volt így. A kérdőív kitöltése előtt az auditorok beszélgetést kezdeményeztek, és a szülők nagyon tisztességesen elmondták a pozitív és a negatív tapasztalatokat is. Aztán a kérdőívben rákérdeztek az iskola szellemiségére, oktató és nevelő munkájára, a felszereltségre, a szülő és a tanár közötti együttműködés minőségére, meg még mit tudom én mire.
Nekem tetszett, az az igazság. Egyetlen szépséghibát találtam csak az egészben, mégpedig, hogy ezt a fajta vizsgálatot kizárólag a katolikus egyház által működtetett iskolákban végzik el. Pedig örülnék, ha az ország összes iskolájában lenne valami ilyesmi. De mit tegyünk, úgy fest, Magyarországon pillanatnyilag csak Istent érdekli az oktatás minősége.

Sing it back

Magánbeszélgetések, magánórák

Nem mindig élvezem a magánórákat, sőt nem is nagyon értem, az emberek többsége miért vesz magánórát. Nekem gyerekként soha nem kellett ilyesmit elszenvednem, igaz, jól is tanultam, de még a testvéreimet sem ítélték magánórák általi unalomra, pedig őket nem annyira érdekelte a tanulás. Persze hol logikus az, hogy ha az iskola nem hozza lázba a gyereket, akkor még délután is olyasmire kárhoztatjuk, amit ki nem állhat. Rejtély, miért érzik ennek szükségét a szülők.
Jó, annyira nem rejtély, része a nagy nemzetközi konzummániának, vesznek a gyereknek egy kis extra gondoskodást valakitől, aki nem ők. Nálunk annak idején annak a gyereknek járt kiegészítő szülői (!!!) magyarázat, aki már előtte mindent elkövetett az iskolában és otthon is, hogy megértse az adott tananyagot. Ha a sok munka ellenére nem ment, apám leült a tankönyvvel vagy az Obádovics-féle Matematikával a konyhaasztalhoz, és magyarázott. Sajnos kevesebbszer szorultam ilyen konyhai magánórákra apámmal, mint most így visszagondolva szeretném.
Mikor változott ez meg lényegesen, azt nem tudom. Mikor ültetődött el a szülők egy jelentős részének a gondolataiban, hogy az iskola nem elég, fogalmam sincs. Nyilván ez sok tanárnak nagy segítség, mert van egy kis mellékes, de semmiképpen sem túl hasznos a diáknak, és túl gyakran egyszerűen pénzkidobás a szülőnek. Mert bizony az van, hogy a drága gyermek magánórán is csak bámul kifele a fejéből, és maximum arra veszi rá a gyanútlan tanárt, hogy oldja meg a házi feladatot helyette. (Gyanútlan tanár! Ugyan. Utálja, csak nem akar éhen halni.)
És akkor persze van olyan is, hogy az órán a magántanár által feladott leckét írja esetleg. Az nekem személyesen is a top 10 legidegesítőbb dolog között van, amit diák tehet.
Én mindig elmondom a szülőknek is, meg a gyereknek is, hogy nem kell magántanárt fogadni. Semmi olyasmi nem történik az iskolában, amit nem lehetne megérteni és megtanulni. Ha magyarázat kell, tessék megkérni a tanárt, magyarázza el újra a problémás területet, vagy tessék a szülőnek otthon kicsit leülni a gyerek mellé. Tessék együtt utánanézni könyvtárban, interneten. A magántanárra elpocsékolt (bocsánatot kérek kollégák) pénzen pedig tessék elmenni együtt moziba vagy mit tudom én.
Sok szülő persze, ha nyelvről van szó, sokkot kap, nem tud németül, angolul, spanyolul satöbbi. Kell az a magántanár, bizonygatják nekem. Ilyenkor természetesen ajánlok egy kollégát. Most mit csináljak? Pedig nyelvből sem kell, legfeljebb, és én magam igyekszem kizárólag ilyesmit felvállalni, ha a szóbeliség fejlesztése van terítéken. Mert minden mást meg lehet tanulni otthon és az iskolában egy nyelvből. Szókincsfejlesztéshez, nyelvtan tanításához, az írás megtanulásához nemigen szükséges tanár. Az iskolában is leginkább csak a motiváció fenntartása végett lenne fontos a tanári jelenlét. Tulajdonképpen boldogulna az ember maga is. Ha szépen beszélni is szeretne idegen nyelven, akkor viszont valóban nem árt egy beszélgetőtárs.
Nos, én ilyen beszélgetős órákat vállalok néha, legtöbbször azt is szívességből, és nagyon élezem őket. Ha lehet, felnőtteket. Az a helyzet, hogy rengeteget lehet tanulni egy beszélgetésből nekem is. Míg a beszélgetőtárs a nyelvet gyakorolja, előttem kinyílik a világ. Tegnap például valami hihetetlenül misztikus dologról magyarázott egy volt kolléganőm férje, aki programozó. A felhőkről beszélgettünk, arról, hogyan működnek, hogyan lehet az adatokat megőrizni biztonságosan, lehet-e olyan, hogy minden adat megsemmisül... Egy teljes kiberkatasztrófa film forgatókönyvét körvonalaztunk. Nagyon érdekes beszélgetés volt.
Azt hiszem, ez a 'content-based' (tartalomközpontú) nyelvtanítás lényege. Hogy legyen értelme, legyen információértéke annak, amiről szó van. A nyelvhasználat ugyanis ritkán öncélú.
Néha tényleg nem értem azokat a szülőket, akik még a gyerek délutánját is magánórákkal nyomorítják meg; különösen akkor, ha az a gyerek már az iskolában sem leli kedvét. Én azt hiszem, sokkal okosabb dolog volna inkább délutáni szabad, kontrollmentes idővel segíteni a mai gyerekeket szellemi fejlődését.
(Mielőtt ... látom én is, hogy hosszú, és csapongó. Annyi minden jutott eszembe ma reggel.)

Mesék Sáros gazdáról 2.

Teltek múltak az évek, Sáros András járta a földeket, vetett, aratott, főzte a kajszipálinkát, élte az apjától örökölt békés élet mindennapjait. Amikor elmúlt húsz éves, a  faluban egyre-másra kezdtek összesúgni a háta mögött az asszonyok, hogy bizony, bizony, az András is úgy fog járni, mint az apja, ha így folytatja, mert soha meg nem nősül, ha mindig csak a határt járja.
A fiú huszonegyedik születésnapján azonban, a falu nagy meglepetésére, megérkezett Teri, János unokahúga, aki saját bevallása szerint csak egy hétre jött, hogy a Húsvétot együtt ünnepelje unokatestvérével. Aztán hogy, hogy nem, végül kerek hat esztendeig maradt, és addig rágta a fiú fülét, míg az a rákövetkező őszön el nem ment a nagyvárosba tanulni. Teri pedig otthon maradt és gondját viselte a gazdaságnak.
András nem volt városi ember, nemigen találta a helyét a magasra épített házak között, ott is csak a város széli erdőkben és mezőkön érezte magát otthon. Mégis, mert az Isten néha ott rejti el a kincseket, ahol legkevésbé várnánk, egy napon a nagyváros lekövezett utcáit járva találta meg azt a lányt, akit egész addigi életében keresett.
Viola ugyancsak számkivetettként kereste a beton réseiben a tavasz első virágait, hallgatta az énekesek dalait az előadóterem ablakaiból, és várt arra a férfira, aki majd szívesen szed neki vadmézet, ha úgy hozza az élet. Sok beszélgetés nem is esett közöttük, András állítólag odalépett a folyosón ácsorgó Violához, megfogta a kezét és hazavitte. Az esküvő után két héttel Teri elutazott és nem jött többé vendégségbe.
András és Viola onnantól kezdve együtt gazdálkodott nagy szeretetben és békességben az északi határ mellett, míg egy napon az Isten meg nem haragudott az emberekre. Akkor Violának és Sáros gazdának is mennie kellett.
Délre költöztek, a határ mellé, ahol többet sütött a nap, édesebb volt a mező illata, és kedvesebben muzsikáltak a patakok.

(Györgyi, kicsit lassan készül a karácsonyi ajándékod, de látod, előbb-utóbb csak elkészül.)

Míting 5.0

Jó reggelt! De régen találkoztunk. Hát, hiányoztam magamnak, mit ne mondjak. Hogy nektek mennyire, nem is kérdezem. Látom a szemetekben az életvitelszerű csillogást.
Akkor a pénzzel kezdjük, jó? Mert szeptemberben rosszul értelmeztük a törvényt, de most megmondták, hogy értelmezzük, úgyhogy most így lesz. Hogy akkor mondjad csak el hű segédem. (Hát hogy levonjuk, a gyereknapra járó óráitokat vagy a távollét óráit, és akkor nem lesz annyi túlóra.) Na így. 
Most mit nem értetek? Nem is olvastátok a törvényt. Én olvastam. Ja, nem mondom meg, hol van. Most azt hiszed, nem tudok olvasni? Én tudok olvasni. 
Na. Ne vitatkozzatok. És most ne húzzuk az időt, mert már húsz perce beszélek, ti meg legalább öt perce szórakoztok ezzel. És, hát nem hiszem el. Ti vitatkoztok velem? Jó, akkor másról beszélek.
Mindenfélék vannak. Ami 24.-én lett volna, az 23.-án lesz. vagy fordítva. Majd valami. 
Na mivel csöngettek, csak még húsz perc. Semmi gond, nekem is órám van. Ja, és Biedermann fél kettőre itt akarom látni a levágott fejeket az asztalomon. Birkózz meg vele. Jut eszembe veled még nagyszünetben is akarok beszélni, mert rá kell bólintanod az elképzelésemre, hogy majd ha szidnak, rád tudjam kenni az egészet. Hogyhogy dolgozatot íratsz? És? Majd kicsit kevesebb idejük lesz.
Ez a nagyszünet? Ja igen. Persze, hogy most kell jönni. Most ezt itt még elintézem. 
Na. Hol vannak a levágott fejek? Nekem ne magyarázz, hogy ennyit sem tudsz megoldani. Jó, akkor írj listát, és akkor majd magam elintézem. Mindent én csinálok ebben az iskolában. 
Mielőtt elmész, csak annyit akarok kérdezni tőled, hogy van frankkölcsönöd? Mert ezt a listát fel kell küldenem még ma.

Adventus

Napok óta rémálmaim vannak. Gondolom, a szürkeségtől. Vagy a szürkeség van a rémálmaimtól? Nehéz megmondani.