Magánbeszélgetések, magánórák

Nem mindig élvezem a magánórákat, sőt nem is nagyon értem, az emberek többsége miért vesz magánórát. Nekem gyerekként soha nem kellett ilyesmit elszenvednem, igaz, jól is tanultam, de még a testvéreimet sem ítélték magánórák általi unalomra, pedig őket nem annyira érdekelte a tanulás. Persze hol logikus az, hogy ha az iskola nem hozza lázba a gyereket, akkor még délután is olyasmire kárhoztatjuk, amit ki nem állhat. Rejtély, miért érzik ennek szükségét a szülők.
Jó, annyira nem rejtély, része a nagy nemzetközi konzummániának, vesznek a gyereknek egy kis extra gondoskodást valakitől, aki nem ők. Nálunk annak idején annak a gyereknek járt kiegészítő szülői (!!!) magyarázat, aki már előtte mindent elkövetett az iskolában és otthon is, hogy megértse az adott tananyagot. Ha a sok munka ellenére nem ment, apám leült a tankönyvvel vagy az Obádovics-féle Matematikával a konyhaasztalhoz, és magyarázott. Sajnos kevesebbszer szorultam ilyen konyhai magánórákra apámmal, mint most így visszagondolva szeretném.
Mikor változott ez meg lényegesen, azt nem tudom. Mikor ültetődött el a szülők egy jelentős részének a gondolataiban, hogy az iskola nem elég, fogalmam sincs. Nyilván ez sok tanárnak nagy segítség, mert van egy kis mellékes, de semmiképpen sem túl hasznos a diáknak, és túl gyakran egyszerűen pénzkidobás a szülőnek. Mert bizony az van, hogy a drága gyermek magánórán is csak bámul kifele a fejéből, és maximum arra veszi rá a gyanútlan tanárt, hogy oldja meg a házi feladatot helyette. (Gyanútlan tanár! Ugyan. Utálja, csak nem akar éhen halni.)
És akkor persze van olyan is, hogy az órán a magántanár által feladott leckét írja esetleg. Az nekem személyesen is a top 10 legidegesítőbb dolog között van, amit diák tehet.
Én mindig elmondom a szülőknek is, meg a gyereknek is, hogy nem kell magántanárt fogadni. Semmi olyasmi nem történik az iskolában, amit nem lehetne megérteni és megtanulni. Ha magyarázat kell, tessék megkérni a tanárt, magyarázza el újra a problémás területet, vagy tessék a szülőnek otthon kicsit leülni a gyerek mellé. Tessék együtt utánanézni könyvtárban, interneten. A magántanárra elpocsékolt (bocsánatot kérek kollégák) pénzen pedig tessék elmenni együtt moziba vagy mit tudom én.
Sok szülő persze, ha nyelvről van szó, sokkot kap, nem tud németül, angolul, spanyolul satöbbi. Kell az a magántanár, bizonygatják nekem. Ilyenkor természetesen ajánlok egy kollégát. Most mit csináljak? Pedig nyelvből sem kell, legfeljebb, és én magam igyekszem kizárólag ilyesmit felvállalni, ha a szóbeliség fejlesztése van terítéken. Mert minden mást meg lehet tanulni otthon és az iskolában egy nyelvből. Szókincsfejlesztéshez, nyelvtan tanításához, az írás megtanulásához nemigen szükséges tanár. Az iskolában is leginkább csak a motiváció fenntartása végett lenne fontos a tanári jelenlét. Tulajdonképpen boldogulna az ember maga is. Ha szépen beszélni is szeretne idegen nyelven, akkor viszont valóban nem árt egy beszélgetőtárs.
Nos, én ilyen beszélgetős órákat vállalok néha, legtöbbször azt is szívességből, és nagyon élezem őket. Ha lehet, felnőtteket. Az a helyzet, hogy rengeteget lehet tanulni egy beszélgetésből nekem is. Míg a beszélgetőtárs a nyelvet gyakorolja, előttem kinyílik a világ. Tegnap például valami hihetetlenül misztikus dologról magyarázott egy volt kolléganőm férje, aki programozó. A felhőkről beszélgettünk, arról, hogyan működnek, hogyan lehet az adatokat megőrizni biztonságosan, lehet-e olyan, hogy minden adat megsemmisül... Egy teljes kiberkatasztrófa film forgatókönyvét körvonalaztunk. Nagyon érdekes beszélgetés volt.
Azt hiszem, ez a 'content-based' (tartalomközpontú) nyelvtanítás lényege. Hogy legyen értelme, legyen információértéke annak, amiről szó van. A nyelvhasználat ugyanis ritkán öncélú.
Néha tényleg nem értem azokat a szülőket, akik még a gyerek délutánját is magánórákkal nyomorítják meg; különösen akkor, ha az a gyerek már az iskolában sem leli kedvét. Én azt hiszem, sokkal okosabb dolog volna inkább délutáni szabad, kontrollmentes idővel segíteni a mai gyerekeket szellemi fejlődését.
(Mielőtt ... látom én is, hogy hosszú, és csapongó. Annyi minden jutott eszembe ma reggel.)