Gyönyörű

Javier Bardem vasárnapot terveztem, aztán végül csak egy filmet sikerült megnéznem ma, de jobb is volt így.
Már hónapok óta szerettem volna hozzájutni Inárritu Biutiful című filmjéhez, mert sok mindent hallottam róla. Most végre sikerült.
Nem mondanám magam a rendező nagy rajongójának, az eddig látott két filmje közül a 21 grammba beletört a bicskám, a Babelt viszont nagyra tartottam. 50-50% után bármi lehetett volna, mivel azonban a Babelt láttam utóbb, jó nagy elvárásokkal ültem le filmet nézni.
Először is gyorsan le kell szögeznem, nem az a tipikus vasárnap délutáni családi film. Meglehetősen befogadó, és nálam ezerszer jobb spanyolt beszélő családtagjaim is hamar kikoptak mellőlem. Sietve teszem hozzá, nem azért, mert a film rossz.
Meglepő, illetve Inárritutól nem megszokott, módon egyetlen főszereplőt kísérhetünk végig a több, mint két órás filmben: Uxbalt. A két gyerekét egyedül nevelő, bipoláris és ilyen-olyan függésekben szenvedő feleségétől különélő barcelonai férfit, aki illegális bevándorlók kiközvetítéséből vegetál, de mellékállásban halottlátó is, és akiről már a film elején kiderül, hogy utolsó stádiumában lévő rákbeteg.
Ennyi nyomor gyors bemutatása után nagyon kell izgulni, nem süpped-e egy film valami végképp nézhetetlen siratóasszonyos hangulatba, és bevallom, izgultam is az első fél óra után, ebből lesz-e valami ív ugyebár. De Inarritu nagy rendező, mármint szerintem, mert hiába pakol a nyomorra nyomort, kudarcra kudarcot, mégis jó film lesz a Biutifulból.
Mert mitől is? Nem tudom másképpen mondani, de a Biutiful olyan, mintha Madách ember tragédiájának hirtelen íródott volna egy 21. századi barcelonai színe. Mondjuk szegény Uxbal küzd, és bízva bízik, de semmi sem jön össze neki, sőt. Mindent elveszít, még az önbecsülését és a teste feletti uralmat is, de akkor sem adja fel.
Van egy jelenete a filmnek, amiben Uxbal elmegy egy másik halottlátóhoz, Beához, és beszélgetnek. Bea nagyon nyugodtan szembesül azzal, hogy barátja haldoklik, és igyekszik bölcs mondásokkal nyugtatni. Uxbal viszont mélyen a nő szemébe néz, és azt mondja, 'Nem fogok meghalni'. Azt hiszem, ez a film kulcsmondata.
Nem, nem arról van szó, hogy a főhős, a jelentéktelen, szerencsétlen, meggyötört ember nem tud megbarátkozni a halál gondolatával. Arról van szó, hogy dolga van, hogy nem akarja magukra (vagy az anyjukra) hagyni a gyerekeit, hogy feladata van, hogy küzdenie kell ...
Ez a film ettől, a szinte már elképzelhetetlen nyomorúság stációin át vezető, küzdelemtől lesz gyönyörű. A szeretet minden törvényt felülíró elsődlegességétől.
Mit mondjak még? Javier Bardem az utóbbi évek legfantasztikusabb spanyol színésze, akiről elhiszem, hogy tudna olyan lenni, mint Uxbal. Arcszínész, mondják róla, és igaz is, mert az arca akkor is játszik, ha percekig meg sem szólal.
A Biutiful nagy film, de jó nehéz végignézni. Viszont érdemes, úgyhogy ez így rendben is van.