Azon gondolkodom, amit a Trilógia első részében olvastam. Hogy azt kell leírni, ami van, nem azt, amit gondolunk. Tehát azt, hogy a könyvek össze-vissza voltak az asztalon, nem pedig azt, hogy odahánytam a napi keserűségem az asztalomra.
Egyrészt ez rendkívül vonzó, másrészt iszonyatosan kegyetlen. Egyszerre.
Lehet az életet is így, pragmatikusan, Joe mutatja is nekem nap mint nap, mégsem tudom így csinálni.
Jobb volna valahogyan benne maradni a valóság és a K-PAX közötti résben.
Ez K. Á. privát koncepciója az írást illetően: maradjon kívül az író amennyire csak lehet, ne az ő reakciói, hanem a mezítelen valóság provokálja ki az olvasóét... Van, aki másképpen látja... Igy kerek a világ, mondaná Zé.
VálaszTörlésIgen. Valahogy így. ::))
VálaszTörlésMindenesetre régen olvastam ilyen elgondolkodtató könyvet.