Kezdetnek

Apámnak hófehér haja és nagyonkék szeme volt. A hófehér hajában az volt a különleges, hogy olyan kitartóan és változatlanul fehér volt már harmincéves korától, a szemében pedig az, hogy változni tudott a színe. Nem tudom, mennyiséghez is köthető volt-e ez a színeváltozás vagy mindegy volt, mennyi, csak az alkohol legyen, mindenesetre ha ivott, a szeme színe jégkékre változott. Mint egy befagyott neontenger.
Apám meg azért  ivott néha, sőt ha a valóságtól, meg anyám kutató pillantásától menekült, akkor kicsit gyakrabban, és akkor annak a jégtengernek a színe csillogott vissza a szemében.
Nem szerettem, ha ivott. Nem szerettem, mert akkor a szemei a semmit tükrözték, én meg megijedtem, hogy apám a semmiben hisz.
Egyszer hazafelé jöttünk a nagybátyám kertjéből, részeg volt, csak meredt az útra, hogy ő gyalog megy, én meg mondtam, hogy ne, gyere busszal, de ő a semmiben akart gyalogolni, én meg emlékszem, hiába akartam a szemébe nézni, én is a semmi része lettem.
Érdekes, hogy a férfiak szeme olyan sok mindent elárul a boldogságukról, meg a semmiben tett kis privát utazásaikról, meg a más nőknél tett kis privát utazásaikról. A nők meg ... a nők meg ha boldogok, ha boldogtalanok, becsukják a szemüket.