Pedagógushétfő

A hétfők ... Tegnap olvastam, hogy Felkelni, Túlélni, Lefeküdni. Annyira ilyenek a hétfőim mostanában. (Meg a keddjeim, meg a szerdáim...)
Tegnap Dani osztályozóvizsgája vett ki az észből, miután annyit sikerült kinyomozni a féléves négyeséről, hogy valahogyan a tizedikes tanév anyagára négyes osztályzatot kapott. Hogy emlékeink szerint mindösszesen egyszer vizsgázott, amire a tanár azt mondta neki szóban, hogy ötös, az mindegy, azóta már le is érettségizett. Az osztályfőnöke annyit mondott a telefonban, talán félreértett valamit Dani, mert náluk spanyolul a próba az vizsgát jelent. Hogy ehhez egy olasz anyanyelvű angoltanárnak mi köze lehet, nem nagyon értem.
Mindenesetre kértem, hogy keressék elő a vizsgajegyzőkönyvet, bemegyek, megnézem. Hogy tudok-e tenni bármit, nem nagyon hiszem. Ha a kormányhivatalhoz fordulok, és igazam van, nem jól vizsgáztattak, akkor eljárás indul az iskola ellen, elmarasztalják az igazgatót és az érettségi elnököt, Daninak újra kell vizsgáznia stb. Jó kis csapda. Ha igazam van, mindenkit megbüntetnek. Persze nyilván ez lenne a helyes, csak éppen a gyerek szívná meg alaposan, hiszen ő még évekig ebbe az iskolába fog járni.
Mindeközben Eszterék osztálya január huszonharmadikán sem kapott bizonyítványt. Most akkor ezzel is mit lehet kezdeni. Én mondjam az igazgatójának, hogy törvényt sértett???
Mindig a törvény betartása az egyszerűbb hosszú távon. Hiába morog az ember, hogy adminisztrálni kell rendesen, be kell tartani a határnapokat, a gyereknek biztosítani kell minden törvénybe foglalt jogát, mert ha egyszer valaki vizsgálódni kezd, akkor egy csomó rossz következménye lesz ezeknek az apróságnak tűnő dolgoknak.
Ja, és ha szülőként szólsz, majd megnézheted magadnak a gyerek jegyeit, ha kollégaként, menj a francba, majd pont egy másik iskolából jövő mondja meg, mi a tuti, ha meg elnökként, akkor 'nem vagy elegáns' (értsd egy kötözködő HP). Jó kis dilemma.
A napom a saját intézményben varázslatosan telt különben. Bridge sokáig titkolta az értekezlet értékelő szempontjai, de valaki tök véletlenül rátalált a szerver eldugott csücskében. Most majd azt használjuk, annak ellenére, hogy B két hete megígérte, elküldi e-mailben, és azóta sem szólt egy szót sem. Magad uram. Majd telepatikus oklevelet is kapunk év végén.
Ehhez tegyünk hozzá egy órát nap végén a betűfelismerő csoporttal, egy szülői értekezletet Borinál, és egy esti 'merttisemmitsem-tudtokelintézninormálisangratulálok' bátorító kirohanást, amit az egész vizsgamizériával kapcsolatban Zé úrnak sikerült megosztania Danival meg velem. Ezek után Dani este tízkor még szétszerelte az ágyát, és levitte a garázsba. Most a földön alszik. (Matracon persze.)
Minden nap öröm tanárnak lenni, de a hétfők kétségtelenül valami különleges bájjal bírnak. Vagy csak most ért ide a mágneses vihar.
Bátorító zene legyen. Nomen est omen.

A januári napsütésről

A januári napsütés mint a gyógyító csoda. Ami nyáron felizgatja a természetet, tevékeny munkára sarkallja az élővilágot, az télen bónusz, különös jutalom a tétlenségben. Mint egy időskori szerelem.

Párnakönyv

Azt olvastam Rushdie könyvében, hogy egy férfi, amikor az általa szeretett lány megvetően nézett rá, viszketni kezdett. Persze maga a szereplő és az ő csalánkiütései is a fikció körébe tartoznak, de azért szerintem is van ilyesmi.
Nekem például ajakherpeszem csak és kizárólag olyan napok reggelén jön ki, amikor egyébként valami feladatom van, amit utálok. A továbbképzés első reggelén például sikerült egy viszonylag kicsi, de kitartó herpeszt növesztenem.
Erről is lehetne regényt írni. Az lenne a címe: Úton az autoimmun felé. Esetleg több kötetben is.
A tegnapi nap után megint annyira fáradt voltam, hogy már este hétkor zombi üzemmódban működtem. Jó ez persze, szesztakarékos, mert berúgni már teljesen felesleges. Egyszerűen eszméletlenre alszom magam.
Valaki egyszer azt mondta, ez is a depresszió tünete, hogy az ember folyton aludni akar, de szerintem simán nincs igaza. Ez a depresszió kezelésének a módja. És igenis jó. Aludni jó. Ha tud az ember.
Én ritkán tudok, úgyhogy ilyen párna korszakaimban kihasználom a lehetőséget, és alszom.
A pihentség persze független az alvással töltött időtől, de egyáltalán nem független a párnától és a matractól. Ezekben nagyon válogatós vagyok: kemény matrac, félkemény és kicsi párna (előbbi a derekam miatt, utóbbi, mert hason alszom legtöbbször).
Volt egy korszakom, amikor párna nélkül aludtam, de nem jött be, mert még a szokásosnál is rémisztőbb álmaim voltak. Azóta visszatértem a párnákhoz. A párnák reményt adnak. Nem tudom, miért. Talán, mert olyan jól ölelhetőek, mert nem beszélnek, és mert nem akarnak az embertől semmit.
Akkor inkább mégis ez kellene: Biedermann Izabella: Párnakönyv. Ha jól sikerül, esetleg második részként a Matrackönyv. Persze a vége nem lenne olyan vidám.

Néhány jó tanács azoknak, akik szeretnének három nap alatt fél millát gründolni teljesen törvényesen

Ma már vannak bankjegyek, amiket ki is lehet mosni, nem lesz bajuk.

Tudom, tisztában vagyok vele, manapság kicsit nehezen mennek a dolgok, a bevételek is akadoznak, de mint tegnapi tapasztalataim is mutatják, nem szabad feladni. Aki kitartó, elnyeri méltó jutalmát.
Nézzük tehát. Mit érdemes... mit érdemes??? (Gondolj, gondolj...) Mi lenne, ha szerveznénk egy továbbképzést? Az jó, de kiknek? Hááát, ravasz, fogós. Legyenek pedagógusok mondjuk, azoknak a bőrük alatt is pénz van, meg jól meg is vannak félemlítve, majd nem mernek pofázni, ha nem tetszik valami nekik.
Ha jól választunk, a képzés hiánypótló, és akkor lehet szemérmetlenül drága. Három nap, harmincezerért reggel kilenctől este hatig. Akkor jól el is fáradnak, pláne nem pofáznak bele semmibe.
Hirdessük meg a képzést jó előre, a jelentkezés lehetőségét azonban csak rövid ideig biztosítsuk, és csak harminc embert fogadjunk, így érdeklődést generálhatunk, azt a benyomást keltjük, nagy a verseny, és örüljön, aki bejut. Karácsony előtt küldjük ki a befizetendő csekket, de a számlákat kicsit keverjük meg. Hadd dolgozzanak a szentjeim.
Ennyi előkészítés után ki az, aki megkérdőjelezi, sokat, erőnkön felül teszünk azért, hogy a tanfolyam jól sikerüljön??? Na ugye.
Ha befolyt a 900  e tanfolyami díj, akkor ki kell ebből hoznunk a lehető legnagyobb profitot. Nézzük, milyen kiadásaink lesznek:
papírköltség és postai díjak (levelek) : 30X300=9,000
nyomtatott anyagok + fejenként 1 db irodai szürke mappa: 15X csomag fénymásoló lap (mappa van ellátmányban ebben a hivatalban) mondjuk 9,000; ja kell ragaszthatós vignetta AKA etikett, de az is van a hivatalban eleve.
előadó díjazása és költségtérítése: 50,000 két napra mondjuk. Ezzel is legyen boldog, tulképpen a munkakörében leírt feladatát csinálja, mondjuk ezért kell neki messziről jönni, mert akkor indokolható a díjazás, a buszjegyét meg akár kiköhögjük pluszban is, lássa, nem vagyunk kisstílűek.  (Költségtérítés 10,000, de akkor sokat mondtam, és akkor ő nem ehet a szendvicsből.)
Költségként merül fel még a résztvevők etetése, itatása. Dilemma. A szerződésben írjuk azt, lesz ebéd, meg innivaló, de ne legyen, mert az macerás. Helyette közbeszerzésben szerezzünk be fejenként két szendvicset jó száraz kenyéren, és ajánljuk fel a csapvizet a vécében. Ha nagyon ugatnak, vitessünk egy kancsó vizet a terembe, meg pár műanyagpoharat is, de telefonon üzenjük meg, hogy másnapra hozzanak ám, mert ilyen luxust nem engedhetünk meg magunknak. Hát nem lopjuk mi a pénzt. (Kávé legyen korlátlan mennyiségben, hadd emelkedjen a vérnyomásuk, persze csak akkor, ha kávézás előtt kitisztítják a kávégépet, amihez mi nem értünk. Ez dupla haszon.) Ezen pazar ellátás költsége mondjuk napi 1,000 forint per fő, a három napra 90,000. Drága a közbeszerzett szendvics, ez igaz.
Mivel saját magunk termében van a helyszín, bérleti díjat nem kell fizetni. A net ingyenes hotspot.
Ha kivonjuk a költségeinket a bevételből, akkor 900,000-158,000=742,000. Mindig van, aki végül nem jön el, hogy rohadna meg. 742,000-60,000=682,000.
Különítsünk el ebből váratlan kiadásokra. Mondjuk, ha valaki kitöri a nyakát a szétesőfélben lévő székeken, akkor esetleg lesz kis perköltség, de majd bebizonyítjuk, hogy nem figyelt eléggé, nem előre dőlt satöbbi, szóval kártérítéssel nem kell kalkulálnunk.
Ha megvan a pénz, ügyesen költségeljük el papíron, számlázzunk magunknak terembérletet, meg mit tudom én, még mit. A szakértők majd megmondják. A lényeg, hogy bizonyítani tudjuk, milyen fantasztikusan, hozzáértő módon tudjuk a hivatal bevételeit növelni három nap alatt fél millával. Így akkor csak kinéz nekünk is egy szerény, pár(száz)ezres jutalom.
A kik? Jaaa, a tanárok mindent kibírnak. Kit érdekel. Örüljenek, hogy van állásuk. Most meg majd még lesz egy papírral többjük is. Arra használják, amire akarják.

Fehér

Megint esett kicsit a hó, ilyen taknyosan, hogy túl vagyunk azon az állapoton, amikor elfeketedik az ég, és akkor eljön ez a szürkeség, amikor havazni kezd, de sajnos második napja nem tudunk valami megnyugtató fehérség felé elmozdulni. És a szürkeség még hagyján, de nincs is elég hideg, pedig a hideg jó, akkor még a fotókon is összeugranak a tárgyak, és szép, éles határuk lesz.
Ilyen semmi idő van. Olyan, hogy még rosszkedvűnek se tud lenni az ember tisztességesen. Inkább vállvonogatós, kit érdekel kedve van, amikor egy kicsit csak a saját nyomora érdekli, és a többieket is csak ilyen tessék-lássék módon tudja sajnálja. Nem azért, mert alapvetően rossz ember, egyszerűen csak szeretné, ha esne a hó, ha otthon ülhetne a fotelben, ha nem kellene megtartania nyolc órát, ha délután nem kellene uszodába vinni a gyereket, mert halálra unja magát közben, és ha nem kellene másnap ismét felkelnie, és egy adminisztratív továbbképzésen ülnie kilenctől hatig.
'Ikigai'- mondja a japán. Az kellene. Fehérben.

nyugtatósdi...

...néhanap jó dolog tornyokat nézni, téli éggel. Jót tesz a léleknek is :)

(kattints rá azért)

Egy átlagos januári hétfő

Kicsit abszurd napokat élek. Furcsa dolgok történnek velem a munkahelyemen, és mindenfelé amerre járok. Tegnap este már egyenesen arra gondoltam, talán valami világméretű valóság showban szereplek, csak nem tudok róla. Mint Jim Carrey abban a filmben, aminek most nem jut eszembe a címe.
Reggel mindjárt négyszemközti megbeszéltem a főnökömmel, aki egyenesen arra ragadtatta magát, hogy német szaknyelvi könyveket mutogatott nekem, holott nem azért mentem, hogy megtudjam, tulajdonképpen ehhez is ért, hanem azért, hogy egy csomó dolgot megoldjunk, és hogy lemondjak a munkaközösség-vezetői posztomról. Egyik sem sikerült. Annyit léptem előre az agyhalál-mentesítés terén, hogy sikerült a gyakornokot más mentorra bíznom. A többi maradt a régiben.
Eközben a folyosón kiderült, hogy három nyelvszakos is hiányzik, úgyhogy gondolom csütörtökön és pénteken majd színeznek az óráimon a diákok, szakszerű helyettesítésre aligha lesz tanár. Sebaj.
Voltam az új csoportjaim egyikénél, a betűfelismerőknél, istenemre mondom, egy pszichiáternek aranybánya lenne a terep. Van szociopata, pszichopata, bipoláris, eddig integrált oktatásban résztvevő, fogyatékkal élő, a maradék pedig egyszerű kis tanulási nehézséggel küzdő, esetleg a szociális hálóból kiszakadt fiatal. Illetve van egy lány, aki talán téveszmés, de abban nem vagyok biztos. Ütős kis csapat, remélem, nem lőnek le. Különben lelkesek (már a szociopatát leszámítva, aki feszt feküdt a padon), már tanultunk is egy kicsit. Mindenesetre az biztos, hogy disszertációt lehetne belőlük írni.
Amikor zsinórban órám van, nagyon elfáradok a nap végére. Nem szeretem. A szünet alig elég valamire, jó ha pisilni eljutok, eszem egy falatot, felkapom a könyveim és már indulok is, na nem mint a nő a samponreklámban, mert hajat mosni azt elfelejtettem reggel. Extra dolgokra, beszélgetésre nincs idő. Na ehhez képest tegnap még egy tankönyv-ügynök is beesett. Az egyik kiadónak új embere lett a mi régiókban, aki egy TV-shopos fickót megszégyenítő rámenősséggel nyomta a szöveget a rendelkezésére álló két percben. Annyira kellett röhögnöm, hogy el nem tudom mondani. Életemben még ilyen lelkesen nem dugta az orrom alá ember a tankönyveket. Már kezdtem attól tartani, azonnal vérszerződést kell kötnöm vele.
A nap megkoronázásként megbeszélést tartottam a munkaközösségnek, ahol elmondtam, hogy mi az aktuális teendő, lelkesítő beszédet intéztem hozzájuk a lelkiismeretes munkavégzés témájában (túlzok), és elmondtam volna a jövő héten esedékes tantestületi megbeszélésre elkészítendő beszámoló témáit is, ha lennének ilyenek a birtokomban.
Utána gyerekért rohanás, haza, kicsit gitározott (a gitár hamis, és mióta anyám ráült, szinte használhatatlan, de nincs pénz másikat venni), elrohantunk az uszodába (a parkoló automata megint nem jó, minimum száz forintot akar öt percre, mert se az időt nem lehet beállítani, se az autó típusát, így most azt hiszi, az autóm egy busz, szóval nem fizettem, de nem büntettek meg), ahol meghallgattam Dezső bácsi énhozzám intézett szózatát gyorsúszás témakörben. Minden díjfizetéskor szükségét érzi a szakmai tájékoztatásnak sajnos.
Otthon még angolozni kellett kicsit, meg meghallgatni a kamaszok emberi jogi harcoshoz méltó kirohanásait, és örülni, hogy Dani kijutott Olaszországba a videokészítő versenyre. A versenyválogatón zajló kis magyar pontozáson persze felhúzta magát, mert az egész úgy zajlott, mint a magyar pályázatok esetén általában, tényleg a kedvencnek csak arra nem járt plusz pont, hogy XY-nak hívják. Sajnáltam, hogy már ilyen fiatalon ilyen átlátszó igazságtalanságokat kell megtapasztalniuk.
Végül este fél tízkor magamhoz vettem Rushdie regényét, majd anélkül aludtam el, hogy időm lett volna legalább kinyitni. Kicsit nehéz olvasni, és kicsit kemény rajta aludni. Különben jó kis könyv.
Ma egy egyszerűbb napot szeretnék. Ja igen, hogy mondjak valami jó hírt is, vasárnapig lehet konferenciára pályázni Berlinbe.

A tanár magányos harcáról

Tanárnak lenni sok szempontból az egyik legmagányosabb hivatás ma Magyarországon. Sajnos.
http://vilagma.hu/kaosz-es/szamkivetes/ 

Hétfő

A sietségről

Néha, nem túl gyakran, siethetnékem támad. Gyorsan akarok mindent ilyenkor, leginkább szeretni persze vagy elutazni, menekülni ki a világból, az értelmetlenség elől.
Nem tudom, miért gondolom ki magamnak ezt a türelmetlenséget, ezt a hebehurgyaságot, ezt az erőszakos magamnak akarást, amikor a tapasztalat és a józan ész ebben soha nem támogat.
Két napja, mióta megláttam Joe asztalán a Jad Vashem nevét, Jeruzsálembe szeretnék menni. Nem nagyon lehet ezt megmagyarázni, de olajfákra vágyom, a héber betűk fegyelmezettségére, meg a kérlelhetetlen kövekre. Az idő nagy türelmének kézzelfogható bizonyítékaira.