Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt!

Gyermekkirályt választanék, és hozzá küldeném a bölcseket, a katonákat és a minisztereket, hogy tanuljanak tőle, nem tapasztalatot, hanem hogy hogyan kell a dolgokat komolyan venni. Különbséget tenni jó és rossz között? Nem. Örülni annak, ami van. Hasznot várni? Nem. Szépet csinálni. Dolgozni? Nem. Játszani. Boldoggá tenni az embereket? Nem. Szeretni őket. Tapasztaltnak lenni? Nem. Tapasztalatlannak maradni, és ártatlannak, irreálisnak és elfogulatlannak, gyengédnek és romlatlannak. Megőrizni az emberinél magasabb égi realitást: azt, amelyik nem itt tesz minket otthonossá, hanem ott, ahol még a gyermek él.
-Hol?
-Ahonnan jöttünk és ahová megyünk.


Hamvas Béla: A babérligetkönyv

Holnap este

Nincsen felnőtt karácsonyozó, csak gyerek van. Legyen bár hetven éves is, aki az asztalhoz ül, kislányként teszi, és amikor a mennyből eljön az angyal, a nádasdi ház vályogmelegéből nézi a gyertyákat. Abban az évben csuklómelegítőt kap és kötött harisnyát. De lehet, hogy éppen az anyját nézi, ha kisfiú, meg a fahuszárt a szobában a cserépkályha mellett.
Én is gyerekként nézek minden Szenteste, és úgy tudom, a kalácsot anyám sütötte. A fa mellett még ott áll apám, én pedig idén is megbocsátom neki, hogy a jókedve felét a vörösbortól kölcsönözte, mert tudom, a könnyei saját éhező karácsonyainak szólnak, nem nekünk.
Gyerekként szívom be a fa illatát is, akkor még van egy bátyám, aki évi kettőnél többször szól hozzám, és ha kérdez valamit, a válaszra is kíváncsi, a húgom pedig nem a ráncait számolja, hanem a csillagszórókat a fán.
Minden díszét ismerem ennek az esti fenyőnek. A megfakult, nevenincs üvegdíszt, a kismadarat, amiből mindig kicsúszik az akasztó, a műrafiából készült ronda bábot, az üveggombát, és a fa köré tekert fénylő boát, amitől az öreg táncosnő megfiatalodik.
Holnap este majd megint csupa ötéves állja körül ezt az évente egyszer valósággá képzelhető csodát.

Sultanus Beatus vendégségben

Vannak blogok, amik megmaradnak az ember emlékezetében akkor is, ha a szerzőjük úgy dönt, már nem kerül az oldalra új poszt. Ilyen emlékezetes olvasmány volt számomra Sultanus Beatus blogja. A szerző Szegeden él, és blog helyett mostanában leginkább az Irodalmi Jelenbe ír. Arra kértem, így karácsony idején, jöjjön el hozzám vendégségbe, és tegyen úgy, mintha még lenne blog. 

Sultanus Beatus mai bejegyzése hát ez lenne. Vagy nem. De ezt már sosem fogjuk biztosra tudni.


Őrület-Ébredés

Reggelente a csajod rád engedi a fényeket. Jönnek a fotonok, mint a pitbull, és nem hagynak nyugodni. Beleharapnak a retinádba, utat karcolnak a pigmentjeidbe, és alig tudod türtőztetni magad, hogy belehugyozz a napsugárba. Mert a napsugár is anyag, akár a húgy, de az őrület kézzelfoghatatlan, akár a nő, amikor rád engedi a fényeket. Mert el is tűnik azzal együtt, sötétben létezik már évek óta.

Sokszor azt hiszed, nincs is csajod, aki rád engedi a fényeket. Olyankor mindig görcsbe rándulnak az izmaid, főleg a vádlid, és amikor két görcsölő lábbal állsz a valóságban, akkor sem hiszed el, hogy nincs csajod. Elsétálsz a múltkori kávézóba, és megkérdezed, kivel indultál haza, de mindenki csak somolyog, kérdik, miért van rajtad napszemüveg. Mondod, hogy valaki rád engedte a fényeket, ennek járnál utána, és csak nézed a részvétet a szemében, pedig csak az igazságra vagy kíváncsi. Ki volt az a csaj, mész rá konkrétabban, mert te szereted ezeket a faktumokat, és nem tényeket írsz ilyenkor, mert mutatod, hogy különb vagy a többinél, és még nem őrültél meg. Lassan felhívod a tulajt, ismerősöd, együtt sétáltattok néha kutyát. Ő is csak nevet rajtad, frász se tudja, ismétli kétszer, kutyával jól lehet csajozni. A kérdés az, hogy volt-e nálad kutya, mert néha magaddal viszed, hogy megvédjenek a játszótéren a gyerekektől. Persze mindig rád másznak a nyugdíjasok, akkor csettintesz egyet a nyelveddel, és elkezd csaholni. A játszótéren is jól lehet csajozni, amikor ülsz a padon, és lapozgatod a tegnapi újságot. Nem jó mindig képben lenni, mert az felcsigázza az embert. Egy nap halasztás muszáj, hogy ne érezd a bőrödön, ha éppen történik valami a világban. Érdemes kimaradni, mert könnyen beleőrülhetsz.

Őrület, hogy ha nem figyelsz annyira, sokkal durvább dolgok történnek veled, mint az életed.

Az őrület ott kezdődik, hogy az őszi szünet kitermeli a kamaszokat a bányából, de mire aranyrögökké érnek, eltemethetni őket. Addig még szerezhetnek szakmát, érettségit és diplomát, doktori címet is. A diplomások és a doktorok hamar halnak. Ma már a mosónőké és a hegesztőké a világ. Ha kimennek Svájcba az öregek otthonába bugyikat mosni vagy tankot barkácsolni, akkor előttük az egész élet. Felhalmozzák a valutát, és visszajönnek minimálba dolgozni. Nyitnak valami kocsmát, és mesélik majd egész életükben, hogy nyugdíjasok alsóiból és békefenntartó cuccokból felépíthető az egész élet.

Az őrület ott kezdődik, hogy már nincs időd leírni, hol kezdődik az őrület. Az orvos is azt mondta: ne felejts ki egyetlen napot sem. Ez segít majd kilábalni, nem félsz többet a fénytől, a csajoktól sem, akik rád engedik. Csak magadhoz beszélj, a hangodra figyelj, mint a testre, mikor élvez. Az együttérzés megöli a szexet is. Neked legyen jó, hadd lebegjenek a szavak, mint a fotonok a függönyön átszűrődve, ami olyan, mint pitbull száján a nyál. Félelmetes, mégis szánalmas. Beszélj, mert a hallgatás olyan, mint a sötétség, ezért a nőhöz is hasonlatos. Bíztasd magad, hogy menni, fog, adj magadnak nicknevet, és gyűjts rajongókat. Blogot is írhatsz, az a legjobb, ott csak a lájkok látszanak, nem kell félni, ha valaki nem szeret, és rád ereszti a sötétséget, amitől legalább nem félsz, mert az a valóság. Kommentek nem kellenek, csak a lájkok, ennek ne tedd ki magad, mert amikor anyád utolszor hozzászólt valami posztodhoz, ment ám az osztás ezerrel kukoricavetés közben. Szóval anyádat meg mindenkit hagyd ki ebből, és ne is adj utat magadhoz, új e-mail, új álnév, ilyenek. Ha meg valaki feléd téved valahonnan, akkor legyen erőd leírni, hogy ott kezdődik az őrület, amikor felébredsz, de még tovább kellene aludnod, mielőtt elkezdesz írni valamit.

Csend

Zajos világban élek. Gyakran és sokat beszélnek hozzám, velem, nekem, mellettem. Általában nem zavar, nyilván az ember nem véletlenül megy tanárnak, nem véletlenül lesz (viszonylag) sok gyereke, szóval az egész könnyen indokolható a személyiség alapvetően extrovertált voltával.
Csak hát van olyan, hogy sok. Meg olyan is van, hogy elég.
Vannak napok, amikor a csendet szeretem. Amikor annyi mindent láttam, de főleg annyi mindent hallottam már, hogy elég. Még a kedves zene is idegesítően csörömpöl. Azt a csendet akarom magam körül, mint amikor hótakaró alá fojtja a világ a legapróbb neszt is.

Karácsonyoztunk az iskolában mi tanárok. Ott például olyan csend volt, amire nem vágyom. Fagyos, kedvetlen idegenség egymás iránt. Gyorsan le is léptem, mert az a három szó, amit ki kellett nyögni, az is nehezemre esett. Otthon kellett volna maradni valami hazugsággal...

Este koncerten voltam, egy másik iskola karácsonyi koncertjén. Nagyon érdekes volt, mert régen hallottam tiszta emberi énekhangot csak úgy, minden zenei kíséret nélkül. A legnagyobb varázslat a világon, Isten semmihez sem fogható ajándéka. Talán a csend egyik formája. (Ebben a megasztáros, X-faktoros világban már unikum is.)
Persze eszembe jutott saját kórusmúltam, a hajnali próbák, a karnagy állandó idegfeszültsége, a jól sikerült közös munka... Nagyon régen volt, és nem is tudom, miért s hogyan kerültem kórusokba énekelni, amikor nincs szép énekhangom.

Néha csendnek kell lenni, amikor csak Isten szólhat az emberhez. Mint annak idején egy-egy hétvégére a somogysámsoni parókián.

Mégis ki szórakozik itt?

Egy anekdotával kell kezdjem, hogy egy kicsit mentsem magam. Az anekdota nagyon röviden így szól:
Ferenc József vadászni ment Gödöllőre. Minden el volt rendezve, olyannyira, hogy elővigyázatosságból biztos kezű vadászok vették körül az uralkodót. Végül egy vadkan tűnt fel, akit Ferenc József eltalált ugyan, de könnyebben megsebesítenie sikerült csak.
Mivel a sebesült vadkan nem kedvességéről híres, az egyik vadász kilépett az uralkodó mögül, és fültövön lőtte a felbőszült állatot.
A királynak haja szála sem görbült, a vadász pedig várta jól megérdemelt jutalmát. Ferenc József azonban bosszúsan fordult a vadászhoz, és azt mondta: Mégis ki szórakozik itt? Maga vagy én?

Nos, ez most azért jutott eszembe, mert ezt az anekdotát Tóth Eszter mesélte egy dokumentumfilmen  a Tóth Árpád kiállításon mégpedig a modern irodalommal, modern költészettel párhuzamba állítva. Azt mondta, ő maga is gyakran gondolkodik el egy-egy modern költőt olvasva, és teszi fel a kérdést: Mégis ki szórakozik itt?

Hát ez jutott eszembe Terrence Malick új filmjét, Az élet fáját nézve, hogy édes jó Istenem, tényleg, mégis ki?
Mielőtt valaki félreértene, gyorsan mondom, a film nem rossz. Legalábbis nem olyan Giant Octopus stílusban, hanem egyszerűen idegesítő. Mármint számomra, ezt is gyorsan hozzáteszem. Viszont büszke vagyok magamra, hogy sikerült (három részletben) végignéznem mind a 139 percet. (Erre mondják, hogy egy örökkévalóságnak tűnt?)
Az a helyzet, azt hiszem, kétféle ember van, az egyik, aki szereti a 2001 Űrodüsszeiát, a másik, aki ki nem állhatja. Én az utóbbi csoportba tartozom, és nagyon valószínűnek tartom, hogy Az élet fája is ilyen film.
Egyrészt rengeteg csodálatos perce van, fantasztikusan fotózott és kiváló zenével kísért képkockák, sőt Brad Pitt, Sean Penn és Jessica Chastain is nagyszerűen alakítja a karaktereket. (Na jó, Sean Pennt szeretem, amúgy dolga nemigen van a filmben.)
Aztán ezt leszámítva van egy óra Carl Saganba oltott létfilozófia youtube 'szépzene-szépvideó' stílben, meg egy óra családi pszichodráma. Ezeket Terrence Malick összeöltötte valami dagályos, messianisztikus, műfilozófikus giccsbe, amit ha jól értem, művészfilmnek illene hívnom.
Nekem ez kicsit kevés az üdvösséghez. Hol van ez a film egy Tarkovszkijtól vagy egy Bergmantól? De mondom megint, lehet, hogy bennem a hiba.
Pedig ... mint annyiszor, ebből is lehetett volna egy nagy film, mert azt hiszem, Malick tulajdonképpen tehetséges rendező. Rendezhetne mondjuk filmet csak családi drámáról vagy egy operafilmet is el tudok képzelni, mert a filmet végül csak a zene miatt néztem végig.
Az élet fáját annak ajánlom, aki ... na jó, én nagyon nem ajánlom senkinek, csak filmesztétáknak, hátha kiderítik, hogy legalább a rendező jól szórakozott.
Mert a kérdés örök. Mire való a művészet?

Csufi, avagy pár szó a "Szelíd erőszak" - ról....

Rendhagyó módon, kicsivel több szöveget is írok a fotó mellé.
A fotó:

A történet:
December 16 -án késő délután valaki úgy gondolta, hogy kell nekünk ez a kiskutya, és berakta a házunk mögé az udvarba. A kiskutya pedig, a 6 - 7 hetes kiskutyákhoz illő módon erősen sírt a kerítés mellett...
Befogadtuk, persze hogy. Mit lehet ilyenkor tenni? Két lehetőség van. Vagy megy a szomszéd faluban lévő kutyamenhelybe ( Somogy_Misina) vagy marad az egyébként már egy jóképű tacsival rendelkező kutyásnál.
Csufi (mert azonnal elneveztem), mint másnap az állatorvosnál kiderült jó 80 % -ban szálkásszőrű tacsi + a többi valami falusi terrierféleség - egészséges, száraz, "jószagú" kiskutya pár percet tölthetett csak a két variáció között. Eszünkbe nem jutott továbbpasszolni.....

Csak azért fene a volt "gazdáját". Mert a karácsony előtti napokban ilyet tenni ez emberrel. Mert ha ez március - áprilisban történik, akkor mennyivel könnyebb és egyszerűbb lett volna nekünk is. Lelki terror ez, mondhatnám - finomabban "Szelíd erőszak".

Most van egy babakutyánk, hejjhóóóóó :) Télvíz idejére, kényszerűségből a lakásban. Elkerítve neki a lépcsőház aljában egy kis sut.... Így - valahogy.

Vírus

A betegség néha nehezen körvonalazható dolog. Persze ha vannak konkrét tünetek, jobb a helyzet, de ha csak mondjuk egy hátfájás van két napja elhúzódó diffúz fejfájással, akkor többesélyes a dolog. Elsőként lehet a fáradtságra gyanakodni. Ha a pihenés nem használ, másról lesz szó.
Én a baktériumfertőzéseket egészen jól bírom, a szervezetem viszonylag hatékonyan küzd ellenük, főleg az elmúlt egy-két évben. Nem is emlékszem, mikor kellett antibiotikumot szednem. A vírus az már más tészta, azokat rosszabbul bírom.
Naná, hogy a hétvégi vendég egy életerős vírus volt. Érdekes, hogy ilyen semmilyen tünetek mellett is tud a szervezetem produkálni egy keringési zavart vagy mi a fenét. Vérnyomás nulla, cukorszint mínusz kettő. Szőnyegminták, plafonrepedések, gyors leltár az életről. Ha nem lenne ez a vírusom, biztos nevetnék, hogy milyen vicces azon gondolkodni a nappali szőnyegén, fel kellene hívni valakit, mielőtt elpatkolok. Meg hogy az ember ilyen pillanatokban effektíve diktálja magának, hogy akkor most 'nem ájul el, koncentrál, megeszik még egy kis mandarint'. Na jó, ez még vírussal együtt is vicces.
A hétvége a túlélés jegyében diszkrét családanyai haldoklással telt. Kicsit főz, kicsit haldoklik, kicsit vasal, kicsit haldoklik, ilyesmik. Meg sírással. De végeredményben ez is vicces. Nekem orvoshoz sem kell menni, ha egy pohár víz láttán sírva fakadok, vírusom van. Gondolom, az agyat támadja, azért. A könnyképző központom lehet a legsérülékenyebb.
Azért megmaradok. Orvoshoz nem megyek, tegnap ugyanis kiderült, hogy már nem is Allah kicsi fia a háziorvosom. Most feldolgozom a sokkot, és öngyógyítok. Csak a hányingerrel nem tudok mit kezdeni, de azt majd az idő megoldja, mert azt száz százalékra ígérhetem, hogy hányni nem fogok.
Ja a hétvégén az volt még, hogy Zé úr azt mondta, nincsen egy épelméjű ember a családomban, de az biztos, hogy nem lehet mellettük unatkozni. Ezt arra mondta egyébként, hogy a nagybátyámat, akinek az agyát állítólag pépesre verték, mert túl sokat tudott valamiről, amiről nem kellett volna, de az hagyján, mert erről beszélni is szeretett volna valami bíróságon, és emiatt most cseppet zavart, a tesóm egy pesti kávézó mellett találta fel, amint éppen pizsamában és (lopott??) kabátban játszotta el Hudini szerepét. A vége happy end, a felesége és a rendőrök végül megtalálták, és visszavitték szegényt félig szétfagyva az idegosztályra. A tesóm mondjuk kicsit sokkot kapott, de mindjárt elutazik Firenzébe vagy hova, szóval az ő rehabilitációja rendben lesz.
Én viszont megyek dolgozni, így az enyém kimenetele egyelőre kétséges.

ideielsőtéli....

Vizuál

Nehéz megmondani hány éves. Negyven körül talán? Van benne ez a tudod, hogyhívjákezt, hogy emlékeztet, de nem tudod, kire. Mindigismerted érzés.
Eleinte csak véletlenül nézek rá, megbocsátható, éppen velem szemben ül, szeretem nézni az embereket amúgy is. Aztán már nem nézek félre, ha rám néz, kutakodom, pedig tilos. Vizuális zaklatás.
Kicsit kopaszodik, de nagyon rövid a haja. Önkéntes kopaszodás. Hátizsák, sötétszürke túrabakancs, fekete rövid kabát, vászonnadrág. Valami nesöneldzsiografikos pasi ez? De nem külföldi, az biztos, ahhoz túlzottan is belesimul a metróhuzatba.
Kicsit borostás. Sietve indult el reggel? Nő mellől? Még visszabújt egy csókra, és lekéste volna a buszt? Nem, nem boldog. Szomorú kék a szeme, és messzire néz.
Indiszkrét vagyok.
Ekkor lép be  az öreg a kocsiba, ő meg felpattan, hogy átadja a helyét. Az öregen elsőre nem látszik, hogy eszelős, de ordítani kezd: 'Mi van? Mi van? Mi van?' Visszaül. Sajnálom, de  félrenézek. Most nem akarom látni az arcát.
Kicsit merev derékkal ül tovább, és nem néz az öregre, aki az Astoriánál leszáll. Én azért nézem. Őt. Tulajdonképpen már mindent megnéztem rajta, nemigen van értelme tovább bámulni. Ennek ellenére.
Kedvesnek gondolom. Jobb lenne, ha hallanám a hangját. Ha felhívná valaki, ő meg beleszólna, hogy tessék, és akkor feloldódna a varázslat, én meg elmenekülhetnék.
Szép keze van. Sosem nézem a gyűrűt, ostobaságnak tartom azt nézni, de feltűnik, hogy nincs. Miért nem nős? Volt pedig, ugyan! Persze, hogy volt. Ha meghalt volna a felesége, még hordaná. Megcsalták vagy megcsalt? Megcsalták. Onnan a keserű félmosoly, amikor ránk néz. Negyed inkább. Vagy ez nem nekünk, hanem a világnak szól?
Bosszút esküszik. Engem néz.
Mindenki komor a metrón, csak mi nevetgélünk a mellettem ülő nőkkel. Én zavaromban egy kicsit jobban mosolygok, mint azt az átlaghangulat indokolja. Nem szeretem, ha néznek. Egy kicsit más leszek tőle. Heisenberg pszichológus is volt? Ez nem a Hawthorn hatás, az is biztos.
A szexre gondolok. Arra is, hogy gyengéd. És hogy jó az illata. Biztonságillata van.
Feláll, de nem látom jól, előttem áll valaki. Leszáll. Utána szeretnék nézni, de tömeg van.
Utána szeretnék menni.
Ismerem valahonnan.