Györgyinél olvastam a gatyában dinnyeevést, meg az elégedettséget.
Nekem is van ilyenem, azt hiszem. A földön ülve a napmeleg paradicsom reggeli kenyérrel. Igazi kenyérrel, nem ilyen mostani boltival, mert annak a réginek az ízét megszépíti a most és az akkor között eltelt huszonhét év.
De lehet, hogy nincs is igazam, és az íz ugyanúgy nem változik, mint az illat. Se a paradicsom illata, se a kenyéré. Se a kezedé, ahogyan bizonytalanul hozzáérsz a vállamhoz.
:-)
VálaszTörlésVáltoznak az idők, változnak az emberek. Még az erkölcs is változik. Aztán van az úgy, hogy a régen elveszettnek hitt/tudott íz, illat, érintés megjelenik. Váratlan örömöt hoz magával, a boldogság ízét, illatát, élményét.
Úgy hallottam, hogy az illatok és az ízek memórája a legmaradandóbb... S akkor még mit mondjak egy bizonyos (vagy esetleg több) kéz érintésének tétova nyomáról?
VálaszTörlésTeljesen egyetértek. :) :)
TörlésÜlök a paradicsomok között és majszolok, szinte forrók a nyári naptól, anyám tűvé teszi értem a kertet....
VálaszTörlésHány x telt is el azóta?!
A napsütötte paradicsomnak milyen illata van!!!
TörlésMárta, nem tudom, hány x, de talán nem is érdekes. ::))
Ebben a sorrendben , ha kérhetem! Én is szívesen élvezném a fent felsoroltakat! :)
VálaszTörlésHehe. Na te meg azzal a csorgó dinnyelével vigyázz ám! ;)
Törlés