Kétszer kettő

Két film, két koncert. Ez a hétvége mérlege. No meg egy futó vasárnapi agybaj, de ezt tudjuk be a családi hormonháztartások disszonanciájának.
A hétvégén a pólókhoz és ingekhez a Forráskód, illetve a Sorsügynökség című opuszokat sikerült kiválasztanom a fellelhető készletből. Ne is tudom... A Forráskódban a párhuzamos idősíkok és a szerelem a világ megmentésével kombinálódott nem minden élvezeti érték nélkül, a Sorsügynökségben pedig a párhuzamos valóságok és a szerelem valami misztikus-istenes-eleve-elrendeléses gondolattal. Előbbi élvezhető, utóbbi kicsit homályos verzióban, amúgy hol a Mátrix utánérzésekkel, hol egy Jennifer Lopez filmre hajazva. Pedig a történet Philip K. Dick tollából való... lehetett volna jobb is.
A főszereplők jók, és mindkét film látványvilága élvezhető. Sajnos ennél pozitívabbat most nem tudok írni.
Azért a hétvégéből inkább a két koncert volt meghatározó élmény. Szombat este a Zagar, tegnap este meg a Lyre Le Temps. Szombaton a Dóm téren moccanni is alig lehetett, annyian jöttek el Zságer Balázsék koncertjére, és szerintem nem csalódott senki, mert olyan profizmussal játszottak végig két órát, amiről tényleg csak a legnagyobb elismerés hangján lehet írni. Talán még TSB-t is megérintette a zene, pedig ez nem kifejezetten az ő világa, és nem is volt valami könnyű napja.
Én életem jelentős részét tudnám Zagar koncerten eltölteni, mert szerintem azon kevés zenekarok egyike, akik élőben még a 100%-os lemezhangzáson is túl tudnak tenni. Hihetetlen koncertélmény volt, még akkor is, ha a koncert végét már kénytelenek voltunk sült malacba fojtani, mert mint említettem, TSB-nek nem volt könnyű napja.
Tegnap este, hogy feledtessük a vasárnapi agybajomat, szerencsére eljutottunk a francia zenekar koncertjére. A lemezes hangzás hiányát kiválóan kompenzálta a hangulat, valamint a három fiú fantasztikus energiája. A szenvedély a zenében, csakúgy mint a szerelemben, ellenállhatatlanul vonzó számomra. Ez a három gyerek tud valamit arról, hogy vannak dolgok amiket csak bizonyos hőfokon érdemes csinálni.
Ami a Zagarban a profizmus volt, az a Lyre Le Temps-ben az egyszerűség. Három srác kirobbanó energiával, két fő segédszemélyzet, sok drót és elektronika, egy kisbusz, cédé vagy bakelit kétezerért, kitűző kétszázötvenért. Szeretem az egyszerű, nem túlsztárolt dolgokat.
Konzekvencia? Néha jobb koncertre menni, mint filmet nézni.