A fügéről

Talán a füge miatt volt. Merthogy a a füge, az milyen erotikus, vagyis, hogy a világ legerotikusabb gyümölcse. Ezt nem sokkal ebéd előtt mondta nekem mosolyogva, amikor kettesben maradtunk a hátsó diófa árnyékában a padon. Én meg zavaromban belerúgtam a kisvödörbe, úgyhogy a fügék szanaszét gurultak, a zajra meg előjött nagyanyám a nyárikonyhából, meglátott minket egymás mellett, összecsapta a kezét, és ráripakodott a Petire, hogy azonnal takarodjon a disznókhoz hátra, nekem meg lekevert két akkora pofont, hogy azt se tudtam, mi szakadt rám hirtelen.
Ebédnél aztán, mielőtt kimerte a levest a tányéromba, azt mondta csendes indulattal, hogy megnelássalakazzalabüdöscigánnyalmégegyszer-mertletörömaderekadat, de ezt csak úgy kiengedte a fogai között, mintha nem is nekem beszélne, hanem a gőzölgő levesnek. Anyámat aztán otthon hiába kérdezgettem, csak vonogatta a vállát, hogy mit tudja ő, meg nagyanyám már habókos, minek foglalkozom egy vénasszonnyal, de engem csak foglalkoztatott, na nem a vénasszony dolog, hanem a Peti dolog. Mert onnantól fogva elég gyakran méláztam el a fügéken, meg azon, hogy mondjuk, szóval, hogy hogyan is képzelte a Peti ezt az erotikus dolgot pontosan...
Aztán márciusban, amikor lementem a nagyanyámékhoz a Julcsinak szánt nyúl miatt, végre újra összefutottam a vele. A kocsmában álldogált a pultnál, én meg behúzódtam az eresz alá, mert elkapott az eső hazafelé menet, aztán már csak azt éreztem, hogy valaki átfogja a derekam, és azt súgja a fülembe, hogy vigyázzak, meg ne fázzak, mert csurom víz a hajam. Elnevettem magam, mert csak attól lettem vizes, hogy egészen hozzám hajolt és a fekete hajáról a nyakamba folyt a víz, de akkor ő már nem nevetett, csak sóhajtott egyet, nekem meg elállt a szavam is, mert olyan jó illata volt a bőrének közelről, mint a napsütötte vászonnak.
Onnantól fogva nagy rendszerességgel látogattam a nagyszüleimet, mindig péntek este érkeztem hozzájuk, bár péntek ebéd után indultam otthonról - de valahogyan az a pár órányi elveszett idő nem szúrt szemet se anyáméknak, se nagyanyámnak. Viszont meg kell mondjam, igaza volt a Petinek, a boldogságnak tényleg  édes, fügeillata van ... ...
Egészen következő év január tizenhetedikéig volt nekünk ez a mi egymásba feletkezésünk, amikor este megérkezett anyám, bezárkózott a nagyanyámmal, és csak egy óra múlva kerültek elő, de akkor már mindkettejük szeme ki volt sírva. Nekem le kellett ülnöm a konyhában, a Tibort meg elküldték a Petiért, és amikor Peti belekezdett volna, hogy komolyak a szándékai, a nagyanyám ráparancsolt, hogy fogja be a száját, mert elmeséli a Juli életét.
Amikor a gyereknél tartott, a Peti már nem nézett rám, csak az asztalterítő hímzett monogramját bámulta mereven.
Ennek huszonöt éve. A terítőt nagyanyám halála után anyám nekem adta, de mára már csak az a két betű maradt belőle. P J. A Peti anyjának a neve.