Cirkóniumkalitkája van az időnek. Hol nagyobbacska, hol egészen kicsi, mindenesetre az oldalán számminta fut végig, a teteje pedig nyitott, mert az időt nem a zárszerkezet, hanem a szándék tartja odabent, de az is csak ideig-óráig. Néhol ciráda van rajta, máshol a rács, mint a börtönben, párhuzamosan szigorú.
Az idő csak ritkán hagyja magát erőszakkal kalitkába zárni, és első adandó alkalommal meg is lép. Inkább csak akkor marad szívesen, ha maga dönthet, ha maga szánja önmagát az emlékezésre.
A hétvégén sokan voltak a kalitkában, középiskolai időpillanatok, akik az érettségi találkozó kedvéért jöttek el, nevetgélve, az egyik kedvesen rácsodálkozva a másikra, a másik kicsit feszengve az egyik látványától. Vasárnap gyerekpillanatok jöttek, óvodás idők egy régi lakásból, csecsemő idők, kiskamasz idők, régen látott fiatal idők.
Egy másik, egy sokkal kisebb kalitkába apám halál előtti ideje látogatott. Az ő kalitkáján a hetvennégyes szám volt kirakva valami apró, tengerkék kőből. Ennek a kalitkának az az egyik érdekessége, hogy mindig itt van, de nem mindig lehet látni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése