Soul

Kellene nekem egy kicsi a fiúk jókedvéből mára.

Búcsúlevél - a romantika vége

Azt meg kell szokni az embernek, hogy vannak helyzetek, amikor véget ér a romantika, és maradnak az észérvek. Észérvek alapján búcsúlevelet kapni is sokkal könnyebben feldolgozható, mint romantikusan ...
Ma reggel búcsúlevelet kaptam Mike Edwardstól. Észérvek alapján.
Mike Edwards a Borders vezérigazgatója, és arról értesített, hogy negyven év után a Borders, az Egyesült Államok egyik legnagyobb könyvértékesítő vállalata, bezárja a boltjait. Hogy mi vezethetett ide, arra természetesen van logikus, üzleti magyarázat. Rossz döntések, az internet és az elektronikus könyvek jelentőségének fel nem ismerése, hogy a legkézenfekvőbbeket említsük.
A Borders történetének rendkívül sok tanulsága van. Az eladósodás és a meggondolatlan terjeszkedés üzleti öngyilkosság. Még akkor is, ha mindez a legjobb szándékkal történik. Még akkor is, ha emberek százezreinek a Borders üzletei nyújtották a lehetőséget, hogy könyvet vegyenek a kezükbe, hogy kulturális rendezvényeken, felolvasóesteken vegyenek részt. Még akkor is, ha most majd a neten rendelhetnek, de nem vehetik vásárlás előtt kézbe a kiadványokat. Még akkor is, ha a piac, a józan ész, egy ideje az elektronikus könyveket részesíti előnyben.
Nem akarok romantikázni, pedig lehetne. (És nem azért, mert ez volt Amerikában a kedvenc könyvesboltom.) Tényleg lehetne siránkozni, hogy hova lesz a nyomtatott könyv, az olvasás, a könyvek illata. De a dolog nem működött, nem működhetett tovább. Az üzletben, tetszik, nem tetszik, a ráció a főnök.
Igen, most majd ezrek veszítik el az állásukat, sokan lesznek kedvetlenek, sokan gyászolják a Borderst. Én is, pedig túl sokat nem vásároltam náluk. De most majd megint kicsit a romantikára építve, mégis sokkal ügyesebben, valaki megvalósítja az álmát, és új üzleteket nyit. Az új üzlet pedig majd sikeres lesz, mert tanul az előd hibáiból.
Azt hiszem, és bocsássanak meg a közgazdászok, mert nem vagyok szakember, tehát ez csak egy vélemény, Magyarországon túl sokat romantikáznak az üzleti életben. Túl sokáig, pontosabban. Mert egy jó üzlet alapötlete általában romantikus. Valaki szeretne valamit csinálni: főzni, rendet rakni maga körül, könyveket kiadni stb. Aztán beindul az üzlet, és tovább romantikáznak, a ráció meg elmarad.
A magyar gazdaság irányítói is mintha ilyen romantikus alkatú emberek lennének. Vannak jó ötleteik, aztán ... A megvalósítás már nem nagyon megy. A vállalatok meg úgy ragaszkodnak a hervatag szerelmes rózsacsokorhoz, mintha ... nem is tudom. Közben a menyasszony már fél éve lelépett.
Nem a hideg racionalitás a kedvenc műfajom, de azt gondolom, életképtelen, agyontámogatott vállalatok életképtelen gazdaságot szülnek. Néha vége van a romantikának, és akkor fel kell állni az igazgatói székből, és azt kell mondani, szép volt, köszönjük, innen próbálja más. Lehet ezt jobban is csinálni.
A politika egy része romantika. A másik része meg üzlet. Egy ország irányításához kevés a jó szándék és a romantikus hév. Jó volna, ha ez néha eszébe jutna a politikusoknak is .

És dehogynem, összességében marhára sajnálom, hogy bezárnak sok-sok ezer könyvesboltot. Sajnálom, hogy azt gondolja a piac, az elektronikus könyveké a jövő, pedig csak egy szép hosszú áramszünet kellene, hogy az ellenkezőjéről megbizonyosodjanak. De ez romantika, és már megkaptam a búcsúlevelemet. Vége van.

Metamorfózis

Én egészen komolyan gondolom, hogy nincsen olyan, hogy valakit feleslegesen szeretünk. És azt is, hogy minden szeretet, amit adunk, értelmes elfoglaltsága az életnek.
Ha már nincs, mert nem ezen a világon van, akit szerettünk, a szeretetből nem szabad, hogy bánat vagy harag legyen. A szeretet metamorfózisa a szeretet. Talán csak valamivel áttetszőbb.
Ezt most Luczifernek gondoltam írni. Nem vigasztalásul. Ölelés helyett.

A reggeli kávéról

A színnek van fontossága. Ha fekete, akkor a sötétje adja a komolyságot, ha tejeskávészín, akkor meg a kedvességet.
Az íze sem mindegy. Ha keserű, akkor nyár van, ha édes, tél vagy fáradt munkanap eleje.
Ha a kis sárga bögrén virágok vannak, akkor otthoni. Ha a szakállas haszid áll az Ariel kávézó előtt, a fekete macska meg a háztetőn, na akkor az egy munkahelyi. Ha egy megjósolhatatlan bögre a kis kékvirágos pezsgőkávés mellett ácsorog olyan áhítatos csendben (hagyja érvényesülni, azért), akkor az egy teraszos.
Sokféle van még, de ez nem olyan fontos. A fontos, hogy ha nem egyedül iszom, az íze sokkal jobb.
Kellene erre is egy íratlan szabály. Hogy ne lehessen a reggeli kávét egyedül inni.

A semmiről

Sokszor gondolom, a jóga nem az én világom, nem nekem találták ezt ki. Én inkább cselekvő, semmint szemlélődő ember vagyok. Aztán időnként rájövök, hogy végeredményben ez egy orbitális marhaság. Mármint ez a felosztás a cselekvés és a szemlélődés között. Ennyit már igazán tudhatna az ember a matematikából is, mármint, hogy a nulla, a nemlét is jelentéssel bír.
A nemlét és a lét megkülönböztetése az ember életében ideiglenes, a világmindenség idejében az egyes élet csak felvillanó fény, nem több. De a pillanat, minden pillanat, minden ember élete, mégis fontos. Hogy Stewarthoz visszatérjek, mert nem megy ki a fejemből egyelőre, a sík felett örvénylő folyadék cseppjeinek fontos szerepe van a folyadék mozgásában, még akkor is, ha ez a szerep a folyadék életében csupán pillanatnyi.
Kell-e gyakorolni a halált? Az ember élőként elsőre nagyon is ellenszenvesnek találja az ötletet. Egyszer élek, az időm többi részében úgyis halott vagyok, ki kell használni az időt, amíg lehet.
A savászanában (hullapóz) végeredményben  nem is egészen így kellene nézni a gyakorlás fogalmát. Vagyis nem a halált gyakorolják, hanem a halál és az élet közti egyenrangúságot.
Mert mit ért az ember az életéből? Nem túl sokat. Mármint a többség, akikhez, sietve mondom, én is tartozom. Az élet a tevékenység, a cselekvés, a haladás, a szerzés, az élmények és javak gyűjtése és dokumentálása, a beszéd ... minden, amit mi teszünk vagy amiben mi részt veszünk valamilyen formában. Nagyon kevéssé gondoljuk életnek a csendet, a nyugalmat, a feloldódást, az elengedést. Úgy általában mármint, nem kizárólagosan.
A jóga egyik alap testtartása a savászana, amit minden jógakönyv, minden jógatanfolyam (??) elsőként tárgyal. Az ászana lényege, ahogyan azt magyar neve is elárulja, hogy hanyatt fekvésben az összes izmot ellazítva, mozdulatlanul kell feküdni. A legkisebb izomfeszülést is kerülni kell.
Ez első hallásra nem bonyolult, ugyanakkor a megfelelő kivitelezés elsajátítása hónapokba is telhet. Akkor végezzük helyesen a gyakorlatot, ha egy idő után megérezzük a nehézségi erőt, és testünk 'súlytalanná válik'. Aki próbálta már, tudja, hogy nagyon nehéz a teljes ellazultságot elérni.
A testtartást legalább fél órát érdemes kitartani (vagyis nem tartani), de minél tovább fekszünk savászanában, annál többet segít. Tapasztalatom szerint az ember eleinte még legalább gondolkodni igyekszik, hogy 'ne vesszen kárba' a tétlenül töltött idő. Pedig az a jó, ha már gondolatok sincsenek.
A semmit gyakorolni nem azért jó, mert az emberi élet a semmi felé törekszik. Azért jó, mert a semmit megtapasztalva több értelme lesz a valaminek. A savászana engem legalábbis arra tanít, nem kell kapkodni. de ha teszünk valamit, annak jelentősége van. Nagyon nehéz lecke.
Nagy tanulság az is, számomra biztosan, hogy könnyebb úgy cselekedni, ha az összhangban van a világ áramlásával. Széllel szembe ugyanis ... (Most az alapbölcsességet értem, nem a pejoratív értelmezést.) A folyadék összessége, a rendszer, több bölcsességgel bír, mint a csepp, mert tisztában van az áramlási mintával.
Sokszor értelmezem félre az élet fontos dolgait. A kimondás, a birtoklás, a kiemelkedés jelentőségét, és gyakran gondolom kevesebbnek az élményét, a befogadásét, a belesimulásét. Savászanában fekve legalább napi fél órára megválok az önzéstől. Nem sok.

Ajánlott irodalom: dr Weninger Antaltól bármi. Készült vele egy tévésorozat a kilencvenes években. Esetleg nincs valakinek ötlete, hol lehet megtalálni? Hátha. :)

A legméltóbb emberi tevékenység

Egy hete dobozolok, de még nem tudok ilyen meghatóan beszélni róla. Talán majd jövő hét végén, amikorra az egész anyagi életünk dobozokban pihen, el tudok vonatkoztatni a dobozolás okozta enyhe hányingertől. (Egyébként, aki szeretne osztozni ebben a felemelő tevékenységben, csak szóljon.)

A kalligráfus

Tegnap egy érdekes emberre bukkantam, amikor olvasgattam a neten. Szabó Lajos a neve. Két nappal azelőtt halt meg, hogy én megszülettem.
Azt írja róla a lexikon, hogy filozófiai író, de jó sok dolog érdekelte: a halmazelmélet, a nyelvészet, a közgazdaságtan, a fizika, a vallások, meg még ki tudja, mi nem. Gondolkodó leginkább.
Érdekes, hogy valaki főállásban gondolkodik...
Az utolsó években kalligráfiákat készített, amit vagy értettek, vagy nem. Úgy tűnik innen messziről, hogy a szövegei nélkül nem igazán érdemes nézegetni őket.
A Typotex 1997-ben kiadta a 46 és 50 közötti szemináriumi előadásait. Ezt valahogyan meg kellene szerezni.

Időkapszula

Gofrinál olvastam, és kedvem lett írogatni ezekről. Azt nem tudom megmondani miért, talán csak mert elfáradtam ma. Olyannyira elfáradtam, hogy csak a válaszokat írom le, nézzétek meg a kérdéseket, ha van kedvetek kitölteni az üzenetet a jövőbe. Aztán 100 év múlva a kutatók majd kiásnak egy adattárat, és néznek egy nagyot.

1. Külső tulajdonságok: kék szem, göndörség.
2. Belső tulajdonságok: megértő, azt hiszem, és nyitott. De könnyen elkap a hév. (Ez simán látszik a blogban is.)
3. Fontos személyes tárgyak: egy-két könyv. Ha menekülni kellene, más tárgyat nem jutna eszembe magammal vinni. Nem nagyon kötődöm tárgyakhoz azt hiszem, esetleg a tavaly a szülinapomra kapott szíves varrott terítőmhöz még.
4. Egy különösen maradandó olvasmányélmény: magyarul Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban, angolul választani az marha nehéz, ha emlékezetes, akkor talán Len Roberts barátom Sweet Ones című kötete... A többi nyelven nincs nagy bajom, mert alig-alig olvastam, de azért voltak emlékezetesek: spanyolul Lorca versei, németül öööö egyszer olvastam egy kicsit Hermann Raschkét kényszerűségből, a Das Christusmysteriumot, na az nagyon izgalmas volt, de lehet, hogy csak simán nem értettem, mi a fenéről szól. Horvátul egy volt szerelmem versei voltak emlékezetesek, mikor még azt hittem, hogy meghalt a háborúban. Görögül János evangéliumának eleje, hát egy oldalig jutottam, de az maradandó volt. Héberül dettó, Mózes első könyvének eleje, ld. a görög élményt. Latinul a Winnie ille Pu. ;)
Még egy csomó nyelven szeretnék emlékezetes dolgokat olvasni, majd egyszer.
5. Kedvenc zene: Az operák mindig, Bartók és Philip Glass gyakran. Mostanában  Bonobo és Yoav holtversenyben. Meg még ezer és egy.
6. Egy különösen maradandó filmélmény: Ha csak egy, akkor a Brazil. Ha több, akkor nincs itt elég hely.
7. Amit régen csinált, de ma már nem: könnyűbúvárkodás.
8. Amit régen nem csinált, de most igen: blogozás. Örülök, hogy feltalálták.
9. Amit megszokott, vagy most próbál megszokni: most próbálom megszokni a változást. Marha nehéz.
10. Egy maradandó emlék a múltból: amikor kivették a mandulámat, az arcomra hajtott köténynek állott vérszaga volt.
11. Egy számára nagyon fontos személy: a családomon kívül van egy top kettes halmaz, meg egy elég nagyszámú BARÁTOK feliratú is.
12. Három dolog, amire képes: tudok beszélgetni, tudok gondolkodni, tudok írni.
13. Valami, amire remélhetőleg képes lesz a jövőben: békében meghalni.

A meggybor és a svájciak - Gyémánt Kör

Igazából fogalmam sincs, isznak-e a svájciak meggybort. Persze a jódolgukban akár ihatnak is, ahogy mindenből kibulizzák maguknak a jót, most miért pont a meggyborból maradnának ki. De nem ez a lényeg, hanem hogy Emmával tegnap este az Eozin teraszán meggybort ittunk.
Jó rég volt Gyémánt Kör ülés, szerintem legalább két hónapja nem morfondíroztunk a világ dolgain kettesben, mindkettőnknek volt dolga sok.
Tegnap aztán pótoltuk. És mi egyébről is lehetett volna szó, mint a gazdasági válságról, a görög csődről, a virtuális pénzmozgásokról, Kínáról, illetve a keleti gazdasági hatalomról, és Svájcról. leginkább is Svájcról, mert úgy találtuk, mégiscsak különös, hogyan tud Svájc minden szarból kimaradni, közben meg minden jóban benne lenni. Valami globális svájci összeesküvésre gyanakodtunk. Két meggybor után meg már a kínai inváziót, a lá Vonnegut, is látni véltük, de gondolom, Svájc majd ebből is szigetként emelkedik ki.
Most mit mondjak, hála az égnek, sokra nem jutottunk, így nem vagyunk kitéve a veszélynek, hogy a svájci titkosszolgálat lefülel minket, és idő előtt egy betontömbbel a lábunk között végezzük egy kies kis svájci tóban.
Beszélgettünk még filmekről is, (itt üzenem Emmának, hogy a Négy szoba a film címe, ami nem jutott eszembe,) meg jógáról, meg arról, milyen bölcs is a mi miniszterelnökünk, hogy a keleti filozófia és életszemlélet felé irányítja a mi kis országunkat.
Aztán egyszer csak késő lett, túl sok lett a meggybor százalékos aránya a véremben, és hazajöttem aludni. Svájciakról nem álmodtam.

Fázisportré

Fibonacci a kertben

Nem emlékszem pontosan, mikor szerettem bele a matematikába, talán már első osztályban. Akkoriban a számokért, kamasz fejjel már inkább a műveletekért, a formulákért bomlottam. Aztán telt az idő, de ez a szerelem nem múlt el, sőt, a matematika a világban megtapasztalható véletlenek ellenpontja, a biztos háttér maradt. A kettő az kettő, a négy a négyzete, és nem, nem zavart a gyök kettő irracionalitása sem, mert matematikailag leírható maradt.

De a világ nem a szimmetria és az aszimmetria, a racionalitás és az irracionalitás kiszámítható egyensúlyaként működik. A világ láthatóan kaotikus, a racionálisan gondolkodó, a kizárólag matematikai műveletekre koncentráló elme számára legalábbis. De végre megértettem, hogy van a világban egy ici-pici csavar, amitől minden a helyére kerül, amitől megértjük mindazt, ami létezik, és mindazt, ami létezett vagy létezhet majd a jövőben. Köszönet érte Ian Stewart matematikus könyvének.

Nem kell megijedni, nem lesz bonyolult az egész, csak látnunk kell. A modern matematikát ugyanis leginkább nem megérteni kell a szó klasszikus értelemében, hanem egyfajta belső képpé rendezni magunkban, megérezni, ha úgy tetszik.

A modern matematika egyik csodálatra méltó elmélete a káoszelmélet. Elnevezése ellenére éppen arról szól, a káosz csak látszólag komplikált, csak látszólag minta nélküli, valójában egyszerű, determinisztikus magyarázata van. Persze a determinizmus és a jósolhatóság két különböző dolog. Az egyik legegyszerűbb példa az időjárás. Egyszerű szabályok alapján működik, determinált, mégsem jósolható meg hetekkel előre. „A káosz megtanít minket arra, hogy egyszerű szabályoknak engedelmeskedő rendszerek is viselkedhetnek meglepően bonyolultan.”- mondja Stewart.

A szerző nagyon érzékletesen írja le a könyvben, hogyan is kell mindezt (a lehetséges világok összességét) elképzelnünk; mint egy sík felett örvénylő folyadékot. A természeti világ, a matematikailag elképzelhető világ a lehetségesség örvénylő mintáit mutatja. Minden mintának oka van, de nem minden minta jósolható meg előre.

Ian Stewart a természet számairól, a természet rendszereiről ír ebben a könyvecskében, amit bárkinek meleg szívvel ajánlok, mert ha eddig nem szerette a matematikát, jó eséllyel most megkedveli azt. Ugyanakkor végig az járt az eszemben, ha a természetre érvényes rendszert, mintákat tudunk a matematika segítségével felépíteni, meglátni, és a vizuális képzelőerőnkön keresztül megérteni, miért ne lehetne mindezt a társadalom működésére is alkalmazni? Nem, itt éppen nem az aszimovi pszichohistóriára gondolok, sőt éppen az ellenkezőjére, arra, hogy az emberi történelem sem jósolható meg teljes bizonyossággal.

Mi okozza a háborúkat, mi emel fel birodalmakat, mi taszít a feledés homályába virágzó kultúrákat? Mi a társadalmi elégedetlenség gyökere, mi az az összetett rendszer, ami meghatározza, mi fog történni tíz, száz, ezer év múlva? Vagy legyünk filozofikusabbak. Mi az emberi élet értelme? Hogyan viszonyul a teremtett világ Istenhez, és viszont …

Douglas Adams híres könyvében a tudósok a világmindenség értelmét keresik, melyet a szuperszámítógép ki is számol mintegy ötmillió év alatt. Csakhogy a válasz igen meglepő. Éppen azért meglepő, mert pontos és precíz. 42. A dolog tanulsága az, jól kérdezni egyáltalán nem egyszerű dolog.

Az ’elméleti’ matematika által generált világmodell kiválóan működik a biológiában. Nem önállóan persze, hiszen ott vannak a fizikai törvények, a kémia, a genetika ésatöbbi, de működik. Használati értéke van.

Meggyőződésem, hogy a modern matematikából a társadalomtudományok éppen annyit profitálhatnának, mint a természettudományok. A társadalom is dinamikus rendszer, ahol a káoszelméletnek igenis van létjogosultsága. Hogy ismét Stewartot idézzem: „Van itt megszívlelendő lecke mindenkinek- igazgatóknak, akik úgy képzelik, egy szorosan ellenőrzött társaság magától simán működik, politikusoknak, akik úgy gondolják, hogy ha egy problémáról törvényt hoznak, ezzel meg is szüntették, és tudósoknak, akik azt képzelik, ha már modellt alkottak egy rendszerre, művük teljes.”

A természettudományok felhasználják mindazt, amit a matematikától megtanultak, és sikeresen hoznak létre olyan rendszereket, melyek rendkívül gyorsan tudnak reagálni a szimmetriavesztésre. Hasznos volna mindezt felhasználni az emberi társadalmak esetében is. (Hiszen lehet-e a rendszer eltérő a természet és a társadalom esetében??)

A matematika azt mondja, minden időpillanat pontosan ugyanolyan, mint bármely más időpillanat. A születés időpillanata és a halálé nem különbözik egymástól semmiben. A világ rendszere örvénylik, kavarog, de nem független az embertől, hiszen bármely ember lehet az a kicsi tényező, mely a rendszert a szimmetrikus (egyensúlyi) állapotból kibillenti. A szimmetriavesztéstől a rendszer csupán egy másik mintát vesz fel,  működésének alaptörvényei nem változnak. Azt gondoltam a könyvet olvasva, hogy talán ezért kellett az ember. Hogy legyen az a kis eltérés, hogy Isten élvezetet találjon a világban.

Mert Isten, ha nem is matematikus, egészen biztosan matematikusként lát. (És állítólag még enyhén balkezes is.)