Örökség -ajándék poszt Trendónak

Ha a halálban az a hír, ki mit örököl, az azért egy eléggé elcseszett élet, gondoljuk első pillantásra. De nem ilyen egyszerű dolog ez.
Hogy kiből mi marad az utókorra, az mégiscsak árulkodik valamiről. Ha jól meggondoljuk, még az is fontos lehet, milyen kávéfőzőn készült a családi ünnepek után felszolgált fekete. Miért is ne.
A tárgyak értéke persze nem mérhető objektíven, annak érték, akinek az örökhagyó valamiért fontos volt. Ami nekem egy randa, pecsétes terítő, az az örökhagyó szívéhez közelálló barátnak, rokonnak kultikus tárgy. (Az a pecsét ott, tudod, az a marhapörkölt foltja, mert amikor a Feri rájött, hogy a Zsuzsi összefeküdt a sánta hentesgyerekkel, akkor eléggé indulatosan állt fel a vasárnapi ebéd mellől... )
Szomorú, ha valaki úgy hal meg, senki sem tart igényt többé a tárgyaira. A hagyaték az államé, de hát hol érdekli az államot a terítő vagy a kávéfőző?? Itt már csak a használati érték számít, csakhogy egy történet nélküli fénykép használati értéke nulla. Így értékelődik le az élet is. Ez az igazi elmúlás, amikor az eljövendő életekre gyakorolt hatásunk semmivé lesz.
Nem mintha örök hírnévre tartanánk igényt, de a blogírók után azért a kávéfőzőn, a pecsétes terítőn és a felidézhetetlen nevű és életű embereket ábrázoló fényképeken kívül marad még valami. Valamiféle szellemi termék, amit a blogszolgáltatók weblapjaikon ideig-óráig (örökké???) megőriznek. Törvény által nem szabályozott örökségről beszélünk most, legalábbis Magyarországon.
Nem így Amerikában, ahol nem túl régen törvény született arról, a blogtartalmat örökölni, és örökbe hagyni is lehet ezentúl. Bölcs gondolat. Pláne, ha az álnéven író blogszerző nem feltétlenül családjára hagyná mindazt, amit írt.
Fogalmam sincs persze, hogyan is működne mindez, mert jogilag kicsit ingoványos talajnak érzem az örökbe adást onnantól kezdve, hogy ugye a közjegyző mondjuk szeretné majd, hogy igazoljam magam, mint Biedermann Izabella. Mégis hogy? Írok neki egy bekezdést, hogy akkor stiláris jegyek alapján ...
De nem kell aggódni, ilyen törvény egyelőre nincs Magyarországon. Sebaj, én már pár hete (?) az összes blogbejegyzést örökül ígértem Zaphodnak, úgyhogy ezennel itt és most megerősítem a korábban kinyilvánított szándékom. Tegyen ő a bejegyzésekkel azt, amit jónak lát, mert benne megvan a kellő távolság, és az a józan ítélőképesség, ami az ilyen örökségek villámsebes kukába süllyesztéséhez elengedhetetlen.
(Erre a posztra majd kéretik erősen hivatkozni, ha öregségemre egészen meghülyülök, és egyszer csak valami fontosságot kezdek tulajdonítani a blogbejegyzéseimnek. Köszönöm.)