Kamra

Néha érthetetlen, az ember miért vágyik olyan csendre, hogy az ujjperce is belezsibbadjon, hogy a levegő is megálljon kilégzés után a következő belégzést már nem kívánva. Nem nagyon lehet megmagyarázni. Se pillanatnyi rosszkedvvel, se semmivel.
Csak ülni kellene ebben a csendben, nézni a tuják tetején a reggeli napfényt, kellene persze,  vagy hát jó volna a háttérbe egy vízfelület csillanása is, meg egy völgy hossza, amin végigfutna  a tekintet, de az nincs. Se tó, se völgy. Spájz van.
Az embernek ilyen mélycsendben lehet odabent rendszerezni, rakosgatni. Azt mondják, a félelmeket külön-külön kicsi csatos üvegekbe kell elzárni, hogy egymással semmiképpen ne léphessenek reakcióba, az örömöket pedig, mert ilyenkor van idő pepecselni velük is, érdemes kirakni a polcokra, egyiket a másik mellé, címkével kifelé. Vigyázva, szenvtelenül kell őket kirakni, nehogy gyanút fogjanak, nehogy azt higgyék, fontosabbak vagy veszélytelenebbek a félelmeknél.
A csalódásoknak anyám szerint sűrű fonatú kosárban a helyük a földön, de fedelesben, ne mászkáljanak kedvükre akkor sem, ha a csend már odalesz.
A szerelmeket csak akkor érdemes a kamrában tárolni, ha már túl vannak a tartósításon. Ehhez a szenvedélygyümölcsöt cukrozzuk le, hagyjuk állni egy ideig, majd zselésító anyaggal forraljuk fel, és főzzük kis lángon a használati utasításon olvasható ideig. Még forrón töltsük nagyon tiszta üvegekbe, aztán egy (vagy több) éjszakára tegyük dunyha alá. Ha teljesen kihűlt, tegyük végleges helyükre őket, a polc bal oldalán, szívmagasságban.
Romlékony holmit, múló haragot, ijedtséget, flörtöt, ne tároljunk a kamrában. Csak keveredést okoz.