Giccsbook

‎"Nem vagyok egyszerű! Csalódtam már olyan emberben, akiben teljesen megbíztam! Nevettem már a könnyeken és könnyeztem a saját nevetésemen! Ütöttek, álltam, rúgtak tovább tűrtem és nem ejtett rajtam sebet egyetlen pofon sem! Kitéptem a szívem, és oda adtam annak aki nem érdemelte meg! Máskor olyan elől zártam el azt, aki mindent megtenne értem! Megtanultam megbocsájtani a megbocsájthatatlant és elfelejtettem amit más soha nem lenne képes! Segítettem a legrosszabb ellenségemen, de rajtam nem segített senki! Tanultam, és megbuktam, felálltam aztán újra földre rogytam! Éltem az életem, máskor temettem a lényem! Mégis itt vagyok! Készen arra, hogy megmutassam az élet lehet bármily kemény, igen is érdemes végigcsinálni!" :-)))
(Ismeretlen szerző. Facebook.)

Úgy veszem észre, azokat a könyveket, amik tetszenek, a vége felé lassabban olvasom. Nem akarom érezni az utolsó lap utáni ürességet.
A lét elviselhetetlen könnyűségét is lassan fejeztem be, sokat gondolkodtam az utolsó oldalakon, mintha ettől a lét könnyűsége elviselhetőbb lenne ... Egyrészt a szeretetről gondolkodtam, másrészt a giccsről, de még Nietzsche torinói lováról is, most mégis csak a giccsről szeretnék megemlékezni. A többiről máshol vagy máskor.
Kundera a könyv utolsó előtti részében sok energiát fektet a jelenség magyarázatába, és ez most jól jön, mert sajnos van ennek létjogosultsága, a giccs mára nagy divat lett. Facebook divat.
Aki nincs a Facebookon, az nem is létezik, mondják sokan. Ami nincs a Facebookon, az nem is létezik, gondolja az üzleti élet, a politika, az átlagember, a marketinges. Az információ szabad hozzáférésének jegyében ma mindennek jelen kell lennie a Facebookon ahhoz, hogy létezőnek hasson. A művészetnek is ott a helye.
De nagyon ritkán látni Degas képeket megosztva, ritkán látni egy-egy impresszionistát. Ha elő is fordulnak festmények, leginkább valamilyen gegbe ágyazva néznek vissza ránk. (Van Gogh, Nincs Gogh) Baj ez? Nem. A baj nem ez.
A lehetőség, hogy sokszáz emberrel megoszthassuk az érzelmeinket, túl nagy kísértésnek bizonyult a ma embere számára. A giccs ugyanis éppen erre való. Milan Kundera azt írja: 'A giccs a meghatódás két könnycseppjét csalogatja elő... Az első könnycsepp azt mondja, milyen csodálatos, amikor gyerekek futnak a gyepen! 
Milyen csodálatos az egész emberiséggel együtt meghatódni azon, hogy a gyepen gyerekek futnak! - mondja a második.
A giccsből csak ettől a második könnycsepptől lesz giccs.'
A Facebook a korrekt információcsere terepe és a társadalmi kapcsolatok multitaskingjának játszótere. De a közös könnyezés leküzdhetetlen igénye miatt az elmúlt hónapokban a Facebook a giccsipar legkedvesebb gyermekévé lett. Ha az ember nem elővigyázatos, úgy ömlik rá a giccs, hogy levegőt is alig kap. Minden reggel gyerekek futnak a gyepen, kutyuskák csóválják a farkukat a réten, életigazságok ezrei ajánlják, hogy megoldják sorsunk feszítő problémáit.
Hogy mi hívta életre a leküzdhetetlen együttkönnyezés igényét, az számomra rejtély. Talán a társadalmi felelősségvállalás kedves gondolatához is kapcsolódik mindez. De Kunderának megint igaza van: 'egy olyan társadalomban, ahol minden hatalmat egyetlen politikai mozgalom birtokol, egy csapásra a totális giccs birodalmában találjuk magunkat'.
Hogy a Facebook felhasználói csak Magyarországon vannak-e ennyire belebolondulva a gyepen szaladgáló gyerekekbe, nem tudom. Még az is lehet, hogy az információ birtoklása lassan világpolitikai mozgalomnak tekinthető. Akkor viszont világjelenséggel állunk szemben.
Ha így van, nincs messze az idő, amikor új jelszó jelenik majd meg. 'Világ giccskedvelői egyesüljetek!'