Levelek

Drága Sándor,


Te jó ég, de régen írtam Magának! Egy teljes éve. Neheztel? Ne nehezteljen. Ha ritkán is, de írok, mert látja, tanulok. Nem tudok azzal dicsekedni, hogy az egyetlen nője vagyok, aki tanulékony, de nem számít. 
Emlékszik? Egyszer azt írta nekem, a túladagolások adják a mindennapi élet tragédiáit. Most akkor én aluladagolom magam Magának, jó? Remélem, most elégedett.
Nem, nem bosszantani akarom. Tudja mit? Elismerésre vágyom. Milyen tragikus az, hogy éppen a Magáéra, akitől ezt sosem fogom megkapni. 
Nem írtam még, hogy olvastam a Római történeteit. Tudja, hogy az első könyve, amit legalább ötször vágtam a sarokba? Mondja, hogy csinálja ezt? Hogy ennyire tudja minek örülök, és mi idegesít halálra. Mióta ismer engem ennyire?
Velem nem sok történt az elmúlt egy évben. Olvasok, írok, beszélek, és a legutóbbi levelem óta csak egyszer költöztem, viszont egészen hozzászoktam az új nevemhez. De azért ne bízza el magát, ehhez kivételesen semmi köze. 
Jól van, ugye? Azt hiszem, Magának nem hiányzik az itteni felfordulás. De tudja mit? Nekem meg hiányzik Maga. Minden évben egy kicsit jobban.
Sándor, vigyázzon magára. Egyszer még játszania kell nekem valamit attól a Johanntól, akiért annyira odavan. Ígérje meg nekem!
Addig is ölelem.


Izabella