Hason

Lehetne persze hanyatt is, de ahhoz kint kellene feküdni a kertben, mint ezen a hétvégén, amikor kora délután még elég erős volt a nap. De ha tennivaló van, ha már nem kora, hanem késő a délután, és ha néhány cirrus vagy culmulus is arra botorkál, ahol a mi kedves, különbejáratú csillagunk tanyázni szokott az égen, akkor, na akkor csak és kizárólag, hason fekve lehet kifelé nézni a semmibe. Legalábbis ez az elméletem, amit kísérletileg bizonyítok ezen a héten.
Mióta nagy hirtelen kitavaszodott, értsd délelőtt tíz után a tantermekben 25-30 fok van, mert ugye fűtenek, mint a rosseb, de ilyenkor ki nem szarja le, hogy takarékoskodni kell ... Na mindegy. Szóval mióta kitavaszodott, végképp zéróra esett az osszuk-meg-a- világ-titkait-a-diákokkal motivációs görbém. Azt hiszem, tavaszi motivációs fáradtságom van.
Hazajövök, lelkesedés nélkül háziasszonykodom és családanyáskodom, de a lehető legrövidebb időn belül felmegyek az emeletre és hasra vágom magam a hálószobában az ágyon, aztán a könyökömre támaszkodva bámulok ki a teraszon át a napsütésbe.
Micsoda pillanatok... Ilyenkor, még kábultan a napi nyüzsgéstől, olyan intenzíven lehet semmittenni, hogy az felér egy pszichoanalízissel. Üresen elfutó óra ez persze, Illyés ráncolná a homlokát talán, de nekem nagyon értékes.
Hason fekve a meleg takarón a világ sokkal szerethetőbb képét mutatja, mint egyébként. Majdnem olyan szerethetőt, mint annak idején az amerikai kölcsönkertben, a függőágyban fekve.

Ja igen, és aki szereti, meg ráér, annak mondom, szerelmes levéllel lehet játszódni a VilágMa oldalán.