Szerintem az embernek önmagát, a saját gondolatait, mozgatórugóit stb. megérteni mindig nagyon nehéz és érdekes feladat. Kicsit olyasmi, mint ha a háta közepét kellene lerajzolni. (Na jó, ez talán nem annyira pontos hasonlat.) Pedig kézenfekvő lenne, kit ismerne az ember jobban, mint önmagát... Aztán kiderül, tulajdonképpen ezzel a próbálkozással szinte el is megy az élet.
A külső és a belső világ kapcsolata bonyolult. Egy 'egészséges' embernek is, pláne valakinek, akire az átlagtól való különbözősége miatt rásütik a 'beteg' címkét. Pedig az is lehet, hogy amit betegségnek hívunk, az pusztán az elme egy átlagostól eltérő működése.
Autistának lenni ma betegség. Kezelendő, csillapítandó, elkendőzendő, gyakran szégyenletes különbözőség. Az a helyzet, minden kor kitermeli a maga homlokra ragasztható kényelemmatricáit. (Volt ilyen régen az epilepsziásoknak is.) Az átlagember kényelmét szolgáló kis feliratokat, amitől aztán azt érezheti, megoldottam, kategorizáltam, kezelhetetlen, tanulási nehézséggel küzd, izé, na mondjunk egy nevet szindrómás, tegyünk intézetbe könnyebb lesz neki= könnyebb lesz nekem. A nem gyógyítható a kulcsszó. Mintha az életéből bárkit ki kellene, ki lehetne gyógyítani.
A nyugati átlagtársadalom ma gyakran kiközösíti a különbözőt. Vannak törekvések, hogy ez ne így legyen, de nem ez az általános egyelőre. Én mindenesetre örülök ezeknek a törekvéseknek. Örülök azoknak, akik számára az út a cél, nem a megérkezés. A tevékenység és a törekvés a tökéletességre, nem a tökéletesség maga.
Ilyen utat mutat be a Mick Jackson rendezte Temple Grandin. A műfaja életrajzi dráma. 103 perc mindarról, amiről az előző néhány bekezdésben írtam. Rendkívül megható. Eszközeit tekintve nem hoz különösebb újdonságot, de ez kivételesen nem volt baj. Egy autista nő életét, és ami talán még fontosabb, küzdelmeit mutatja be a film. Kiváló, pátoszmentes (Flóra :)) alakításokat láthat, aki szereti az önéletrajzi filmeket, és aki szeret azon gondolkodni, kire és milyen címkéket ragaszt a hétköznapjaiban.
Hol a "norma", a "normális" határa?...
VálaszTörlésNagyon fontosak ezek a mondataid: "az út a cél, nem a megérkezés. A tevékenység és a törekvés a tökéletességre, nem a tökéletesség maga."
A tökéletesség amúgy is csak ideál, mint a betlehemi csillag, ami felé legfeljebb csak törekedhetünk... Kierkegaard szerint: "nem az út a nehéz, hanem a nehézség maga az út" (franciából tettem át szabadon: "Le chemin n'est pas difficile. C'est le difficile qui est le chemin.")
Kirkegaard ezt jól mondta. :)
VálaszTörlésAz élet csodálatos lehetőég, egy nagy játék. Csupa öröm és bánat. Csak, hogy ne unatkozzunk.
VálaszTörlésSzerintem. :))