Gyógy

Végre megszabadultam a rögzítéstől, és leírhatatlan, milyen öröm ismét szabadnak lenni. A hazai egészségügy ismét kivívta őszinte csodálatomat, tegnap délelőtt a kezelőorvosom 47 beteget látott el. Mire fél négy tájban bejutottam hozzá (ez még a délelőtti rendelése volt), nagyon fáradt volt, de a humorát legalább nem veszítette el. Azt kérdezte tőlem, ha a ma délelőtti páciensei közül csak ketten jelentik fel, már jó dolgozott, ugye? Mondtam neki, hogy szerintem igen, úgyhogy kicsit kisimult az arca.
A várakozást egyébként békében tűrtem, olvastam vagy 150 oldalt Hamvas levelezéséből, amitől csak megerősödött bennem, hogy Hamvas félig bolond, félig szent ember volt. Az idő többi részét kedvenc egészségügyi elfoglaltságommal, a várakozó emberek megfigyelésével töltöttem. A rendelés törzsközönsége idős nőkből állt (ült, feküdt), akiket kísérőik igyekeztek nyugtatni, mert meglehetősen rosszul tűrték a várakozást. Idős férfiből sokkal kevesebb volt, ők mindannyian kísérő nélkül, egyedül érkeztek. Érdekes. A férfi jobban boldogul, ha törött a lába?
A fiatalabb korosztályt nőkből csak ketten képviseltük, én a kicsit fiatalabbat, a mellettem ülő lány a sokkal fiatalabbat. Korcsolyázás közben törte el a karját. Fiatal(abb) férfiból azonban megint akadt beteg szép számmal, igaz, őket legtöbbször valami sportsérülés, motorbaleset satöbbi érte. A dolognak az a bája, hogy ilyenkor - életkorom ellenére - a fiatalabb korosztályba sorolódom, és alkalmam nyílik olyan fiatalemberekkel is elbeszélgetni, akikkel egyébként aligha. Nagyon tanulságos tud lenni az ilyesmi.
A kezem sajnos, szabadsága ellenére, még nem mozog rendesen, és most megint nagyon fáj is. (Vonhatnék társadalmi párhuzamokat, de minek.) El kell járnom gyógytornára, aztán megint vissza a kis doktornőhöz, aki azt mondta, majd kitalálunk valamit. Hogy ezen mit értett pontosan, nem tudom, de nem is érdekel. Legközelebb viszont Rejtőt és uzsonnát is viszek a biztonság kedvéért egy ilyen kis röpke délelőtti találkára.