Az enyém

Milyen csoda és milyen semmi az élet. Na jó, nem én vagyok ilyen filozofikus, filmeket néztem szombaton és vasárnap. Egész héten nem volt kedvem, aztán szombaton megnéztünk egy szíjájés, globális összeesküvőset a moziban. Az ilyesmit jobb moziban nézni. Tetszett, a rendezőtől nem láttam még semmit, de a két főszereplőt kedvelem, különösen Ryan Reynoldsot, de Denzel Washingtonnak meg jót tesz az idő múlása, ebben a filmben többször használta az arcizmait. Jó volt na, sokat lőttek benne ugyan, de volt benne fordulat, meg bölcsesség. Egyébként meg mindegy, már nem akarok kém lenni, a végén úgyis lelövik az embert.



Mire hazaértünk, már elkezdődött az m1-en, azt hiszem, A mások élete. Ott ragadtunk a képernyő előtt, pedig már nagyon fáradt voltam. Persze kitalált történet, a szereplők is kicsit karikírozottak, hogy a jóságos megfigyelőtiszt, meg a szívében tiszta író, meg ... na a nő, az már érdekesebb figura volt, de azt meg utáltam. Így működik az ember szíve. Hogy tudja, hogy a való életben alig-alig akad tiszta jóság, de a filmben arra bukik, az emberit meg megveti. A nőt, aki saját érvényesülése miatt elárulja a szerelmét. Még akkor sem tudtam sajnálni, amikor meghalt.
Különben a film1983-ban játszódik Kelet-Berlinben. Nagytesót kellene megkérdezni erről, ő a szakértő, hogy tényleg ilyen teljes körűen megfigyelték az embereket vajon? Micsoda megalázó kiszolgáltatottság lehetett. Persze, mit tudunk mi ... Mit tudjuk, ma mi megy.
A film nagy tanulsága azért mégiscsak az volt, hogy Németországban mindent nagyon hamar nyilvánosságra hoztak, itt meg mi megy még ma is. Már rég túl kellene lenni ezen az egészen. Azért kíváncsi lennék magammal kapcsolatban. Az akkorra és a mostra is. Talán sosem tudom meg, talán nem is érdekes az egész.



Vasárnap fél kézzel, de vasaltam. Ha nem egy napon múlt volna, levagdosom a kötést. Szörnyen idegesít már. Próbáltam mozgatni a vállam, előrefelé egyelőre nem mozog, illetve nagyon fáj. Vasaláshoz megnéztem az Ízek, imák, szerelmeket, rossz kedvem volt, valami instant vizuális elégedettségre vágytam. Pizza, Richard Jenkins, Bali. Jó volt. Éjjel meg magyarul a Precioust. A főszereplő öniróniáját már elfelejtettem. Túlzottan el voltam foglalva a történet szörnyűségeivel meg az anya mocskos szájával.
Ma sétálok egy nagyot, meg elbuszozom a klinikára. Délután pedig végre rögzítőkötés nélkül leszek.  Úgy döntöttem, visszatérek a jógához, meg a meditáláshoz. Hátha segít a líra ellen, meg a tanítás iránt érzett közöny ellen is.