Az intézményesült középszer

Az előbb majdnem azt írtam egy kommentben, hogy már hála az égnek nem látok ki a hó alól, de remélem a főnököm bejáratát is betemette alaposan, így hétfőn nem lesz alkalmam végighallgatni polgári körmondatokban kifejtett véleményét intézményünk szalagavató báljáról. Aztán ott visszafogtam magam. (Én egy hős vagyok.)
Azért néhány gondolat kikívánkozik belőlem, úgyhogy ezeket ide mégiscsak leírom. Ettől aztán semmi sem változik, de legalább nyugodtan alszom.
Ezt a bált ott rendeztük, ahol évek óta szoktuk. Most az előzetes szervezés kisebb fiaskóiról nem szólok, nem is voltam érintett, és, hála az égnek, nem nekem kell levonni az esetleges konzekvenciákat. Én most csak arról a megvalósult és intézményesült középszerről szeretnék néhány szót ejteni, amivel ilyenkor egy vendég szembesül. Hagyomány így is lehet ezt hívni, de hadd higgyem azt, az igénytelenség nem teremt hagyományt, csak ... hát csak valami olyasmit, mint a tegnap este.
A műsornál vagy minél kezdem, mert mindig azt hiszem, ha ugyebár hagyjuk kibontakozni a diákokat, akkor majd utat tör magának a kreativitás, és látunk csodát. Ez minden bizonnyal így is lenne, ha nem a megszokott Egoharcosok állnának mindennek az első sorában, és kényszerítenék saját akaratukat, ízlésüket, értékrendjüket a náluk szerényebb, kevésbé nagypofájú osztálytársakra.
De az iskola a világot tükrözi, az erősebb ego ... na és akkor készül a műsor, ami ha jóindulatú akarnék lenni, akkor annyit mondanék rá, hogy sekélyes, ötlettelen, unalmas. Ha nem ... de nem is érdemes. Szóval hagyományosan (jajj!!! hogy a hagyomány az nem a nincsmásötletünk szinonímája, azt nem tudják)
A: Van egy osztálytánc, amin ha nagyon akarok, végeredményben röhöghetek, mert olyasmiket adnak elő, amihez se testük, se mozgáskultúrájuk, se hallásuk, se ritmusérzékük. És akkor higgyem el még azt is, hogy az a koordinálatlan vékonyka kamasz tulképpen egy szétgyúrt, fekete drogdíler, mellékállásban rapper. A csaj meg, aki az első sorban vonaglik, az meg maga Beyoncé esetleg, nem egy középkategóriás luxuskurvának kinéző tanítvány. Ezek persze a felismerhető kategóriák ugyebár. Ezen felül vannak még a 'nemtudommiezazene aláfestéssel a színpadon valamit csinálók csoportja kockás ingben, de pont ez volt tavaly is' típusú produkcióból kettő.
B: Van minden osztálynak saját magára emlékező műsora, melyben évek óta három ugyanolyan zenére vágnak össze képeket. (Hogy mi kerüljön be, és mi ne, azt, gondolom, megint az Egoharcosok döntik el.) Na itt aztán van nagyon 'ötletes és újszerű' gyerekkori kép- mostani kép párhuzam, osztálykirándulós piázós-cigizős képek, és itt-ott egy-egy smárolós is. És akkor ezt jól végignézi az osztály, meg a vendégek is. A nagyi meg gondolom, különösen örömét leli abban, amikor Pistike seggrészegen vigyorok le a vászonról.
Na ez van, a műsor után szerencsére korrekt nyitótánc, majd ünneplő seregek a parkettre. Mind a tizenkét pár, mondjuk. A lányok fel-, s alá vonulnak a méregdrága selyem nagyestélyikben, de közben a személyiség nem változik, vagyis az összhatás, mint tehénen a gatya. A mellettem eloldalgó öt lányból minimum négy ott a folyosón nyúl bele a ruhába felrángatni a pánt nélküli push-upot, ami szigorúan diszharmonizál színben a ruhával, méretben a mellével. A nagymellű lányok kicsikét vesznek fel, a kismellűek meg nagyot. Majd ha megint lesz osztályom, ne felejtsem el megemlíteni a lányoknak, hogy a push-up és a mellplasztika az nem egészen ugyanaz. Tehát az előbbinél nem játszik, mi a kívánt méret.
Aztán egy-két óra múlva már a vendégség kilencven százaléka unja az egészet, a végzősök az afterpartyra gyúrnak maligánban. (Persze szeszt elvileg nem lehet fogyasztani, csak akkor ugyebár a tanárok meg hogyan ihatnak. Ami egy jogos kérdés, bár engem is csak a jogosítványom épsége tartott vissza, az is igaz, csak tényleg hol jogos ez a diszkrimináció.)
Aztán egyszer csak elhúznak mulatni úgy, ahogyan ők szeretnének, a tanárok közül páran kötelességből adódóan kitartanak és bugyikat meg üres piásüvegeket szednek éjjel egyig.
Nem tudom, ez a semmi, ez az intézményesült középszer mégis ki a fenének kell.