Ha egyszer valaki pisztolyt szegezne a homlokomhoz, és mindenképpen meg kellene neki mondanom, mi A Film számomra, egészen biztosan Terry Gilliam 1985-ös Brazilját mondanám.
Ha jól emlékszem, 86 környékén láttam először a filmet a Huszárikban, és hiába telt el több, mint huszonöt év, semmit nem fakult a film az emlékeimben. A gyakorlatban persze sajnos sokat, mert bár már láttam azóta többször is, szinte nézhetetlen minőségben jutottam csak hozzá egészen múlt hétig, amikor sikerült megszereznem HD minőségben. (Isten áldja a filmes érdeklődéssel bíró tanítványokat.)
Most mondhatjuk persze, hogy annyira mindegy a kópia minősége egy nagy klasszikus film esetén, de ez egyáltalán nem igaz. Sőt. A Brazil esetében pedig ez pláne nem igaz, mert Gilliam képi világa még mai szemmel is lélegzetelállító, és hiába szoktunk hozzá a számítógépes grafika csodáihoz, ennek a 85-ben készült filmnek alig akad mai versenytársa látványban.
Hihetetlen, a kor adottságaihoz mérve pedig szint elképzelhetetlen, profizmussal készültek a jelenetek. Nem csoda, hogy a Brit Filmakadémia díjai közül a legjobb technikai megoldásért járót söpörhette be a film.
Azért a legeket a Brazil esetében nem pusztán a képi megjelenítés miatt kell említenünk. Lehet, hogy elfogult vagyok, de a Brazil a filmre vitt negatív utópiák legjobbja. Orwell filmvásznon, tökéletes minőségben. Bár a film nem a regény adaptációja, a forgatókönyv eredeti (Terry Gilliam, Charles McKeown és Tom Stoppard munkája), tökéletesen hozza azt a világot, amit Orwell is megjósol, és aminek sajnos ennyi év távlatából még több a napi aktualitása, mint a film bemutatásakor.
Egy bürokráciára épülő, az ember szabad döntéseiben ellenséget látó, túlautomatizált jövő-jelent élük át a filmben, ahol a rendszer (mind politikai-államszervezeti, mind technikai értelemben) nyikorogva, de megkerülhetetlen kényszerrel és erőszakkal érvényesíti működését. Ezzel a rendszerrel szemben nincs esélye semminek és senkinek, talán csak a civil ellenállás egyetlen formájának, az álmoknak, amikbe azonban még úgy is, hogy álmodni azért minden rendszerben szabad volt, szükségszerűen belehal az ember.
Magáról a cselekményről nem szeretnék most írni, abban bízom, lesz, aki megnézi, mert érdemes. Arra azonban ügyeljünk, hogy az eredeti 142 perces rendezői változatot szerezzük be, mert ebből a filmből is készült egy rövidebb, happy endingesre kényszervágott verzió az amerikai stúdió miatt. Amerikában ez a megvágott, boldog befejezésű változat került bemutatásra. (Jó, valahol érthető, 12 millió dollárt fektettek be, amit aztán soha nem láttak viszont.)
A rendező eredeti szándéka szerint készült vágás ennél jóval életszerűbb, sötétebb és kilátástalanabb, de kétségtelenül ez az egyetlen elképzelhető befejezése ennek a filmnek.
Aki a Brazilt megnézi, egy szép, új világot néz majd, amelyben legnagyobb meglepetésére saját világára, 2012 Magyarországára ismer rá. Kényelmetlensége ellenére is kihagyhatatlan filmremek, és (szégyen ránk nézve is, de) örök klasszikus, amely nem véletlenül nyerte meg az összes nagy díjat Los Angelesben, és nem véletlenül nem nyert egyetlen Oscart sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése