Ma egy másik

Vannak reggelek, amikor az ember hitetlenkedve néz maga elé, mert nem tudja biztosan, hogy amit előző este gondolt az életéről vagy a világról, az tényleg úgy van-e. Hogy a kiadós alvás átírta-e az előző este a gondolat bakelitjébe öntött kényelmetlen sláger refrénjét, vagy ugyanaz a kicsit szomorú, kicsit szerelmes nóta szól aznap reggel is. Hogy ugyanott reccsen-e a lemez az öntési hiba miatt vagy ez most nem, ez most tisztán szól, és a zongora meg a hegedűk is jókor lépnek be, és kivételesen nem sietik el.
A ma reggeli szám különben elég sok helyen recseg. A legtöbb a munkahelyi recsegés, mert tegnap raporton voltam az igazgatóhelyettesnél, aki látomásos napjai egyikén megosztotta velem, hogy nálunk baj van a nyelvoktatással. Tényleg baj van különben, de hogy ez azt kell jelentse, hétfőtől kapok egy újabb nehéz (értsd reménytelen) csoportot, azt nem gondoltam volna. Pláne úgy, hogy nyilván akkor még kevesebb lehetőségem lesz órákat látogatni, pedig kellene, de ezt a kétes 'kinevezésem' előtti tíz percben mindketten meg is állapítottuk.
Hát baj van igen, persze nem csak a nyelvoktatással, de én valóban ezért vagyok felelős, szóval ma le kell ülnöm Bridge-dzsel, és négyszemközt el kell erről beszélgetnünk az irodájában, mondta tegnap mélyen a szemembe nézve. Csak sajnos az van, hogy nem akarok vele beszélgetni, de azt mégsem mondhatom, hogy csendes periódusomat élem, bocs, meg azt sem, hogy unom az értelmetlen körmondatait, mert semmi előremutató nincs bennük. Tehát ma bemegyek, és elmondom neki, hogy az van, szar ez így, de majd semmi okosat nem tudunk kitalálni együtt sem arra, ha egy tanár rosszul végzi a munkáját. Maximum idén is meg tudom nekik mondani négyszemközt, hogy szerintem változtatni kellene. Aztán majd minden marad a régiben, mi meg kivakarjuk a nehéz helyzetekből, átadjuk a csoportjait valami mentőangyalnak érettségi előtt, és bazmegolunk elkeseredettségünkben. Illetve az utóbbit, habitusomnál fogva, csak én.
Nagyon jó lenne, ha lenne munkahely ma Magyarországon, és azt lehetne mondani kollégáknak, figyelj, tök jó ember vagy, tehetséges ebben-abban, de nem a tanárságban, mert azt nagyon szarul csinálod, emiatt nem is szereted, csinálj valami mást holnaptól, az életed is rendben lesz. De nincs más, az élete nem lesz rendben, és naná, hogy ha bemegy és a kutyájáról beszél negyven percet magyarul, az még mindig jobb, mintha nem lenne állása és éhen halna.
Nincs értékelés gyakorlatilag, se ön se másmilyen. Ami van, az meg nem működik. Én eljutok egy évben X órára, megnézem, van egy képem, ezt elmondom a tanárnak, teszek javaslatokat, gondolok valamit az egy óra és a személyisége ismeretében, aztán következő tanévben igyekszem ennek megfelelően eljárni, amikor beosztom a csoportokat. A véleményemet leírom a rendelkezésemre álló 3 (!!) sorba a megfelelő nyomtatványba, aztán ennyi.
Tegnap Gofrinál látogattam, jó volt látni, ahogy tanít, de holnap bejelentkezem a kutyás nőhöz, és hülye picsa leszek. Minden napom más. Nem tudom őket előre.