A cseresznyebefőttről

Bennem a cseresznyebefőtthöz nagyon otthonos emlékek társulnak. Pedig anyám akkoriban nem főzött be semmit, az akkoriban alatt a gyerekkoromat értsük, és mostanában is csak szigorúan a tízperces lekvárok híve.
Ezt nem szemrehányásként mondom, én magam is a gyors lekvármegoldások híve vagyok, befőttet készíteni pedig gyümölcsös és kamra híján én sem szoktam.
Visszatérve a cseresznyebefőttre ... annak idején nem osztották a gyerekhez járó betegszabadságot ilyen bőkezűen, mint manapság, vagy anyámat nem engedte a főnöke, nem tudom. Mindenesetre elég gyakran előfordult, hogy ha csak egy kisebb betegségem volt, 'normális' láz, torokfájás, köhögés, akkor anyám nem maradt velem otthon. Nyilván nem öt éves koromról beszélek, hanem mondjuk kilenc-tíz éves koromról. Olyankor mindig vett nekem egy üveg cseresznyebefőttet munka előtt a boltban, én meg azt ettem egész nap. Globust talán.
Nem színüket elegánsan megtartó, kívánatosan piros szemekre kell gondolni, hanem aprócska, szürkévé konzerválódott, túlcukrozott lében ázó cseresznyékre. Talán már nem is létezik ez a fajta befőtt, mert kiderült róla, hogy súlyosan károsítja az egészséget vagy mit tudom én. Pedig gyógyított.
Manapság az anyák általában otthon maradnak a beteg gyerekkel, ami nagyon jó. Én még a nagyok miatt is aggódom, ha betegen kell itthon maradniuk, pedig nem kicsik már.
Emlékszem, amikor gyerekeim születtek, az akkori főnököm azt mondta, ha beteg a gyereked, maradj vele otthon, az itteniek megvárnak, a sajátod a legfontosabb. És amikor bajom van azzal, hogy lassan embertelen terhet szeretnének a tanárokra mérni, nem a munka fáj, hanem az, hogy a sajátjaimra nem marad idő és türelem. Ezt a fajta cseresznyebefőttet pedig nem is lehet már kapni a boltokban.