Lélektani kisvállakozás

Túl kell élni. Ez van. Feladatorientáltan kell szemlélni az életet. Joe-tól lehetne tanulni, hogy minden csak egy feladat, a problémát meg kell oldani, aztán viszlát, menjünk haza.
Mindegy, kész a cikk az évkönyvbe, látszik is rajta, hogy nagy szenvedések árán született, viszont legalább jó szar is. Az ember magának csinálja a problémáit.
Ez a hét kicsit zűrös, mert hol egy-két (száz) dolgozatot és fogalmazást próbáltam javítani itt-ott lopott percekben (hatékonyság zéró!), hol számos gyermekeim egyikének fogadóóráján igyekeztem néhány gyors kört letudni. Mindig nagyon tanulságos körülnézni más háza táján.
Tegnap a két gimnazista tanárait tekinthettem meg, szerencsére sok közös van, így már nyolc előtt haza is értem. Persze, mit tud mondani egy tanár, amit a szülő nem tud? Semmit. Tulajdonképpen csak a spanyol matektanárral volt dolgom, mert van itt előrehozott érettségi képben, hogy egy kicsit enyhíteni lehessen a biológia-kémia emelt szintes vizsga szorításán. Meg vizuális megerősítésre volt szükségem a magyartanárt illetően. Állítólag ír. Őszintén remélem, hogy abban több kedvét leli, mint a tanításban.
A mi kis mikroháztájinkban viszont vidám az élet. Ezen a héten fontos rendezvény zajlik, melynek keretében tegnap reggel megmentettem két olasz kislányt a folyosó hajnali unalmától, és beültettem őket American Beauty-t nézni a csoportommal. Én jól szórakozom mindenesetre, mert a hét rendezvényei a szokottnál is kreatívabban zajlanak, a szervezők gyöngye ugyanis néha megfeledkezik aprócska dolgokról. .
Holnap már tanítanom sem kell, lesz nyílt nap, megyek céget látogatni valami hulladékkezelőbe (ez a szemétdomb kedves neve??). Tök jó lesz. Már várom. Utána ... utána meg jelenlétemmel emelem a rendezvény fényét. Igyekszem majd legalább hatszor összetalálkozni a főnökömmel, mert addig biztos nem mehetek haza.
Színház az egész világ, mondták már többen. Szerintem meg inkább kupleráj. Kisvállalkozásban élem túl. Kurvulok.