Free-motion 2.

Saját

Nagysó-féle

Nos a free-motion egyáltalán nem olyan egyszerű dolog, mint amilyet a neve sejtetni enged. Bár ez nem újdonság, párszor elfilozofáltunk már arról, az ellazulás nehéz dolog. A free-motion quilting egy olyan technika, melynek során a steppelni szánt takaró (vagy bármi) szabadon mozog a varrógép talpa alatt, így bármilyen mintát , leginkább persze indákat, kacskaringókat, satöbbi lehet ilyen módon megalkotni. A free-motion egyik kulcsa a szálfeszesség és az ellazulás. Utóbbi a steppelő kliens részéről természetesen.
Azt hiszem, manapság csak ritkán éri olyan szerencse az embert, hogy egy profi patchwork és quilting szakértőtől tanulhat tanfolyamdíjak nélkül, puszta barátságból. Engem mindenesetre ilyen szerencse ért az idei Lengyeltóti Patchwork, Quilting, Cross Stitch és Szénhidrát Napok keretében. Egyszerűbbre fordítva: TSB teraszán idén kézműveskedésbe fogtunk, Nagysó takarókat varrt, megtanított free-motion steppelni, megtanult free-style keresztszemezni, (hímzett is egy gyönyörű pálmafát, illetve bocsánat egy íriszt), én pedig két év szerencsétlenkedés után végre megsteppeltem Borcsi takaróját.
Az őrült munkatempót viszont szénhidráttal és alkohollal oldottuk, így szenderedett jobblétre legalább három csomag arab lepény rusztikus padlizsánkrémmel, valamint fél üveg jóféle déli szilvapálinka.
A hetem mottója egyébként valóban a free-style, free-motion  kellene, hogy legyen, mert ezen az elmúlt héten a szokásosnál is nehezebben ment a lazítás. Olyannyira, hogy még az utolsó napokban is költözködős rémálmaim voltak.
TSB-nek rengeteg sok köszönet jár, amiért elviselte a napokig tartó varrógépcsattogást, amiért rengeteget dolgozott, hogy én azt csinálhassam, amit akarok. Hazaérve azt kellett megállapítanom, hogy ez is csak a Lengyeltóti teraszon fordulhat velem elő.
Azért legyen itt is pár kép a hangulat kedvéért.

Free motion

Steppelek.

Vitéz Mihály, a komódok és én - vígjáték csavarhúzóra és gumikalapácsra

Van ez a helyes figyelmeztető ikon a Malm komód összeszerelési útmutatójának elején. A bal oldalon egy magányos összeszerelő legörbülő szájjal áthúzva, a jobb oldalon pedig két ember vigyorogva. Na ezért hívtam el VM-et bútort szerelni.
Szegény ember vízzel főz, ez van. Ő már nem tud jönni teraszozni a héten Lengyeltótiba, így legalább egy kis időt sikerült együtt tölteni, még akkor is, ha mondjuk ez nem az a pihentető nyári program. Azért remélem, nem bánta meg, hogy felajánlotta a segítségét, bár azt hiszem, úgy van ezzel, mint én, hogy szeretek együtt dolgozni vele meg TSB-vel még ilyen nem West Balkán stílusban is.
Hármunk barátsága talán ettől ilyen jó, hogy nem csak a lazítás megy együtt, hanem a munka is. És mindegy, hogy lekvárfőzésről, iskolai projektekről, varrásról vagy bútorszerelésről van-e szó. Az öröm és a bánat mellett a munkán is osztozni tudunk. Nagyon jó ez így, és ez hiányozni fog augusztustól, amikor VM már egy másik iskolában kezdi a tanévet. Lehet, hogy mégis ki kellene találni valami közös dolgot, ahol hárman továbbra is együtt dolgozhatunk.
A komódok mindenesetre tegnap elkészültek, és bár TSB-vel csak telefonos kapcsolatot tudtunk tartani,  jókat röhögtünk magunkon, meg egymáson is. Hiába na, a hetvenedik csavar után tényleg ellazul az ember.
Ott álltunk negyven fokban a hálószobában, kezünkben az akkus csavarhúzó, hátunkon patakokban csorgott a víz, és azon filozofáltunk, nem lenne-e érdemes becserélni a szexet bútorszerelésre. A testedzés megvan, jól megizzad az ember, sőt a hajlékonyságot is fejleszti, mert a hajladozás karban tartja az ízületeket, a kész bútor pedig nagy megelégedéssel tölti el az embert. És egész délután bírtuk. Hát hol mondhatjuk mindezt el a szexről?
Persze ha majd megöregszünk, TSB-nek kell felolvasni az összeszerelési útmutatót, mert VM és én nem fogjuk látni a betűket. Ő adogatja majd a csavarhúzót és a gumikalapácsot, amit mi rendre nem találunk, és jótékonyan figyelmeztet minket, ha megint fordítva akarjuk felrakni a sínt. Ha meg már nem megy, nem veszünk összeszerelős bútort. Beosztjuk, ami van. Csak nálam egy kisebb bútorraktárnyi.

 

Séta

Azt hiszem, kétféle fáradtság van. Van az, ami alvással győzhető le, és van, ami baráti beszélgetésekkel. Az első egyszerűbb, tisztább, humánusabb. A második, a nyúlós rosszkedvű fáradtság, ami ott kísért a pihenés óráiban is, már bonyolultabb, mert inkább a psziché sajátja, mint a testé.
Manapság ritka kincsem ez az egyszerű fajta, meg is kell becsüljem, ha egyszer-egyszer nem szomorúan, hanem gondolatok nélkül alszom el este. Hogy ha álmodom is, az izmok pihenése felülírja a rémálmok és az alvás alatt is futó filmdráma örvényeit.
Jó lehet egyszerűen élni. Jó lehet, ha az izmok fájdalmas erőfeszítése az utolsó kedvetlen gondolatot is kiűzi az ember fejéből, ha az életben maradás küzdelme nem hagy már teret olyasminek, amit boldogtalanságnak is lehet hívni. Bölcsebb látni a hiábavalóságot.
Ez egy kedves illúzió, mert tulajdonképpen igaz, és jó azt képzelni ideig-óráig, hogy ki lehet sétálni ilyen Hamvasbélásan, ilyen Thoreaui tempóban a világból; kimérten, az idővel megbékélve, a mindenség felé.
A ma emberének mintha csak az Istentől kikényszerített halála maradna alternatívának az élettel szemben, pedig az élettel szemben ott az a fajta élet, ami nem a mindennapok rabságában, hanem a szellem szabadságában zajlik. Az élettől meggyötörteknek Hamvast, Thoreaut vagy Lénárdot kellene olvasni. Nem a tetszés, hanem a ritmus miatt.

R.E.M. napok

Komolyan beszélek. Természetfeletti, hogy néha esőben is mosolygunk. Innen is lehet tudni, hogy az ember természetfeletti lény.

Minőségi filmek vasaláshoz 4 - New Jack City

It's the end of the world as we know it. (Ez az általunk ismert világ vége.)
Ez jutott eszembe tegnap éjjel, amikor az ezer éve nem látott New Jack Cityt néztem vasalás közben.
Szerencsés dolog, hogy régi filmek is előkerülnek a tévében, mert pont erről a filmről beszéltem Emmának az előző Gyémánt kör ülésén, de mostanra már elfelejtettem, hogy meg akartam nézni újra.
Amikor a New Jack City 1991-ben elkészült, nekem az akciófilmek netovábbja volt. Kicsit vicces ezt most leírni, mert azóta eltelt pont harminc év, és aki most látja ezt a filmet, az előző mondatomon halálra röhögi magát.
Mert hol van már a világ és az akciófilm ettől a filmtől?? Fényévekkel odébb.
Nem is a filmgyártás vagy a technikai fejlődés az izgalmas, hanem a bemutatott Gonosz. Az, hogyan tudta elképzelni és megmutatni a rendező, Mario Van Peebles, a romlottságot, a Nyugat bukását, az erkölcsi fertő netovábbját. Akkoriban ámultam, most meg ... Most szíven ütött, mennyire mindennapinak látom a kockákat.
Van Peebles az akkori nagy gonoszra, a crack feltűnésére építette a film cselekményét. Az erkölcstelen drogbáró Nino (Wesley Snipes) mindenkit és mindent a pénznek rendel alá, hagyja, hogy a családi kapcsolatait és az egész életét megmérgezze a kábítószerből szerzett pénz. A zsaruk (köztük az általam rajongásig szeretett Ice-T is) össze-vissza moralizálnak.
A szomorú és ijesztő következtetésem az volt, hogy Van Peeblesnek nem volt elég fantáziája. Úgy járt, mint a régi utazók, eljutottak az ismert világ végéig, a többit meg elképzelték. Ő a saját világa alapján így tudta elképzelni a Nyugat alkonyát, ami után már nincs lejjebb, aminél már nincs rosszabb. De az általa 1991-ben elképzelt erkölcsi fertő ma óvodások játszóterének tűnik. Jó, lehet, hogy túlzok kicsit, de akkor is.
Ma már sehol nincs a crack, vannak helyette ugyanolyan addiktív, sokkal könnyebben hozzáférhető drogok, amit boldog-boldogtalan már 13-14 évesen felszív egy buliban. 91-ben a társadalomból kitaszítottak füstölték el az agyukat, ma bárki, akinek elege van a mindennapok mocskából. Akkor a Gonoszról mindenki tudta, hogy gonosz, olyan gonosz, hogy kisgyereket használ pajzsként, ha lövöldöznek rá. Ma nem tudod, a szomszéd mit csinál éjszakánként, és a lehető legjobb dolog, ami történhet egy kislánnyal a Gonosz kezében, hogy gyorsan lelövik.
Az a helyzet, hogy továbbra is nagyra tartom ezt a filmet, csak kicsit másképp, mint eddig. Minden szennyével együtt is lassan tündérmesévé varázsolta az élet, mert ahhoz, ami most van, csak nagyon kevés rendezőnek volt fantáziája harminc évvel ezelőtt. Kár, mert jó volt abban hinni, hogy a legrosszabb, ami megtörténhet velünk, benne van a New Jack Cityben.

Társbérlet

Weninger Antal szerint rossz úton jár, aki a jógát sportnak, pusztán testgyakorlásnak tekinti, aki azt gondolja, a jóga arra való, hogy feszesítse az izmokat és lazítsa az ízületeket. Annál inkább jó úton halad viszont, aki megérti, a jóga egyszerre koncentráció és relaxáció, aki a jógát életmódnak fogja fel. A test ugyanis a lélek mozgását követi.
Ez utóbbit már én gondoltam hozzá tegnap este, amikor elnéztem a jógafoglalkozás a vendégkörét. Emma hívott egy ideje, de kicsit tartottam tőle, hátha olyan lesz, mint valami akrobatikus rock and roll, hogy csak a zene eredeti, a mozdulatok öröme meg hiányzik. Jó, hogy nem így volt.
Persze, amilyen a formám, tegnap valamiért iszonyúan sokan voltak, ráadásul valamiféle átalakítási munkák miatt nem is a megszokott teremben volt a foglalkozás, hanem a fitness-centrum közepén. Mindegy, gondoltam, majd nem megyek többet, ha nem tetszik.
Amikor megérkeztem, egészen úgy éreztem magam, mintha egy indiai ashramba csöppent hamburgeramerikai lennék. És ez még csak a látvány volt. A vendégek és az én testem közötti látványkülönbség.
Tényleg komolyan megijedtem, hogy lesz majd most röhögés bőven, amikor megpróbálok közönség előtt ilyen-olyan ászanákat végrehajtani egy olyan pasival szemközt, aki ránézésre is minden gond nélkül bele tudná hajtogatni a testét egy kisebb női kézitáskába. De nem. Semmi ilyesmi nem volt.
Tetszett, hogy sietség nélkül jógáztak. Hogy azt hittem, egy óra a foglalkozás, közben meg majdnem két óra volt. Tetszett, hogy volt mosolygás, hogy a 'kezdőknek' sok mindent ki kellett hagyni, hogy az oktató vagyhogyhívják, csak bátorító mosolyt engedett meg magának, hogy az indiai vendégjóginak kinéző pasi szinte végig becsukta a szemét, mert nem mutatta magát, hanem befelé figyelt. Tetszett, hogy mindig figyelmeztettek, lélegezni kell.
A végére annyira elfáradtam, és annyira fájt a derekam, hogy úgy éreztem, soha többé nem kívánok majd odamenni, és hogy ma reggel majd daruval kell kiszedni az ágyból. De nem.
A test és a lélek együtt kell, hogy lakjon. Előbb-utóbb össze is fogom költöztetni őket egy kellemes társbérletbe.

Konspirácigaretta-elmélet

Jelentés a Föld nevű bolygóról.
Csillagközi i.sz. 45678. év 4. hónapjának 50. napja.

Ma a Föld nevű bolygóra telepített átmeneti főhadiszállás lelepleződött. A kisboltnak álcázott objektumra  földi idő szerint 14.33 perckor egy nőnemű földlakónak maszkírozott, ártalmatlan családanyának tűnő ellenséges ügynök tért be. Eddig megmagyarázhatatlan okból kifolyólag TGBV 234 nem fogott gyanút. Az ellenséges hírszerző vékony cigarettát akart vásárolni, így adva tanújelét annak, hogy tisztában van a titkos objektum céljával, és egyben 'Bond nem kell!' felkiáltással átállásra akarta kényszeríteni ügynökünket. Mindeközben szemszenzoraival gyaníthatóan felvételeket készített,  majd elhagyta a helyiséget.

TGBV 234 ügynököt az incidens után azonnali hatállyal áthelyeztük egy Budapest nevű városba, a helyére morfoazonos androidot állítottunk. A főhadiszállást teljes egészében felszámoltuk, a helyszínen most az android üzemelteti a kisboltot. Programozása szerint olasz nemzetiségű bevándorló, ezért nem érti a helyiek nyelvét.

Feljegyzések a dobozlyukból

Elköltöztünk. Tényleg. Pedig azt hittem, sosem kerül minden át egyik helyről a másikra. Aztán szombat lett, én még mindig csomagoltam, aztán sírtam a hálószobában a földön ülve, aztán csomagoltam, aztán röhögtem a hálószobában a földön ülve, aztán egyszer csak megérkezett a Gyula, aki lehet, hogy nem is Gyula, de így hívtam magamban. Akkor a Gyula meg a legények (sic!)  felrakták a sokmindent a teherautóra, és elhozták ide. Mert közben én is ide jöttem. Itt lerakták, én meg két napig mint a robot kidobozoltam.
Közben az is volt, hogy amit gondoltunk, az beigazolódott, mert nincs elég szekrény, így még könyvek, cipők, tálak, ezerötszáz pohár és műanyagdoboz, pogácsaszaggató és párnahuzat, törölköző és papírszelet lakik a dobozokban, amik éjszaka kísértenek. Viszont afganisztáni háborús filmet frankón lehetne forgatni nálunk. Lehet, hogy el is adom a jogdíjakat.
Egyébként jól viselem a költözést, bár ma nem tudtam megmondani egy ártatlan Rossmanos eladónőnek, hol lakom, úgyhogy a címet majd jól meg kell tanulnom, ha lesz rá időm. Rajtam kívül még Tigris is egészen oké, bár véglegesen rajta ragadni látszik a műtét óta az HBO név, mivel még mindig gallért hord. Kezdi felfedezni a terepet, ma például egy óvatlan pillanatban kimászott a tetőablakon , de meg kellett menteni, mert a huzat becsapta az ablakot, ő meg ott feküdt nyávogva, mintha az ablak a házűrhajó szélvédője lett volna, ő meg a gigantikus odakenődött szúnyog. Utoljára rajzfilmen láttam ilyet. Mindegy, megmentettem, és még a mobilom is egyben maradt, pedig ijedtemben eldobtam.
Barátkozom az új hellyel, kezd tetszeni az ideális méretű (2X3 m) 'kert', meg hogy zuhanyzás közben a hegyet látom a fürdő ablakából, éjjel mint a gyöngyfűzér a sok fény a hegyoldalban. Ha felülök az ágyban, a dobozokon túl, egészen messze ellátni.
Azt még nem tudom, érdemes-e megszoknom a kilátást, mert tegnap este vettem észre, hogy fent van a fordítói állás. Még egy hétig lehet jelentkezni. Úgyhogy csinálom a teszteket.

Zé dobozai

Egy  magára hagyott térben a dobozok a lehető legnagyobb rendezetlenség állapotába igyekeznek kerülni egészen addig, amíg be nem áll az egyensúly. Nagyon igaz. És, bár van benne macska, kedvesebb elmélet, mint Schrödingeré.