Viola a kerttel foglalatoskodott, zöldséget és gyógynövényeket termelt, amit senki rászorulótól nem sajnált. Olyannyira, hogy a falusi asszonyok egy idő után szinte mind átszoktak Viola gyógyteáira, a falusi patikus meg egy borongós őszi délutánon összecsomagolt, és visszaköltözött a városba.
Sáros gazda, ahogyan azt fent északon is tette, kora tavasztól késő őszig járta a határt, vigyázta a termést, és bámulta az eget. Csak egyetlen szokásán változtatott, télen, amikor a határban nem akadt munka, néznivaló is kevés, egy hónapban egyszer meghívta magukhoz a falu gazdálkodóit. Azokon a szombatokon Viola hatalmas kondérban babgulyást főzött, az egy kenyér helyett hármat sütött, a vendégek érkezése után pedig csendben leült a kályha mellé varrogatni.
Aki még emlékszik, azt mondja, tulajdonképpen semmi különös nem történt ilyenkor, beszélgettek, ettek, ittak, hallgattak, már ahogyan ez férfiaknál szokás. Egyszer, még a második nagy földrengés utáni évben esett meg, hogy ketten összevitatkoztak egymással egy ilyen estén. Akkor Sáros gazda, aki a sarokban pipázott, felállt, és csak annyit mondott, hogy aki képes a barátaival vitatkozni egy semmiség miatt, annak az égiek a fele termését biztosan elsorvasztják a következő évben, már csak azért is, hogy megtanulja, az ember csak a barátaira és Istenre számíthat, ha bajba kerül. Na akkor erre az a nagyszájú István úgy elhallgatott, hogy két hétig még otthon sem mert megszólalni.
Minden nagyon rendben ment. A földek évről évre jobban teremtek, és sehol a környéken nem ellettek annyit az állatok, mint ebben a faluban. Senkinek fel nem tűnt eleinte, Világszép Viola mosolyába hogyan keveredik hónapról-hónapra mindig egy kicsivel több szomorúság. Csak az ötödik év végén ütött szöget a falusi asszonyok fejében, hogy Világszép Violának vajon miért nem született még egyetlen gyermeke sem. Értetlenkedtek, csóválták a fejüket, vonogatták a vállukat, míg aztán egy tavaszi reggelen egyikük félve megkérdezte, vajon segít-e Sáros gazda és Viola kellőképpen az Istennek abban, hogy gyermekkel ajándékozza meg őket. Viola erre nem szólt semmit, de elfutotta a könny a szemét, és beszaladt a házba ránézni a levesre.
Többet a gyerekkel kapcsolatban senki nem mert kérdezni tőlük, éppen elég volt, hogy azon a nyáron annyit esett, hogy a fél búza kirohadt a határban.
Kilenc esztendeje élt már Sáros gazda és az ő Világszép Violája délen, amikor egy októberi estén ismét beállított András nagynénje. Csak annyit mondott, a gyerekek miatt jött, és marad egy darabig. A fiatalok nem tudtak hova lenni a nagy csodálkozástól, de való igaz, hogy következő aratásra csakugyan megszülettek az aprócska aranyhajú hármasikrek. A két fiú, meg a kislány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése